
Gyergyószentmiklóson is megteszik a szükséges biztonsági lépéseket. Archív
Fotó: Beliczay László
A koronavírus-járvány jelentette kockázatok miatt, illetve a fertőzés terjedésének megfékezése érdekében ült össze szerdán délben a sürgősségi esetekben illetékes gyergyószentmiklósi bizottság.
2020. március 11., 17:432020. március 11., 17:43
Döntöttek többek között arról, hogy március 22-ig szünetel a gyergyószentmiklósi önkormányzat alárendeltségébe tartozó városi bölcsőde tevékenysége, illetve március 31-ig szünetel a beteglátogatás a gyergyószentmiklósi városi kórházban – az intézkedések hatálya indokolt esetben hosszabbodhat.
A bizottság figyelmezteti a közélelmezési egységeket (üzletek, kávézók, bárok stb.), valamint a tömegközlekedést biztosító vállalatokat, ideértve a taxikat is, hogy
Természetesen Gyergyószentmiklóson is érvényesek az országos járványmegelőzési intézkedések további előírásai, tehát szünetelnek a kulturális intézmények programjai.
Az ülésen a rendőrség, csendőrség, önkormányzat és más szervek helyi illetékesei mellett jelen voltak a város mindazon intézményeinek vezetői, akik rendszerint nagyobb létszámú közönséggel szerveznek rendezvényeket. Az ülés közben értesültek arról a szigorításról, miszerint a beltérben szervezett rendezvényeken nem haladhatja meg a résztvevők száma a százat. Ennek hatására határoztak arról, hogy
Ez a döntés nem vonatkozik más intézményekre, szervezetekre, de bármiféle rendezvény megszervezése engedélyköteles. A kétszáz főnél több résztvevővel tervezett szabadtéri rendezvényeknél a kockázatok mérlegelésével, esetről esetre dönt a Hargita Megyei Népegészségügyi Igazgatóság, a kétszáz főnél kevesebb résztvevővel tervezett rendezvények engedélyezéséről a sürgősségi parancsnokság helyi operatív törzse hoz határozatot.
Az engedélyezést egy, az illetékes szervek által kidolgozott kérdőív kitöltésével lehet kérvényezni. A formanyomtatvány elérhető itt.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
2 hozzászólás