
Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
A Hargita megyei prefektúra kedd reggeli tájékoztatása szerint a megyében húszan vannak intézményesített karanténban, mindannyian tünetmentesek.
2020. március 17., 11:262020. március 17., 11:26
Közzétette a Hargita megyei prefektúra kedden reggel az intézményükhöz beérkező legutóbbi adatokat, ezek szerint továbbra is
Az otthoni elkülönítés alatt lévők száma 195.
A prefektúra közleményében ugyanakkor kitérnek azokra a szigorításokra és megelőző intézkedésekre is, amelyek szerint betegosztályozó sátrakat húznak fel a kórházak bejáratainál, illetve tilos olyan rendezvényeket tartani zárt térben, ahol meghaladja a résztvevők száma az ötvenet.
Felhívják a figyelmet ugyanakkor arra is, hogy keddtől felfüggesztik a sofőrvizsgákat harminc napra, a korlátozás meghosszabbításának lehetőségével. Az útlevélosztályon csak azoktól fogadnak el útlevéligényléseket, akik hivatalos dokumentumokkal igazolni tudják, hogy a kéréstől számított harminc napon belül halaszthatatlan külföldi útjuk lenne. A székelyudvarhelyi és maroshévízi kirendeltségek működését ideiglenesen felfüggesztették – áll még a Hargita megyei prefektúra közleményében.
A védelmi minisztérium adatai szerint 2026-ban eddig hat drónt lőttek le Románia légterében; ugyanakkor további 44 drónt vagy drónmaradványt gyűjtöttek be és hatástalanítottak az ország területén.
Erős szélre és esőre figyelmeztető előrejelzést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. Moldvában és helyenként Dobrudzsában sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a viharos széllökések miatt.
A hétvégén Hargita megye több településén is fennakadtak a rendőrség szűrőjén ittas sofőrök.
Elhunyt Kollár Lajos orvosprofesszor; a magyarországi érsebészet korszakalkotó és iskolateremtő egyéniségét életének 79. évében érte a halál – adta hírül Facebook-oldalán a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudomány Kara (PTE-ETK) szombaton.
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az isztambuli Boszporusz-hídon.
Gyergyó és Sóvidék között évszázadokon át hegyi ösvények és nehezen járható szekérutak biztosították az összeköttetést. A sóhordók nyomába eredve a Görgényi-havasok festői tájain barangoltunk, miközben a Régi só-út történetével is megismerkedtünk.
Medve jelenléte miatt küldtek Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiaknak szombat este 20 óra 25 perckor.
Két drónt észleltek, majd semmisítettek meg szombat este román katonai pilóták a Fekete-tenger felett – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) ellenzékbe vonul, de a jövő heti parlamenti szavazáson „szükségből és feltételekhez kötötten” támogatni fogja a Niculescu-kormány beiktatását – jelentette be szombaton Ilie Bolojan pártelnök.
A pénzügyminisztérium szombaton közzétett adatai szerint júliusban az előző havi 1197 milliárd lejről 1205 milliárd lejre nőtt az államadósság.
szóljon hozzá!