
Idén módosul a zarándokvonat programja. Több csíksomlyói élményre lesz lehetőség. Archív
Fotó: Iochom Zsolt
Több, mint nyolcszáz zarándokot hozva, idén is befut a gyergyószentmiklósi állomásra a magyarországi Misszió Tours által szervezett Boldogasszony Zarándokvonat. Ahogy a korábbi hat alkalommal, most is ünnepélyes fogadtatásban részesülnek utasai.
2018. május 15., 19:122018. május 15., 19:12
A vonat érkezése Gyergyószentmiklósra csütörtökön 20 óra 52 perckor várható, amennyiben sikerül tartania a tervezett menetrendet. A zarándoklat lelki vezetői Varga Lajos, a Váci Egyházmegye segédpüspöke, Felföldi László helynök-plébános, Burbela Gergely verbita tartományfőnök és Tímár Sándor Asztrik ferences szerzetes lesznek.A gyergyószentmiklósi vasútállomáson történő fogadáson a zarándokokat köszöntik a város világi és katolikus egyházi elöljárói, de természetesen, a megszokott módon, várják a város és a környék lakóit is az eseményre.
Bár idén az említett másik három helységbe is visz utasokat a zarándokok szerelvénye, és ez azt jelenti, hogy Gyergyószékre a korábbinál valamivel kevesebb vendég jön, így is
– közölte Tatár Attila, a Gyergyószentmiklósi Turisztikai Iroda munkatársa, a vonatos zarándoklat helyi koordinátora. A szálláshelyekre buszok viszik a vendégeket a vasútállomásról.
Erre már a korábbi években is komoly igény mutatkozott, hiszen a szombati búcsú alkalmával a kötött program és a nagy tömeg miatt nem volt lehetőségük alaposan bejárni, megismerni a nyerget, és imádkozni a kegytemplomban. Másnap pedig természetesen a búcsú szerepel a zarándokok programjában.
Immár hagyománya van annak is, hogy pünkösdvasárnapon Gyergyószentmiklós főterén szabadtéri szentmise zajlik a zarándokok és a gyergyóiak részvételével. Május 20-án,
Maroshévízen is várják a vonatot
A Boldogasszony Zarándokvonat csütörtökön este Maroshévízen is megáll, itt is ünnepélyes fogadtatást szervez a helyi magyarság, imát mond Varga Lajos segédpüspök. Az érkezés időpontja a tervek szerint 20 óra 9 perc lesz. Másnap, pénteken érkezik a másik, Gyergyószéken is áthaladó zarándokvonat, a Csíksomlyó Expressz gyergyószentmiklósi fogadására menetrend szerint 19:59-kor kerül sor.
Székelyudvarhely után Sepsiszentgyörgyre is ellátogatott Nagy István magyar agrárminiszter, hogy a gazdákat érintő kihívásokra válaszokat adjon, és megoldásokat körvonalazzon.
A kiskereskedelmi forgalom 2026 januárjában 6,5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest Romániában, ami a világjárvány óta a legnagyobb visszaesés.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
A gazdákat fenyegető veszélyekre, illetve az ezekkel szembeni védekezési lehetőségekre hívta fel a figyelmet pénteken Nagy István, Magyarország agrárminisztere Székelyudvarhelyen, a Székelyföldi Gazdaszervezetek Egyeztető Fórumán.
Minden magyar felelős a nemzet egészéért – hangsúlyozza Kövér László házelnök, aki szerint nincs külön határon inneni és túli magyarság.
Megszavazta a parlament pénteki ülésén a 2026-os állami költségvetést és a társadalombiztosítási költségvetést.
Nem volt túl nehéz a nyolcadikosok román próbavizsgája, a diákokhoz közel álló témát dolgozott fel. De a tapasztalat azt mutatja, nehezebb a valódi vizsgán kapott tétel. Éppen ezért a diákok tévesen mérhetik fel majd a júniusi vizsga nehézségét.
A 2026-os állami költségvetés parlamenti elfogadása után a kormánynak az üzemanyag-drágulás hatásait enyhítő intézkedésekkel kell foglalkoznia – jelentette ki pénteken Sorin Grindeanu.
Perrel fenyegeti a kormányt a legfelsőbb bíróság az igazságszolgáltatásban dolgozók bírósági döntéssel megítélt bérkiegészítései kifizetésének halasztása miatt.
szóljon hozzá!