Megváltozott munkaprogram szerint dolgoznak csütörtöktől a Hargita Megyei Gépjárművezetői Engedélyeket Kibocsátó és Járműbejegyzési Közszolgálatnál a koronavírus terjedésének megfékezése érdekében hozott intézkedések miatt.
Videóüzenetben ismertette Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a magyarországi határátlépéssel kapcsolatos fontos tudnivalókat, Konrád Judit kórházmenedzser pedig a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház intézkedéseiről számolt be.
A koronavírus-járvány visszaszorítása érdekében elrendelt szükségállapot és az ennek kapcsán foganatosított intézkedések miatt az Országos Nyugdíjpénztár tulajdonában lévő gyógykezelési egységek felfüggesztik tevékenységüket.
Förtelmes állapotok uralkodnak Gyergyószentmiklóson a Békény-patak medrében. Hiába a számtalan felhívás és önkéntes takarítási akció, vannak, akik továbbra is úgy gondolják, a patak szeméttárolónak való. A helyzeten némiképp javított egy baráti megmozdulás.
A Hargita megyei prefektúra kedd reggeli tájékoztatása szerint a megyében húszan vannak intézményesített karanténban, mindannyian tünetmentesek.
Közös felhívásban fordultak a vásárlókhoz a nagyáruházak képviselői, arra kérve őket, hogy tartsanak be néhány előírást a zökkenőmentes és biztonságos vásárlások érdekében. Közben Székelyföld több városában is sorok alakultak ki az üzletek, bankok, szolgáltatók előtt.
A román közszolgálati televízió kettes csatornáján elindult a tévéiskolának nevezett román nyelvű műsor, amelyben a tanárok kamerák előtt adják át a leckét a vizsgatantárgyakból. A magyar szülők magyar nyelvű adást is kérnek gyerekeik számára.
Felfüggesztik a jogosítvány megszerzéséhez szükséges elméleti és gyakorlati vizsgákat Hargita megyében a koronavírus megfékezése érdekében hétfőn elrendelt szükségállapot következtében. A szigorítás március 17-étől számítva 30 napig marad érvényben.
Húszra emelkedett a Hargita megyében karanténba helyezettek száma hétfőre, és noha mindannyiuktól mintát vettek az esetleges koronavírus-fertőzés kimutatására, egyelőre egyetlen esetben sem érkezett eredmény Kolozsvárról.
Egyetlen koronavírus-fertőzéssel nyilvántartott, illetve karanténban lévő személy sincs Gyergyószentmiklóson. A hatóságok készenlétben vannak, a gyergyószentmiklósi kórház udvarán betegosztályozó sátrat állítottak fel.
Minden nap, így ma is figyelemmel kísérjük a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos híreket, közöljük a hivatalosan is megerősített új betegek számát, a három székelyföldi megye kormányhivatalainak jelentéseit, magyarán igyekszünk befogni mindent, ami lényeges jelen helyzetben.
Nem minden esetben használják szabályosan a nemrég kialakított kétsávos körforgalmat a csíkszeredai Ligat-híd keleti lábánál, éppen ezért akár balesetveszélyes is lehet. A kérdés, hogy indokolt-e a két közlekedési sáv egy ekkora méretű körforgalomban.
Fagyos reggelre ébredtünk Székelyföldön, a legalacsonyabb hőmérsékletet Csíkszeredában jegyezték, mínusz 11,9 Celsius-fokot.
Csendőrségi beavatkozásra volt szükség hétfőre virradóan Vaslábon, ahol anyamedve jelent meg a bocsával – számol be az Agerpres.
A tisztes adófizető állampolgár már megszokta, hogy a választások éveiben megtelik ígéretekkel a padlás. Mivel éppen választási évben vagyunk, a következőkben megpróbáljuk kielemezni, hogy mindez mennyire befolyásolta Székelyföld meghatározó öt városának a költségvetését.
A koronavírus-járvány megfékezése érdekében Gyergyószentmiklóson is rendhagyó módon zajlott a magyar nemzeti ünnep: az önkormányzat itt is lemondta a Petőfi Sándor-szoborhoz tervezett ünnepséget, ugyanakkor arra kérték az embereket, hogy egyénileg róják le kegyeletüket a szabadságharc hőseinek emléke előtt.
Vasárnap reggelre már nyolc személyt helyeztek karanténba Hargita megyében. Közülük hárman kíséret nélkül érkeztek, és ők maguk tárcsázták a 112-es egységes segélyhívószámot, utólag ismerve be, hogy veszélyeztetett területekről tértek haza.
Olaszországi példából inspirálódva rendhagyó közös himnuszéneklést kezdeményeztek székelyudvarhelyiek március 15-ére. A felhíváshoz a világ bármely pontjáról bárki csatlakozhat.
Az úttestről letérve egy udvarra borult egy teherautó csütörtök este Gyergyótölgyesen. A jármű vezetője belehalt sérüléseibe.