Évi száz eurót is meg lehet spórolni a székelyföldi diákigazolvánnyal

Idén hat éves a székelyföldi diákigazolvány, a Sic Card. Hat év alatt több mint hatezer kártyát bocsátottak ki, és megtapasztalták, hogy az Európai Unió minden országában elfogadják a diákkedvezményt kínáló intézmények, vállalkozások. A projektről Zsigmond József, a Sic Cardot kiadó Centrum Studiorum Egyesület elnöke beszélt portálunknak. 

Székelyhon

2019. október 08., 12:022019. október 08., 12:02

Hatéves a Székelyföldi Diákigazolvány. Milyen céllal indították a projektet, és melyek a tapasztalatok?

A székelyföldi diákigazolvány projektet 2013-ban indítottuk útjára azzal a céllal, hogy olyan igazolványokat gyártsunk a Székelyföldön tanuló diákoknak, melyet az Európai Unióban mindenhol elfogadnak. A tanintézetek, egyetemek által kiállított papír alapú, kizárólag román nyelvű igazolványokat csak az országban fogadják el, a nagyvilágban nehézkes az érvényesítésük. A mi igazolványunk ezzel szemben három nyelvű, fényképes, biztonsági jelekkel ellátott kártya, a hat év alatt megtapasztaltuk, hogy az Európai Unió minden országában elfogadják azokon a helyeken, ahol diákkedvezményeket kínálnak. A kártya ingyenes, a projekt fenntartásban sokat segít a magyar miniszterelnökség a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. révén, és a székelyföldi önkormányzatok egy része is, ezért nagy köszönettel tartozunk az említett intézményeknek.

Milyen kedvezményekre jogosít fel a kártya?

Bárhol érvényesíthető, ahol diákkedvezményeket kínálnak, művelődési intézményekben, szórakozóhelyeken. De az itthoni vállalkozók egy része is látott ebben fantáziát, partnerei a projektnek. Mi nem kérünk a cégektől semmi hozzájárulást, a diákoknak közvetlenül nyújtanak kedvezményt, eldöntve annak a mértékét, tehát nincs semmilyen megkötés. Mindig a helyi vállalkozókat szólítjuk meg, a multinacionális cégekkel csak abban az esetben kötünk megállapodást, ha a termékeinek, szolgáltatásainak, nincs helyi alternatívája. Például sokáig volt partnerünk az OTP Bank Románia, hiszen székelyföldi pénzintézet nincs, így kerestünk egy olyant, amely szellemiségében közel áll hozzánk. De általában a helyi vállalkozásokkal dolgozunk együtt, például Csíkszeredában a Szekler Caravan gyorsétterem, Sepsiszentgyörgyön a Hair Galaxy szépségszalon, Kézdi vásárhelyen az Illés gépkocsivezető iskola, Székelyudvarhelyen a Bali Safe Driver gépkocsivezető iskola és a Bagolyvár könyvesbolt a partnerünk.

Egy gépkocsivezető iskolába való beiratkozással már 150 lejt tud megtakarítani az igazolvány birtokában a diák, ami jelentős kedvezmény ahhoz mérten, hogy a kártya ingyenes.

De a Vibe fesztiválra is van kedvezmény a kártyatulajdonosoknak, Brassóban, Kolozsváron a Cinema City-ben ugyanúgy tudják érvényesíteni, mint Budapesten vagy Szegeden, és a partnerlista folyamatosan bővül, hiszen a vállalkozók is látják, megéri, hiszen hozzájuk csatornázzuk a fiatalokat. Alapvetően ha egy diák rendszeres kultúrafogyasztó, évente mintegy száz eurót tud megtakarítani azzal, hogy van diákigazolványa.

Zsigmond József, a Sic Cardot kiadó Centrum Studiorum Egyesület elnöke Galéria

Zsigmond József, a Sic Cardot kiadó Centrum Studiorum Egyesület elnöke

Kik és milyen módon igényelhetik az igazolványt?

Az igazolványt a www.diakigazolvany.ro honlapunkon lehet igényelni, a székelyföldi városokban a partnerirodáknál átvehető, a kisebb településekre postázzuk. Egyediek vagyunk abban Romániában, hogy 6 éves kortól 35 éves korig bárki kérheti a kártyát, aki Székelyföldön tanul. Tehát

amint a gyerek beiratkozik az előkészítő osztályba, a szülei már igényelhetik számára a kártyát, sok kisdiáknak ez az első fényképes azonosító okmánya, aminek külföldön is nagy hasznát veszi.

A felső korhatár abban az esetben érvényes, ha valaki doktori tanulmányokat folytat, Marosvásárhelyen erre is van példa. Az a cél, hogy a székelyföldi oktatást erősítsük, minden térségben levő iskolával együttműködünk, és az egyetemi szférával is folyamatosan zajlanak a tárgyalások. Nemcsak azok kérhetik, akik Székelyföldön születtek, hiszen Marosvásárhelyen volt rá példa, hogy brazil vagy szlovák állampolgár igényelte. Bővítettük a kört, partnerszerződést kötöttünk a Kolozsváron működő A kártyával, aminek a lényege, hogy kölcsönösen mi és a partnereink is elfogadjuk egymás kártyáit. Ezzel tulajdonképpen kiléptünk Székelyföldről. A lényeg, hogy azoknak szól, akik Székelyföldön tanulnak, de nem csak itt lehet használni. Mi ennek a régiónak akartunk nyitni, mert korábban nem volt a térségben hasonló kedvezmény, miközben Kolozsváron legalább ötféle diákkártya van, Temesváron is működik a rendszer, és Bukarestben is próbálkoznak.

Csak a magyar diákokat szólítják meg?

Nem.

A regisztrált kártyatulajdonosok mintegy tíz százaléka román nemzetiségű.

Ha egy román diáknak van egy igazolványa, amelyen rajta van Székelyföld térképe, három nyelven írja rajta, hogy Székelyföld, és ezzel ő kedvezményekhez jut, akkor ő ehhez pozitívumokat társít. Ők is, mi is szeretjük a szülőföldünket, mi ezt a térséget népszerűsítjük. Székelyföldön a statisztikák szerint legalább százezer diák tanul, aki nekünk a célközönségünk. Ennek kis hányada regisztrált kártyatulajdonos. Mindenkit nem tudunk megszólítani, a nyitottság részünkről megvan, azokat a fiatalokat próbáljuk segíteni, akik érdeklődők, kíváncsiak a világra, és többet akarnak annál, mint amit az oktatási rendszer magától kínál. Két regisztrációs dömping szokott lenni, egyik ősszel, amikor az egy évre kiadott kártya érvényessége lejár, a másik tavasszal, amikor tervezik már a nyaralást, és látják, hogy a külföldi kulturális, utazási, turisztikai vállalatoknál élni tudnak a kártya biztosította kedvezményekkel. Ebből is látszik, hogy a fiatalok megértették a felhasználás lényegét.

Más szolgáltatásokat is nyújt a Sic Card?

Amikor a diákok regisztrálnak, feljogosítanak minket arra, hogy elektronikus postán küldjünk nekik oktatási jellegű tájékoztató leveleket versenyekről, pályázati lehetőségekről. Ez nem azt jelenti, hogy teletömjük a postaládájukat e-mailekkel, évente legtöbb tíz közérdekű tájékoztatót küldünk. Ennek köszönhetően sokan kijutottak versenyekre, táborokba a vidéki tanintézetekből is, másként ezekről nem szereztek volna tudomást. Tavaly elkezdtük a Karrier Napok szervezését Sepsiszentgyörgyön, idén Csíkszeredában is megrendezzük. Ennek a lényege, hogy szakemberek mutatják be a különböző szakmákat, a diákok regisztrálnak, eljönnek a találkozókra, kérdezhetnek. Nem csak azt mondjuk el, hogy mit fog tanulni az egyetemen, hanem hogy miként telik egy vállalkozó, egy orvos, egy jogász vagy egy színész munkanapja. Olyan információkat kapnak, amiket nem lehet elolvasni az egyetemi tájékoztatóban. Tavaly Sepsiszentgyörgyön több mint 400 diák vett részt, és jók voltak a visszajelzések. Ezen eseményekre is megkönnyíti a diákigazolvány a regisztrációt.

(X – fizetett hirdetés)

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés