Hamarosan fedél lesz a Gyergyószentmiklóson épülő tanuszoda felett, a napokban a kivitelező cég a helyére emelte és összekötötte az íves tetőgerendákat. Ezzel már elmondható, hogy alakul az épület arculata is.
Hargita megyében nincs karanténban senki, azaz nincsenek külföldi, vörös veszélyességi zónából hazatért személyek, nincs koronavírusos beteg sem, de olyan sem, akitől mintát kellett volna venni koronavírusteszt céljából – oszlatta el lapunknak a szárnyra kelt pletykákat a megyei népegészségügyi igazgatóság vezetője.
Nem kell bezárni a templomokat, de az állami hatóságok rendelkezéseit be kell tartani – ez az egybehangzó véleményük és kérésük a római katolikus, református és unitárius egyházi vezetőknek. A híveket az otthoni imádkozásra biztatják, a szentmiséket, istentiszteleteket a rádiókban és online is lehet követni.
A választópolgárok túlnyomó többsége az RMDSZ jelöltjeire szavazna az idei önkormányzati választásokon egy olyan felmérés szerint, amelyet az RMDSZ három Hargita megyei területi szervezetének megbízásából készítettek.
Mintegy 300 személyt tudnának szükség esetén karanténba helyezni Hargita megyében, erre azonban egyelőre nem volt szükség – jelentették be a megyei vezetők a koronavírus témájában tartott csütörtöki sajtótájékoztatón.
A fokozódó járványügyi óvintézkedések nyomán utánajártunk, milyen készítményeket és fertőtlenítő szereket szereznek be leginkább a székelyföldi megyék lakosai a gyógyszertárakból. Mint kiderült: egyre növekvő a kereslet, hiánnyal küszködnek a patikák.
Térfigyelő kamerákat szerelnek fel az országút-menti parkolókban, hogy megelőzzék a szemetelést, tetten érjék az elkövetőket – tájékoztat Elekes Róbert, a Brassói Regionális Útügyi Igazgatóság szóvivője.
A koronavírus-járvány jelentette kockázatok miatt, illetve a fertőzés terjedésének megfékezése érdekében ült össze szerdán délben a sürgősségi esetekben illetékes gyergyószentmiklósi bizottság.
Legújabb generációs orvosi eszközöket és felszereléseket kapott a gyergyószentmiklósi kórház a MOL Románia és a Polgár-Társ Alapítvány támogatásával. A 212 ezer euró értékű felajánlásról közleményben tájékoztattak a támogatók.
Szigorításokat vezetett be a Hargita Megyei Gépjárművezetői Engedélyeket Kibocsátó és Járműbejegyzési Közszolgálat hivatala is. Március folyamán csakis online előjegyzésre lesz lehetőség bizonyos műveletek esetében.
Felfüggesztette fogadóóráit március végéig a Hargita megyei rendőrség és csendőrség a koronavírus járvány terjedésének visszaszorítása érdekében.
Nem minden esetben használják szabályosan a nemrég kialakított kétsávos körforgalmat a csíkszeredai Ligat-híd keleti lábánál, éppen ezért akár balesetveszélyes is lehet. A kérdés, hogy indokolt-e a két közlekedési sáv egy ekkora méretű körforgalomban.
A tavaszi esőzésekre való tekintetettel több megyei besorolású úton is 3,5 tonnás súlykorlátozást vezetett be március 16-áig Hargita Megye Tanácsa.
Egyelőre nem jár a fizetett szabadság a szülőknek az iskolák bezárása esetén, a beiratkozási időszakot viszont meghosszabbította a tanügyi tárca. Az oktatás felfüggesztése miatti kiesés pótlásának idejéről és módjáról a tanintézetek vezetőtanácsa dönt majd.
Nem csak az iskolákban és óvodákban függesztik fel a tanítást szerdától, az önkormányzatok hatáskörébe tartozó bölcsődéket is bezárják március 22-éig valamennyi romániai településen a koronavírus terjedésének megfékezéséért hozott sürgősségi rendelet értelmében.
A Hargita megyei integrált hulladékgazdálkodási rendszer működtetésére a két legnagyobb meglévő szolgáltató is pályázni fog. Az RDE Harghita az egész megyére kiterjesztené tevékenységét, az Eco-Csík Kft. pedig várhatóan Csíkszéket célozza meg szolgáltatási területként.
Csendőröket mozgósítottak és Ro-Alert vészhelyzeti üzenetet küldtek hétfőn éjfélkor Vaslábon, miután egy nő két medvét látott lakóháza udvarának közelében.
A gyergyószentmiklósi Ifitéka tizedik éve csatlakozik a rendszerint március utolsó szombatján megtartott Föld órája mozgalomhoz. Az idénre tervezett rendezvényüket megelőzi egy környezettudatos életmódot népszerűsítő kampány is.
Törvénytelen fakivágásról értesítették vasárnap, pár perccel 11 óra előtt a gyergyószentmiklósi rendőrséget. A 112-es egységes sürgősségi hívószámra érkező hívás szerint valakik jogtalanul vágtak ki fákat a Gyergyóditrói Közbirtokosság területéről.