Csomafalváról Gyergyószentmiklósra költözött, és így sokkal látogatottabbá vált a 4-es kalandpark. Elsősorban gyermekek számára tud kivételes élményt nyújtani, de a vállalkozókedvű felnőttek és idősebbek számára is különleges szórakoztatást biztosít.
A versmondók találkozójával elkezdődött Gyergyószentmiklóson a gyermeknapi programok sorozata, a keddi eseményen több mint száz óvodás és kisiskolás adta elő madár témájú versét a művelődési ház nagytermében. A rendezvény június elsején szabadtéri programokkal folytatódik.
Két alkotással nevezett be, és mindkettővel díjat nyert az idei Nemzetközi Természetfilm-fesztiválon a gyergyói filmműhely. A Vaszi Leventéről szóló portréfilmet, illetve az ember és medve barátságát bemutató alkotást egyaránt elismerte a zsűri.
A Gyergyószentmiklósi önkormányzat képviselő-testülete májusi soros ülésén több fontos döntést hozott. Elfogadták a kórház járóbeteg-ellátó épületének modernizálására vonatkozó iratcsomót, és döntöttek az egyházi valamint sportpályázatokról.
Egy híján hatszázan neveztek be az Erőss Zsolt Teljesítménytúrára. A szervezőkkel, pontőrökkel együtt közel hétszázan indultak szombaton a Salamon Ernő Gimnáziumtól, és kötöttek ki Gyilkostón, a Postafal tövében.
A férj tűzzománcalkotásait hozta, a feleség saját készítésű ikonjait. Mindketten neves képzőművészszülőktől származnak, egyaránt fontos számukra a múlt jelenben tartása, és ezek a közös vonások annyira szilárd alapot biztosítanak, hogy eltörpül a nemzetiségi különbség.
Hüvelykujjnyi rovarok sokaságáról számolnak be azok, akik Gyergyó térségében a ditrói–güdüci zónában, illetve Vasláb és Katorzsa között jártak a napokban. Nem a sokat rettegett sáskajárás ez, minden bizonnyal szöcskeinvázióról van szó – állítják szakemberek.
50, 30 és 20 kilométeres távokat lehet bejárni idén a jubileumi Erőss Zsolt Teljesítménytúrán szombaton. Szerdán délelőttig már 283-an jelezték, hogy részt vesznek rajta.
Az idei évadban utolsó alkalommal tűzi műsorra Drognapló című produkcióját a Figura Stúdió Színház – Fodor Alain Leonard egyéni előadása május 24-én, csütörtök 19 órától tekinthető meg a stúdióteremben.
Különleges programmal zárul az idei Klassz Tavasz Fesztivál: a marosvásárhelyi Classic Car Club által szervezett Kastély Rally Gyergyószentmiklóson áthaladó és állomásozó veterán járműveit tekinthetik meg az érdeklődők május 26-án, szombaton a főtéren.
Egyelőre csak keveset mozoghat és akkor is kerekes szék vagy mankók segítségével, de gipszelt lábbal is végzi az előírt gyógytornagyakorlatokat, hogy gyorsabb, biztosabb legyen a felépülés. A gyergyószentmiklósi Neuhárdt Anitának a müncheni Schön klinikán műtötték beteg lábát.
A közelmúltban érett össze egy egész, kerek formációvá a Székelyföldön is egyre ismertebb Majd Kiderül zenekar. A 2022-ben alapított együtteshez az elmúlt években több, tehetséges fiatal csatlakozott, így már semmi akadálya, hogy elérjék álmaikat.
A pincétől a padlásig – ez a címe annak a kiállításnak, amely péntek 18 órától lesz látható a nagyközönség számára a gyergyószentmiklósi Pro Art Galériában.
1999-ben tették meg először lóháton a gyergyószentmiklósi Földváry Károly Hagyományőrző Egyesület huszárjai a Csíksomlyóra vezető utat, és azóta egy év sem maradt ki, mindig ott vannak a pünkösdi búcsúban, azaz huszadszor lovagolnak. Idén sem lehet másként.
Több mint nyolcszáz utasával csütörtök este futott be a gyergyószentmiklósi vasútállomásra a magyarországi Misszió Tours által szervezett Boldogasszony zarándokvonat.
Több, mint nyolcszáz zarándokot hozva, idén is befut a gyergyószentmiklósi állomásra a magyarországi Misszió Tours által szervezett Boldogasszony Zarándokvonat. Ahogy a korábbi hat alkalommal, most is ünnepélyes fogadtatásban részesülnek utasai.
Patás Barát címmel másodszor hirdet lovasterápiás programot a gyergyószentmiklósi Salvator Alapítvány tanulási zavarral küzdő vagy fejlődési nehézségeket mutató, nem fogyatékos gyerekeknek.
Dőlj hátra című daluk klipjéval jelentkezett az immár öt éves Bagossy Brothers Company a Youtube-videómegosztón. A klipet Bagossy Norbert és Sáji Róbert rendezték.
Beadvánnyal fordultak a gyergyószentmiklósi önkormányzathoz a Rákóczi Ferenc utca lakói, amelyben azt kérik, hogy építsék ki a városrészen a földgázhálózatot, és csatlakoztathassák háztartásaikat a vezetékekre.