Megtelt járművekkel vasárnap délelőtt a székelyudvarhelyi kocsipiac mögötti új parkoló (és nem csak), amelynek használata – vagy éppen mellőzése – azután lett téma, hogy múlt héten a vásárra igyekvők biciklisávra, zöldövezetre parkoltak.
Felfüggesztették a nyárádszentlászlói híd felújítási munkálatait a nyáron, és egyelőre nem tudni, mikor folytatják. Környéken lakó olvasóink jelezték, aggodnak, hogy télen miként tudnak majd a kerülőútként kijelölt földúton közlekedni.
Halálra gázolt egy rendőrautó szombat este egy 54 éves férfit – közölte a Máramaros megyei rendőrség szóvivője.
Lecsúszott az útról motorral egy fiatalember Sepsibükszádnál szombaton délután fél hat körül. Megsérült, kórházba kellett szállítani.
Súlyos közúti baleset történt Sepsiszentgyörgy Csíkszereda felőli kijáratánál este fél kilenc körül: hatósági információk szerint három jármű és öt felnőtt érintett a balesetben, akik közül három személyt ki kellett menteni a roncsok közül.
Felborult egy személyautó szombaton kora délután a Maros megyei Felsőkápolnán, egy személyt a mentőegységeknek kellett kiszabadítaniuk.
A tervek elkészültek, kivitelező van, így sikeres pályázatát követően már csak a finanszírozási szerződést kell aláírja a fejlesztési minisztériumban Felsőboldogfalva vezetősége, hogy elkezdődhessen a Telekfalva és Sándortelke közötti út leaszfaltozása.
Sokan felháborodtak Székelyudvarhelyen, miután a vasárnapi „kocsipiacra” igyekvők közül többen az újonnan megépült bicikliútra, járdára és zöldövezetre parkoltak a II. Rákóczi Ferenc utcában. Pedig van más megoldás.
Noha egy törvénymódosítás is késlelteti a folyamatot, nemsokára összeáll a dokumentáció, és ki lehet írni a közbeszerzési eljárást a csíkszéki tömegközlekedést kiszolgálni hivatott elektromos buszok beszerzése érdekében.
Két nagyvad is elpusztult baleset következtében Háromszéken, mindkét esetet a Kovászna Megyei Környezetőrségnél jelentették október 18-án. Az egyik medvét autó, a másikat vonat gázolta el.
A regionális vízszolgáltató Harvíz Rt. karbantartási munkálatai miatt csütörtök estétől péntek reggelig lezárják a csíkszeredai Testvériség sugárút egy szakaszát az autós forgalom előtt.
Becze Tihamér, a Csíkszeredai Sportklub csapatkapitánya volt a vendége a videocast sorozatunk legújabb részének. Gyurka Csabával kendőzetlenül beszélgettek a jégkorongot övező kérdésekről, pletykákról, tervekről.
Leterítik a kopóréteg aszfaltot is a székelyudvarhelyi II. Rákóczi Ferenc utca Jézus-kápolna és a körforgalom közötti szakaszán, ezért péntektől útlezárásokra, forgalomelterelésre és korlátozásokra kell számítani a helyszínen.
Három elektromos autóbusz már meg is érkezett Sepsiszentgyörgyre abból a tizenkettőből, amelyekkel a tervek szerint megreformálják a háromszéki megyeszékhely tömegközlekedését. Hét autóbuszt decembertől már el is indítanak.
A Tudor lakótelepről a főtéren keresztül a város marosszentgyörgyi bejáratáig tartó, mintegy 7,8 kilométeres hosszúságú útszakasz átalakításáról, felújításáról szóló megvalósíthatósági tanulmányt fogadott el kedden a marosvásárhelyi képviselő-testület.
A sebességkorlátokat be nem tartó sofőrök kiszűrése és szankcionálása, illetve a közúti balesetek megelőzése érdekében tevékenykedtek a Kovászna megyei közlekedési rendőrök péntek és vasárnap délelőtt.
Két személyautó ütközött össze hétfőn délután Csíkszeredában a Brassói úton. A balesethez több mentőegységet riasztottak, a helyszínelés jelenleg is zajlik, olyannyira, hogy a teherautók nem tudnak továbbhaladni.
Újabb hat elhagyott autót szállított el Sepsiszentgyörgy utcáiról a helyi rendőrség október első hetében. Noha többen próbálták meg ezt kijátszani, a felszólítás egyértelmű, a rendőrség nem hagyja, hogy túljárjanak az eszén.
Marosvásárhely legforgalmasabb utcájának két szakaszán felújítási munkálatok kezdődtek. Voltak, akik forgalmi dugókra felkészülve indultak munkába, iskolába hétfőn reggel, mások pedig meglepődve tapasztalták, hogy mennyire nehéz közlekedni a városban.