Térségi társulásról írtak alá szándéknyilatkozatot márciusban Székelyudvarhely és az annak harminc kilométeres körzetében lévő települések vezetői. Akkor azt mondták, a tényleges együttműködés elindítása a következő lépés. Azóta eltelt fél év...
A fiatfalvi templom igazi ritkaság, hiszen azt több évszázada használják a mindkét felekezethez tartozó hívek, a két egyház közösen gondozza azt. A két évig tartó felújítást követően vasárnap szentelték fel.
Szeptember 12-én járt le a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány Fuss Neki! adománygyűjtő programjának második fázisa, a nagykövetek jelentkezésének határideje. Most az október 10-én sorra kerülő eseményt megelőző adománygyűjtés zajlik.
Frissítették pénteken a meteorológusok a csütörtökön kibocsátott, jelentős mennyiségű csapadékra, fokozott légköri instabilitásra és erős szélre figyelmeztető előrejelzést, amely az ország egész területét érinti.
Ellenőrző akció részeként folytattak kivizsgálásokat a hatóságiak kőkitermelést és bányászati munkálatokat végző Hargita megyei cégeknél, szerdán. Összesen 30 ezer lej értékű pénzbírságot szabtak ki engedély nélküli, illetve szabályellenes munkálatokra.
Fokozottabban ellenőrzik a maszkviselési szabály betartását Székelyudvarhelyen, mivel a vírushelyzet súlyosbodásával jelentősen megnövekedett az utóbbi napokban a kórházban ápolt koronavírusos betegek száma.
A támogatásoknak és az adománygyűjtő akciónak köszönhetően újra elindulhat a Vakok és Gyengénlátók Erdélyi Iskolája, valamint a rehabilitációs központja Székelyudvarhelyen.
Két baleset is történt a 13A jelzésű országút Farkaslaka és Korond közti szakaszán szerdán dél körül.
Szeptember elsején az oktatási intézmények igazgatói és aligazgatói számára lejárt a versenyvizsgával elnyert négyéves mandátum, azóta a megyei tanfelügyelőségek neveztek ki ideiglenesen iskolavezetőket a következő fél évre.
Hargita megyét is elérte a koronavírus-járvány negyedik hulláma: napról napra növekednek az esetszámok és egyre többen szorulnak kórházi kezelésre. Az egészségügyi intézményekben rohamosan fogynak a szabad helyek, ezért máris elkezdődtek az átszervezések.
Egy motorkerékpár és egy autó ütközött össze Csíkszeredában hétfő délelőtt, kevéssel később pedig egy sofőr elbóbiskolt és az árokba borult Máréfalván.
A képernyőkkel teli világban ez a rendezvény az embereknek azt az egyre erősödő igényét elégíti ki, hogy két kezükkel teremtsenek valamit – foglalható össze az Erdélyi Mesterségek Ünnepének létjogosultsága. A marosvásárhelyi Várban hétvégén szervezett kétnapos eseményen jártunk.
Nemzetközi csapattal viszi színre Florin Vidamski rendező Friedrich Schiller Haramiák című, sodró lendületű fiatalkori színművét Székelyudvarhelyen.
Egy idős nő eltűnéséről érkezett bejelentés a farkaslaki önkéntes tűzoltósághoz hétfőn reggel: a keresett személy vasárnap tűnt el Szencsedben, végül egy óra keresés után kutyája jelzését figyelve találták meg a teljesen elgyengült asszonyt.
Talán sokan nem tudják, de Udvarhelyszék templomaiban sok műemlék értékű, de működő orgona van, amelyeket ritkán, csak istentiszteletek, szentmisék idején használnak.
Közel 140 km/órás sebességgel száguldott egy férfi lakott területen, Zeteváralján, de a rendőrök épp közúti ellenőrzést tartottak. A nagy sietségnek ezerháromszáz lejes büntetés és a jogosítvány felfüggesztés lett a következménye.
Két jogosítvány nélkül autózó fiatalembert is lefüleltek a rendőrök szombaton, egyikük ráadásul egy ittasan vezető kiskorú volt – derül ki a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői közleményéből.
Két ittas állapotban lévő személy is balesetezett szombaton Hargita megyében, egy harmadikat pedig időben sikerült lefülelnie a rendőrségnek a közúti ellenőrzés során. A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság hétvégi összesítését szemléztük.
Harminc napig tartó forgalomkorlátozásra kell számítani a 13C jelzésű országút nyikómalomfalvi szakaszán. A már régebb meghibásodott híd javítása miatt a forgalmat átirányítják szeptember 13. és október 15. között.