A református és unitárius egyházfők, közéleti személyiségek jelenlétében, ünnepi istentiszteletet, kétorgonás koncertet és közös csemeteültetést is magában foglaló rendezvény részként szentelték fel a fiatfalvi templomot vasárnap. A templom igazi ritkaság, hiszen azt több évszázada használják a mindkét felekezethez tartozó hívek, a két egyház közösen gondozza azt.
2021. szeptember 19., 16:002021. szeptember 19., 16:00
Fotó: Beliczay László
A református és unitárius egyházfők, közéleti személyiségek jelenlétében, ünnepi istentiszteletet, kétorgonás koncertet és közös csemeteültetést is magában foglaló rendezvény részként szentelték fel a fiatfalvi templomot vasárnap. A templom igazi ritkaság, hiszen azt több évszázada használják a mindkét felekezethez tartozó hívek, a két egyház közösen gondozza azt.
2021. szeptember 19., 16:002021. szeptember 19., 16:00
Fotó: Beliczay László
Az ünnepségen Kató Béla református püspök elmondta, hogy a fiatfalvi templom felújítása csak egy volt az erdélyi református egyháznak az utóbbi öt évben indított mintegy négyszáz terve közül, de talán a legegyedibb, hiszen
Fotó: Beliczay László
Kovács István unitárius püspök prédikációja bevezetőjeként elmondta, ez életében az első alkalom, hogy főpásztori tisztségének első templomszentelésén végezhet szolgálatot, ráadásul egy olyan templomban, amely
Miközben a mai világra egyre erőteljesebb megosztottság jellemző, a közösség érzését a fiatfalviak évszázadok óta megélik – tette hozzá. „Ez példaértékű, hiszen Istent nem a kövek, a téglák, a templomok, hanem a bennük létrejövő közösség idézi meg” – mondta Kovács István.
Fotó: Beliczay László
A prédikációkat ünnepi beszédek követték. Koncz János Hunor, Székelykeresztúr polgármestere köszönetet mondott Magyarország kormányának, amiért a két évig tartó felújítási munkálatok költségét majdnem teljes egészében finanszírozta, és elmondta, ez a közösség is bizonyíték arra, hogy
Fotó: Beliczay László
„A kis közösségekben van a nagy erő” – mondta Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke, utalva arra, hogy Hargita megye településeinek mintegy fele háromszáz lélekszám alatti, mégis erős közösséget alkotnak együtt – Fiatfalva közigazgatásilag Székelykeresztúrhoz tartozik.
Fotó: Beliczay László
Brendus Réka, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezetője ünnepi felszólalásában Orbán Balázs tizenkilencedik század derekán tett feljegyzését említette, amelyben a legnagyobb székely méltatta a két felekezethez tartozók testvéri kapcsolatát.
Fotó: Beliczay László
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke ezt a gondolatot tovább folytatva kijelentette: ma is az a cél, hogy erős, összetartó, hagyományait, hitét és nyelvét tisztelő közösséget őrizzünk meg mind Székelyföldön, mind az egész Kárpát-medencében. A fiatfalvi kettős felekezetű templom felújítása azt példázza, hogy ez működik is: az a közösség, amely felújítja templomát, bizonyítja, hogy van múltja, és jövőjét is itt képzeli el. Az ünnepi beszédeket követően rövid kulturális műsort tartottak, amelynek során megszólaltatták a templom mindkét orgonáját. Az esemény zárásaként a két püspök áldást mondott, majd közösen facsemetét ültettek el a templomkertben.
Fotó: Beliczay László
Fotó: Beliczay László
Fotó: Beliczay László
Fotó: Beliczay László
Fotó: Beliczay László
Fotó: Beliczay László
Fotó: Beliczay László
Fotó: Beliczay László
Fotó: Beliczay László
Fotó: Beliczay László
Fotó: Beliczay László
Fotó: Beliczay László
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Mindenszentek, november 1-je és halottak napja, november 2-a egymást kiegészítő ünnepek. Ilyenkor szoktunk megemlékezni elhunyt szeretteinkről, gyertyát gyújtva és virággal díszítve a sírokat.
Árokba borult egy több személyt szállító kisbusz egy kanyarban vasárnap este a Iași megyei Țigănași településen. Az első információk szerint húsz ember érintett a balesetben, közülük ketten eszméletlen állapotban vannak.
Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.
Novembertől új, lila színű nyugdíjszelvényeket kapnak azok a Kovászna, Hargita, Beszterce-Naszód és Ialomița megyei nyugdíjasok, akik bankszámlára vagy bankkártyára kapják a juttatást – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
Az elmúlt 24 órában országszerte 487 járművezetőnek vonták be a jogosítványát, 116-nak gyorshajtás, 85-nek alkohol hatása alatti vezetés miatt – derül ki a Román Rendőrség vasárnapi közleményéből.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter vasárnap bejelentette, hogy az év végéig újabb gyógyszerekkel szeretnék bővíteni az ártámogatott készítmények jegyzékét, hogy minél több beteg hozzáférhessen a szükséges kezelésekhez.
Négy földrengés történt vasárnapra virradóra és vasárnap reggel Vrancea szeizmikus térségében. A legerősebb rengés a Richter-skála szerint 3,6-os magnitúdójú volt – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Több mint ezeréves egyházi hagyomány áll mindenszentek ünnepe mögött, a temetők esti kivilágítása pedig az elhunyt szeretteinkre való emlékezés és az örök világosság jelképe. De honnan erednek ezek a szokások?
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
1 hozzászólás