
Archív
Fotó: Veres Nándor
A múlt héten megtartott és a hétvégén kiértékelt próba-képességfelmérőn országos szinten a résztvevő nyolcadikos tanulóknak még a fele sem ért el ötös osztályzatnál jobbat. Maros megyében sem csalt sokak arcára mosolyt az eredmény.
2018. március 19., 16:592018. március 19., 16:59
Országos szinten a diákok 46,97 százaléka ért el ötösnél nagyobb átlagot. A próbavizsgán a diákok 33,1 százalékának sikerült az átmenő jegyet elérnie matematikából, 63,2 százalékának pedig román nyelv és irodalomból. Az anyanyelvi vizsgán a résztvevők 82,5 százaléka 5-ösnél nagyobb jegyet kapott.
A megyében összesen négyen szereztek 10-est románból, 11-en matematikából és egy tízes volt magyar nyelvből. Ötösnél nagyobb jegyet a vizsgázók 53 és 82 százaléka ért el.
Mátéfi István, a Bolyai Farkas Gimnázium igazgatója lapunknak, nyolcadikos tanulóik valamivel jobb eredményeket értek el az országos átlagnál. Matematikából 6,53 az átlag, tizenketten nem érték el az 5-öst, románból 6,21 az átlagos eredmény, ebből 10 gyerek teljesített 5-ös osztályzatnál gyengébben, míg magyar nyelv és irodalomból 8,91 az átlagos eredmény. Az igazgató elmondta azt is, hogy matematika tanárként úgy véli, reálisak ezek az eredmények, mint ahogy a vizsgatételek is azok voltak.
– magyarázta Mátéfi. Az igazgató-matektanár szerint a középiskolákba a kisérettségi eredményétől függetlenül iratkozhatnak a gyerekek, azok is, akik az 5-ös osztályzatot sem érték el. „Talán ezzel is magyarázható, hogy a tanulók kevésbé törekednek a jó eredményekre” – tette hozzá.
Hétfőn megkezdődött a tizenegyedikesek és a tizenkettedikesek számára is a próbaérettségi, ahol először a román nyelv és irodalomtudásukat mérték fel a diákoknak, kedden pedig anyanyelvből méretkeznek meg. Szerdán a szaknak megfelelő, illetve azt követően a választott tantárgyból próbaérettségiznek a gimnazisták. A diákoknak reggel fél 9-ig bent kell lenniük az osztálytermekben, az írásbeli vizsga 9 órakor kezdődik a tanügyminisztériumhoz tartozó országos felmérő és vizsgáztató központ által kidolgozott tételsorok alapján. A vizsga tételeinek kidolgozására három és fél órájuk van a tanulóknak. A dolgozatok javításához egy egységes javítókulcsot használnak, az eredményekről – amelyet március 30-án közöl majd a tanügyminisztérium – a diákokat és a szülőket is tájékoztatják, megbeszélik, hogy mit tudtak, melyek a hiányosságaik, mire kell nagyobb hangsúlyt fektetniük a további felkészülés során, hogy jobb eredményeket érhessenek el.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!