
A falugyűlésen elhatározták, hogy petíciót nyújtanak be a pékséghez. Nemrég öltött formát a dokumentum, de még nem nyilvános. Archív
Fotó: Beliczay László
Felére csökkent a Ditrói Pékség termékeinek forgalma a gyergyószéki településeken, amióta kirobbant a botrány a Srí Lanka-i pékek alkalmazása nyomán, a cégnél pedig nem jelentkezett új munkavállaló. A tiltakozók petícióját kedden fogják bemutatni.
2020. február 10., 16:162020. február 10., 16:16
2020. február 10., 16:402020. február 10., 16:40
Petíciót fogalmaznak meg a Ditrói Pékség vezetői felé, abban részletezik majd sérelmeiket és elvárásaikat a falubeliek – ezzel a döntéssel zárult a február 1-jén lezajlott lakossági fórum.
– válaszolta megkeresésünkre Biró Károly segédlelkész hétfőn. Annyit még közölt, hogy személyesen vitték a panaszlevél szövegét az emberekhez, és így történtek meg az aláírások.
Az ázsiai vendégmunkások alkalmazása miatt felháborodott ditróiak szószólójaként ismerté vált segédlelkész hozzátette:
Puskás Elemér polgármesterrel is kedden fogják ismertetni a Ditrói Pékség vezetőinek címzett levelet. Amint elmondta, a községben lényegesen javult a hangulat, megnyugodni látszanak a kedélyek a február elsejei falugyűlés óta, – persze a feszültségek nem szűnnek meg teljesen 1-2 hét alatt – tette hozzá.
A polgármester közölte, az önkormányzati munkát is visszavetették a történtek, a helyi költségvetés előkészítésével is lemaradásban vannak, most azon dolgoznak, hogy pótolják azt miatta kiesett munkát.
– mondta el Köllő Csaba, a vállalat vezetője. Ami lényeges változás, az, hogy a gyergyószéki helységekben
A lakossági fórumra írt levelében a pékség vezetői kijelentették, hogy amennyiben az állásokra helyi emberek jelentkeznek, lemondanak a külföldi munkaerő alkalmazásáról. Ebben az ügyben sincs változás. „Nemhogy pék, de még egy segédmunkás állásra sem jelentkezett senki. Új ember nem nyitotta meg a kaput” – mondja Köllő.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
13 hozzászólás