
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Két ittas állapotban lévő személy is balesetezett szombaton Hargita megyében, egy harmadikat pedig időben sikerült lefülelnie a rendőrségnek a közúti ellenőrzés során. A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság hétvégi összesítését szemléztük.
2021. szeptember 13., 17:002021. szeptember 13., 17:00
Motorkerékpárral, ittas állapotban balesetezett szombaton délelőtt egy férfi Kászonaltízen és bár megpróbálta eltitkolni a dolgot, orvosi ellátásra szorult, így kórházba szállították, ahol fény derült az igazságra.
A 42 éves férfi a Kászonaltízi 115-ös jelzésű községi úton közlekedett a motorkerékpárral, amikor elvesztette uralmát a jármű felett, és felborult.
A kiérkező egészségügyi szakembereknek azt mondta, hogy egy szekérről esett le, a kórházba szállítását követően néhány órán belül azonban bevallotta az igazat. Mint kiderült, azért próbálta eltitkolni, hogy motorkerékpárral esett el, mert a balesetet megelőzően alkoholt fogyasztott és nem rendelkezett a jármű vezetéséhez szükséges engedéllyel sem, ráadásul az általa vezetett motorkerékpár be sem volt jegyezve. A férfi ellen így bejegyzetlen járművel való közlekedés, ittas- és jogosítvány nélküli vezetés, valamint gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt is eljárás indult.
Szombat délután egy részeg sofőrt fülelt le a rendőrség Maroshévízen. A Galócás községi 40 éves férfi leheletéből 1,54 milligramm/liter légalkoholszintet mutatott ki az alkoholszonda a helyszíni tesztelés során. Az illetőt kórházba kísérték vérvételre, és eljárást indítottak ellene ittas vezetés miatt.
Ugyancsak szombaton, az esti órákban, újabb ittasan vezető férfi balesetezett, ezúttal Parajd közelében. A helyszíni vizsgálatok során ráadásul az is kiderült, hogy az illetőnek jogosítványa sincs.
A balesetben egy 44 éves parajdi férfi által vezetett autó ütközött össze egy 68 éves Gyergyóújfalu községi férfi vezette gépjárművel a 13B jelzésű országúton.
A férfi ellen így engedély nélküli- és ittas vezetés miatt is eljárás indult.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!