
További adományokra van szükség. Archív
Fotó: Erdély Bálint Előd
A támogatásoknak és az adománygyűjtő akciónak köszönhetően újra elindulhat a Vakok és Gyengénlátók Erdélyi Iskolája, valamint a rehabilitációs központja Székelyudvarhelyen.
2021. szeptember 15., 18:312021. szeptember 15., 18:31
Nagy értékű beruházásokról számolt be Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület (ERE) püspöke. Tavasszal indítottak adománygyűjtő kampányt, ehhez csatlakozott Magyarország Kormánya, illetve az Erdélyi Református Egyházkerület is, közös erővel pedig sikerült megvásárolniuk a majdani iskolaépületet.
A képzőközpont és a tantermek az Ikos-Conf nevű készruhagyár felvásárolt két épületében kapnak majd helyet – számol be a reformatus.ro. Az épületegyüttes átadását ünnepélyesen november elején tartják, ezt követően elkezdődhet a magyar nyelvű iskola, illetve a felnőttképző kialakítása.
Az épületek használatba vételéhez, az átalakításokhoz, akadálymentesítéshez, illetve a berendezési tárgyak beszerzéséhez további nagyobb értékű összegre van szükség, ezért a jövőbeni támogatásokat is szívesen fogadják. Ezen a honlapon keresztül lehet adakozni.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!