A tavaszi és nyári áradások során megrongált két híd újjáépítésére kap kormánypénzt Kovászna megye.
Két útvonalat jelölt ki a kerékpárosoknak a Sepsiszentgyörgy és Sugásfürdő közötti erdőkben a Kovászna Megyei Hegyimentő Közszolgálat.
Nem talált kedvező fogadtatásra a tulajdonosi szövetségek részéről a sepsiszentgyörgyi önkormányzat homlokzatszépítési programja, így lemondtak róla.
Nyolc személy sérült meg vasárnap este egy közúti balesetben, amely során egy gépkocsi elütött egy kivilágítatlan lovas szekeret.
Székelyföldön egyelőre nem terjedt el tömegesen az erősen allergén növényként számontartott parlagfű, ugyanis a hosszú, hideg telek nem kedveznek szaporodásának. Maros megyében több fertőzött területet is azonosítottak, de többnyire csak a vasutak, utak mentén burjánzik az erősen invazív gyomnövény.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezték azt a férfit, aki az elmúlt két hónapban négy sepsiszentgyörgyi boltba tört be.
Jelentős kárt okoztak a héten egy bálványosi szállodában a garázdálkodó medvék. A vadak éjszaka betörtek az épületbe, felforgatták a konyhát, összetörtek egy mosodát és a vendéglői bejáratot. A térfigyelő kamerák rögzítették, amint a medvék ki-be járnak az ajtókon.
Dávid Ferenc egyházalapító püspök egész alakos szobrát avatta fel szombaton Sepsiszentgyörgyön a helyi unitárius egyházközség és a város önkormányzata. Harmath István szobrászművész alkotását az Erzsébet parkban, az unitárius templom közelében helyezték el.
Eredményt hirdetett a magyarországi Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. a szomszédos országokban működő vállalkozások, valamint civil és egyházi szervezetek gyermekbarát tevékenységeinek támogatására kiírt pályázata keretében.
Több mint hatszáz doboz cigarettát és két üveg alkoholos italt vitt el szerdára virradóra egy férfi egy sepsiszentgyörgyi üzletből.
Több helyen fagypont alatti hőmérsékletet mértek Székelyföldön csütörtökre virradóan, az ország leghidegebb pontja ezúttal Gyergyóalfalu volt, ahol mínusz 4,2 Celsius-fokig hűlt le a levegő. Míg Gyergyóban fagytak, Konstancán csak felfrissültek, ott ugyanis 16,7 fok volt hajnalban – több mint a tegnapi maximum például Csíkban.
A Nagyhagymás-hegység magányos koronája, Székelyföld legcsodásabb ékköve minden évszakban más arcát mutatja: télen titokzatos, nyáron fenséges. Erdély kincsei sorozatunk következő részében a méltán híres Egyeskőre kirándulunk.
Azt, hogy leggyakrabban miként ér véget a medve és a tehén találkozása, mindenki ismeri a hírekből. Az alábbi, rendhagyó fordulatok által tarkított képtörténet éppen azért érdekes, mert ezúttal nem a megszokott forgatókönyv szerint alakult a cselekmény.
Összességében növekedés jellemzi a háromszéki gazdaságot, ám a munkaerőhiány megmutatkozik az adatokban, hiszen egy év alatt csökkent a foglalkoztatottság – vont mérleget szerdai sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján Édler András, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.
Az ország kilenc megyéjére adott ki erős szélre vonatkozó elsőfokú (sárga jelzésű) figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) – számol be az Agerpres.
Zöld utat adott a sepsiszentgyörgyi főtér befejezetlen részének felújítására a prefektus, aki abban bízik, hogy a hivatala előtt kialakított homokozó hamarosan eltűnik.
Lassan halad az államosított ingatlanok visszaszolgáltatása, a Kovászna megyei prefektus szerint az önkormányzatoknak és a helyi bizottságoknak kellene hatékonyabban dolgozniuk, Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint viszont a törvény hátráltatja a folyamatot.
Konténerből kialakított szükséglakást gyújtottak fel még tavasszal Sepsiszentgyörgyön, egykori idős lakója azóta rendkívül nehéz körülmények között tengeti mindennapjait. Az Őrkő lakótelepen élők egy egyesület közreműködésével most a segítségére sietnek.
Kerékpárost sodort el egy utánfutós haszongépjármű pénteken este Sepsibükszád közelében. A baleset következtében életét vesztette a 15 éves kerékpáros.