Szeptember 14-én kezdődik az új tanév a közoktatásban, és a tanulók többsége bejárhat majd az iskolába – jelentette ki szerdán Klaus Iohannis, miután a tanévnyitásról egyeztetett a kormány képviselőivel. Az iskolakezdés lebonyolításának felelőssége a helyi hatóságokra hárul.
Kilenc új esetet igazoltak az elmúlt 24 órában Hargita megyében, 17-en pedig meggyógyultak és elhagyhatták a kórházakat. Az aktív esetek száma viszont így is magas, több mint száz fertőzöttet ápolnak a megye kórházaiban.
Egy sms-küldő szolgáltatást indított el Gyergyószentmiklós önkormányzata, amely a közutakon, közműrendszerekben bekövetkező problémákról, munkálatok miatti akadályokról ad gyors tájékoztatást az adott környéken lakóknak. A miklós.info már várja a lakók csatlakozását.
Családbarát minősítést adományozott a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás félszáz Hargita megyei vendéglátósnak: a Visit Harghita nevű projekt új kezdeményezésének célja felkarolni a térség turisztikai szereplőit, egyúttal pedig láthatóbbá tenni a megye turisztikai lehetőségeit.
Újabb koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozható haláleset történt Hargita megyében, ahol az elmúlt 24 órában 15 új esetet igazoltak. A gyógyultak száma viszont még ennél is hangsúlyosabban, 17-tel növekedett.
Befejezte a szakértői kárfelmérő bizottság a június 24-július 7. közötti Hargita megyei áradások okozta károk felmérését, és soron kívüli ülésén jóvá is hagyta ezt a megyei vészhelyzeti bizottság pénteken. A héten a megye újabb állami kársegélyt igényel a 15 közigazgatási egység s
Huszonhárom térfigyelő kamera kihelyezését kezdték el kedden Gyergyószentmiklóson. Miután tavaly a város fő bejáratához már kerültek ilyen készülékek, most 10 olyan helyet figyelnek, ahol nagyobb számú közbiztonsági problémákról érkezett bejelentés az utóbbi években.
Néhány napos enyhülést követően ismét súlyosbodott a járványhelyzet Hargita megyében, ahol 15 új esetet igazoltak kedden, és egy koronavírussal összefüggésbe hozható haláleset is történt.
Gyergyószentmiklós több pontján megtalálhatók azok a standok, ahol az RMDSZ választási részvételéhez szükséges aláírásokat gyűjtik. Ezeken a helyeken a jelöltekkel is találkozni lehet.
Van jég a gyergyószentmiklósi műjégpályán, ennek köszönhetően hétfőtől elkezdődhettek az edzések minden korosztály számára. A létesítmény teljesen lefedett reggel 8-tól este 10-ig, hiszen edzőtáborok is vannak.
Továbbra is alacsony maradt az új esetek száma Hargita megyében, ahol mindössze két koronavírus-fertőzést azonosítottak az elmúlt 24 órában.
Nem minden esetben használják szabályosan a nemrég kialakított kétsávos körforgalmat a csíkszeredai Ligat-híd keleti lábánál, éppen ezért akár balesetveszélyes is lehet. A kérdés, hogy indokolt-e a két közlekedési sáv egy ekkora méretű körforgalomban.
A BeStrong kondipark egy olyan sportpálya, amely könnyen elérhető és ingyenesen használható bárki számára. A sportlétesítmények hiánya a lakosság és a helyi önkormányzatok számára általános probléma szerte az országban.
Továbbra is szaktantárgyakat oktató mérnökökből és mesterekből van a legnagyobb hiány a Hargita megyei iskolákban – derül ki a tanfelügyelőség által a Székelyhonnak készített összesítésből.
Vannak még olyan cégek Hargita megyében, amelyeknek a kényszerszabadságra küldött alkalmazottai ideiglenesen elveszítették egészségbiztosítotti státuszukat. Ezek többnyire kisvállalkozások, a nagyobb vállalatok már orvosolták a problémát. Sürgősségi esetben manuálisan is elvégzik az adatfrissítést.
Többféle koronavírustesztet végeznek a romániai laboratóriumokban, ám mindegyiknek más a rendeltetése, a megfelelő információk hiányában pedig fennáll a veszélye, hogy nem a megfelelő eljárást választjuk. Fontos tudni, hogy a vírus jelenlétének kimutatására kizárólag a PCR-teszt alkalmas.
Bonyolultabb volt idén az egységes mezőgazdasági támogatásigénylés folyamata a járványhelyzet miatt, de különböző megoldások segítségével végül mintegy 26 400 Hargita megyei gazda kérését iktatták a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökségnél (APIA).
A koronavírus-járvány miatt kényszerűen bevezetett távoktatás nagy kihívás elé állította idén a tanügyi rendszert. Az ősszel kezdődő új tanévtől mire számíthatnak a diákok? Amennyiben nem mehetnek iskolába, hogyan készítik fel a tanárokat az online oktatásra? A Hargita Megyei Tanfelügyelőségnél kerestük a választ.
A hét eleji magas esetszámokhoz képest szombathoz hasonlóan ismét kevesebb, mindössze 5 új koronavírus-fertőzést igazoltak vasárnap Hargita megyében. A gyógyultak száma viszont ezúttal kevéssel, mindössze hárommal növekedett, így továbbra is száz fölött van a kórházban ápoltak száma.