
A románok szerint még lesz alkalom vitázni a javaslatról
Fotó: Barabás Ákos
Indoklás nélkül utasította vissza a képviselőház közigazgatási bizottsága a Székelyföld autonómiájára vonatkozó törvényjavaslatot. A bizottság 21 tagja az elutasítás mellett voksolt, csak a két RMDSZ-es tag, Márton Árpád és Csoma Botond szavazott az elutasítás ellen.
2018. március 20., 17:422018. március 20., 17:42
A bizottság ülésére Kulcsár-Terza József képviselőt is meghívták a tervezet beterjesztőjeként, ő pedig meghívta Izsák Balázst az autonómiastatútumot kidolgozó Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökét. A képviselő lapunknak elmondta,
A parlament honlapja szerint, legkésőbb május 21-ig a plénumban is meg kell vitassák a javaslatot.
Kulcsár-Terza elmondta, a közigazgatási bizottság ülésén, meglepő módon nem volt szélsőséges vita, „cirkusz”, a kormányzó Szociáldemokrata Párt tagjai hozzá sem szóltak, csak a Nemzeti Liberális Párt és a Mentsétek meg Romániát Szövetség politikusainak voltak kérdéseik. Kulcsár-Terza József előterjesztésében éppen erre kérte a bizottság tagjait, hogy civilizált párbeszéd alakuljon ki a tervezet mentén. Beszédében rámutatott, hogy
Ezen a ponton voltak román részről közbevetések, ám Florin Roman a bizottság liberális elnöke lecsendesítette a közbeszólókat. Kulcsár-Terza ismertette a tervezetet, hangsúlyozta, hogy
Kitért arra is, hogy gyulafehérvári kiáltvány szellemében is jár Székelyföldnek az autonómia, ezzel százéves ígéretet váltanának valóra. Az ellenzék ekkor firtatta, hogy melyik ez a rész, mire Kulcsár- Terza felolvasta azt. A bizottság tagjai megszavazták, hogy Izsák Balázs is felszólaljon,
A két RMDSZ-es képviselő is kiállt a tervezet mellett, sőt Márton Árpád javasolta, hogy azt cikkelyenként vitassák meg, ám ezt a tagok leszavazták.
– jelentette ki Kulcsár- Terza József, aki méltatta, hogy
Végül a bizottság Florin Roman elnök javaslatára, vita és indoklás nélkül szavazta meg a tervezet visszautasítását. Roman úgy fogalmazott, majd a plénumban lesz alkalom vitára.
– vonta le a következtetést Kulcsár- Terza József.
Általában meleg marad az idő a következő két hétben, de lesznek átmeneti lehűlések is, és főként július elején esőkre is számítani kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) június 29. és július 12. közötti előrejelzéséből.
Megoldhatónak tartották a hétfői román nyelv és irodalom írásbelit azok a székelyudvarhelyi végzősök, akiket a vizsga után kérdeztünk. Noha a rendkívüli hőség is nehezítette a vizsgát, a feladatsor nem okozott különösebb meglepetést.
Egy nappal elhalasztják a keddi matematika és történelem írásbeli vizsgákat a várható rendkívüli hőség miatt.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Nagyszabású ellenőrzést tartott vasárnap délután a 15-ös országúton a Hargita megyei rendőrség. Huszonkét sofőrnél végeztek alkohol- és drogtesztet, de az autók műszaki állapotát is ellenőrizték.
A természetes légkondicionálás fontosságára hívják fel a figyelmet kertészeti szakemberek, hangsúlyozva, hogy a növényzet komplex, biológiai úton csökkenti a forróságot.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
Az írásbeli vizsgákkal folytatódik hétfőn az érettségi. Az oktatási minisztérium által jóváhagyott menetrend szerint hétfőn román nyelvből és irodalomból mérik fel a tanulók tudását.
A harmadfokú hőségriasztás következtében az év eddigi legforróbb napján vagyunk túl. Bár a délutáni órákban úgy tűnt, hogy viharok váltják a kánikulát, ez végül nem következett be.
Lakóháznál keletkezett tűz vasárnap este Sóvárad főutcáján, ahol javak váltak a lángok martalékává, ugyanakkor az épület tulajdonosa enyhébb füstmérgezést szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.
szóljon hozzá!