Három megye több tucat településén több mint kétszáz programmal zajlik a Székelyföld Napok rendezvénysorozat. Október 10-én rajtol és tíz napon át immár tizedik alkalommal ünnepel együtt a három székelyföldi megye.
Közös imára és őrtűzgyújtásra hívja a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) október utolsó vasárnapján a nagyvilág keresztény magyar gyülekezeteit.
Képzőművészeti gyűjteményének legjavát válogatta be a Székely Nemzeti Múzeum a Panteon című tárlatba, melyet október 15-én, kedden nyitnak meg a múzeum sepsiszentgyörgyi épületében.
Idén hat éves a székelyföldi diákigazolvány, a Sic Card. Hat év alatt több mint hatezer kártyát bocsátottak ki, és megtapasztalták, hogy az Európai Unió minden országában elfogadják a diákkedvezményt kínáló intézmények, vállalkozások.
Négy hónap alatt 2,7 millió lej értékben 7400 köbméter fát kobozott el a romániai rendőrség, mert a szállítók, illetve feldolgozók nem tudták igazolni annak az eredetét.
A 01101-es katonai egység tájékoztatása értelmében, hétfőn 11 óra és szerdán 20 óra között a Concordia – 19 program részeként intézmények közötti készenléti gyakorlatot tartanak a megyeszékhely közeli helyszíneken – tájékoztat közleményben Csíkszereda Polgármesteri Hivatala.
Az integrált területi beruházások és a közösségi vezetésű helyi fejlesztési eszközök használatát szorgalmazza Sepsiszentgyörgy önkormányzata jövő héten Brüsszelben.
Katonai gyakorlat alacsony repülési magasságban Sepsiszentgyörgy területén – tájékoztat közleményben Sepsiszentgyörgy Önkormányzata.
A United by Music Románia Alapítvány második alkalommal szervez tehetségkutató versenyt fogyatékkal élő, zenében tehetséges személyeknek.
A peremterületekre való költözés, az új lakóövezetek kialakítása Székelyföldön is lassan, de biztosan növelik a városok belterületét. A terjeszkedés a környező falvakat hozza egyre elérhetőbb közelségbe, mivel a betelepülőkkel azok is bővülnek. A csatlakozástól, egyesüléstől azonban mindenki óvakodik.
Bűnvádi eljárást indított a sepsiszentgyörgyi ügyészség a 32 éves S.N.F. ellen, aki tízezer lejt és egy aranyláncot kért egy varrógép eredetét igazoló hamis dokumentumért. A gyanúsítottra Székelykeresztúron csaptak le a Kovászna és Hargita megyei rendőrök.
A Nagyhagymás-hegység magányos koronája, Székelyföld legcsodásabb ékköve minden évszakban más arcát mutatja: télen titokzatos, nyáron fenséges. Erdély kincsei sorozatunk következő részében a méltán híres Egyeskőre kirándulunk.
A háborús bűnös Ion Antonescu marsall eszméit népszerűsítette Facebook-oldalán Marian Știopu, a Kovászna Megyei Ifjúsági- és Sportigazgatóság vezetője, ezért a lemondását követeli a Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT).
A székelyföldi médiát érintő kihívásokról, a legnagyobb erdélyi magyar médiacsoportról és annak napilapjáról, a Székelyhonról beszélgetett csütörtökön Szőke László, az Erdélyi Médiatér Csoport tartalomfejlesztési igazgatója a székelyudvarhelyi Príma Rádió műsorában.
Környezetvédő civilek ellenzik a Sepsiszentgyörgy határába tervezett kalandparkot. A polgármester szerint még semmi nincs „kőbe vésve”.
Öt év alatt több mint háromezerrel nőtt a Sepsiszentgyörgyön bejegyzett gépjárművek száma. Az önkormányzat kénytelen „nagy parkolóépítési programot” indítani – mondta Antal Árpád polgármester.
Összesen 24 helyismereti kirándulást finanszíroz a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) a Nem térkép e táj! program részeként.
A választások előtt mérleget kell vonni a Magyar Polgári Párton (MPP) belül – szögezi le szerdán kiadott közleményében Pethő István, az MPP választmányi elnöke, a párt háromszéki tagja. Meglátása szerint csak olyan újratervezésnek van értelme, ahol a párt politikája nem kizáró, hanem integráló jellegű.
Egy hektáros területet erdősítenek és szobrot is állítanak a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) új hosszú távú programjában. A cél, hogy a gyerekekben tudatosítsák a környezettudatosság fontosságát.