Balesetmegelőzési előadást és gyakorlati ismertetőt tartottak pénteken a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskolában a magyarországi Safety Hungary képviseletében érkező fiatal szakemberek. Céljuk megtanítani a gyermekeket biztonságosabban, óvatosabban közlekedni.
Megkapták, szétosztották és valószínűleg már el is fogyott az a kis mennyiségű influenza elleni ingyenes oltóanyag-utánpótlás, amelyet a Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóságnak utalt ki a héten az egészségügyi minisztérium.
Hozzanak létre egy úgynevezett turisztikai rendőrséget a hivatásos idegenvezetők érdekei védelmében – ezt kéri a pénzügyminisztériumtól és a rendőrségtől a Romániai Idegenvezetők Szövetsége. Indoklásuk szerint az új hatóság ellenőrizhetné az idegenvezetőket, és büntetést szabhatna ki a feketézőkre.
Egyebek mellett a sikeresen érettségizők arányának növelését tűzte ki célul a világszinten egyedülállónak számító ROSE-program, amely keretében a Világbank anyagi támogatásával szervezhetnek eredményességet javító programokat a gyengébben teljesítő romániai középiskolák.
A szenátus plénuma döntő házként a héten fogadta el azt az RMDSZ által kidolgozott oktatásügyi törvénycsomagot, amely már csak az államelnöki kihirdetésre vár. Ennek az egyik legfontosabb hozadéka, hogy kevesebb kötelező gyereklétszámmal is indulhatna óvodás és iskolás csoport.
Hargita és Maros megyében a becslések szerint összesen több mint 1 millió köbméternyi fát döntöttek ki az elmúlt héten végigsöprő viharok. A károk nagy része Hargita megyében keletkezett, a tulajdonosoknak most nem csak a nehéz terepen, hanem a bürokrácián is át kell küzdeniük magukat.
Még ebben a hónapban beköltözhetnek a gyerekek Gyergyócsomafalva új óvodájába – a létesítményben még pár kisebb munkálat van hátra. A községben egy másik óvoda nagyszabású felújítását is tervezik, ezt várhatóan nyáron kezdhetik el.
Álarckészítő pályázatot hirdetett a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ a városi farsang részeként. A gyerekek munkáit a téltemetésen állítják majd ki.
Sárga riasztást adott ki az erős szél miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) tizenhét megyére – írja az Agerpres hírügynökség.
A gyergyószentmiklósi kórházban is bevezették a látogatási tilalmat – tájékoztatott Ferenczy István, az intézmény vezetője.
Több mint kétezer gyergyóditrói lakos írta alá a helyi tanácsnak és a polgármesternek címzett, de igazából a Ditrói Pékség vezetőinek szóló beadványt, amelyben panaszaikat és elvárásaikat foglalták össze. A petíció írásáról a február 1-jei falugyűlésen határoztak.
Nem minden esetben használják szabályosan a nemrég kialakított kétsávos körforgalmat a csíkszeredai Ligat-híd keleti lábánál, éppen ezért akár balesetveszélyes is lehet. A kérdés, hogy indokolt-e a két közlekedési sáv egy ekkora méretű körforgalomban.
A viharos szél veszélye miatt elrendelt sárga jelzésű meteorológiai figyelmeztetés okán szerda estig készültségben marad Hargita megyében minden hatóság és állami szerv, amely tagja a megyei sürgősségi bizottságnak.
A budapesti Hagyományok Házában lép fel február 15–16-án a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes – jelezték közleményben.
A három székelyföldi megyéből gyűjti össze utasait az egyik székelyudvarhelyi vállalkozás, amely transzferjáratokat biztosít a marosvásárhelyi, valamint a kolozsvári repülőtérre. A szolgáltatás azonban meglehetősen drága, ugyanakkor nehéz közpénzt fordítani ilyen célra.
Hamarosan folytatják a csatorna- és vízhálózat építését Gyergyószárhegyen. Eddig 75 százalékban készült el a 6,5 millió lejes uniós finanszírozásból megvalósuló hálózatkialakítás.
Kigyúlt egy lakóház hétfőn délután Borszéken, a tűzesethez a gyergyóhollói hivatásos, valamint a helyi önkéntes tűzoltók vonultak ki. A tűzoltóság jelentése szerint egy lakó megsérült.
A heves szél megrongálta a transzformátorállomásokat, ezért három Hargita megyei településen összesen mintegy 600 fogyasztó maradt áram nélkül hétfőn.
Felére csökkent a Ditrói Pékség termékeinek forgalma a gyergyószéki településeken, amióta kirobbant a botrány a Srí Lanka-i pékek alkalmazása nyomán, a cégnél pedig nem jelentkezett új munkavállaló. A tiltakozók petícióját kedden fogják bemutatni.