Néhány pofon és ütés elszenvedői voltak gyergyószentmiklósi rendőröktől – állítja Facebook bejegyzésében egy férfi. Mint elmondta: Mikulás-ajándékokat vitt a téglagyári cigánytelepre, de a hatóságok kampánycsend megzavarása címén intézkedtek ellenük.
Volt, ahol kevesebb kárt okoztak a lángok, máshol pedig teljesen leégett egy ház – az elmúlt három nap tűzeseteit összesítette a Hargita megyei tűzoltóság.
Az RMDSZ-EMSZ összefogásnak volt értelme Gyergyószéken: ez derül ki a vasárnapi parlamenti választások helyi eredményeiből. A térségben 16 147 szavazatot kapott az RMDSZ képviselőházi listája, míg a szeptember végi helyhatósági választásokon 12 130 voksot kapott a szervezet.
Hónapok óta nem igazoltak olyan kevés új fertőzést Hargita megyében, mint hétfőn, illetve halálesetek sem történtek az elmúlt 24 órában a térségben.
Fordulóponthoz érkezett az autóipar, a közeljövő egyik legbiztosabb mobilitási megoldását pedig kétségkívül az elektromos járművek jelentik. Az egyre több bekapcsolódó gyártó versengésének köszönhetően a villanyautózás már nem csak a gazdagok kiváltsága.
December 6-a, Szent Miklós, Gyergyószentmiklós város védszentjének ünnepe.
Az új fertőzések száma továbbra is alacsony Hargita megyében, a haláleseteké viszont magasabb volt vasárnap, mint a korábbi napokon. A fertőzöttségi arány enyhén nőtt, de még így is ez a legalacsonyabb érték az országban.
Rendhagyóan zajlott idén a Kárpát-medencei Disznótoros Fesztivál, a Szent Miklós Napok egyik kiemelkedő eseménye, szombaton. A nyolc csapat otthonaikban, udvaraikon készítette el az ételeket, de a világhálón bejelentkeztek, hogy a szervezőkkel és a jelképes zsűrivel megoszthassák, hogy mit és hogyan főztek.
Csökkent szombaton a napi esetszám Hargita megyében, ahol 19 új fertőzést azonosítottak az elmúlt 24 órában, és ugyanennyi személyt nyilvánítottak gyógyultnak. A fertőzöttségi arány tovább csökkent a térségben.
A Szent Miklós Napokon online mutatták be péntek este a Bagossy Brothers Company nemrég megjelent könyvét. Az Otthontól fűtött tél – Tájak, ízek, Bagossy című kötet létrejöttében sokan közreműködtek, ők mind jelen voltak a könyvbemutatón, és megosztottak néhány részletet abból, mi is található a kiadványban.
A Madarasi Hargitán és Maroshévízen kezdőik a síszezon szombattól Hargita megyében.
Nem minden esetben használják szabályosan a nemrég kialakított kétsávos körforgalmat a csíkszeredai Ligat-híd keleti lábánál, éppen ezért akár balesetveszélyes is lehet. A kérdés, hogy indokolt-e a két közlekedési sáv egy ekkora méretű körforgalomban.
Ismét nagy volt az érdeklődés az Erdélyi Médiatér Csoport péntek déli villámakciója iránt, amikor egyszerre hat erdélyi városban nagyjából 15 ezer védőmaszkot osztottak szét munkatársaink.
A hét elején jegyzett alacsony esetszámokhoz képest több, 53 új koronavírus-fertőzést azonosítottak pénteken Hargita megyében, és ezúttal a gyógyultak száma is alacsony volt. A fertőzöttségi arány viszont továbbra is Hargita megyében a legalacsonyabb az országban.
Enyhülni kezdett a nyomás a Hargita megyei egészségügyi rendszeren, de a javuló helyzet még nem ad okot a lazításokra – véli a megyei egészségügyi igazgatóság vezetője. Tar Gyöngyi arról is beszélt lapunknak, hogy miként zajlik a koronavírus elleni védőoltás érkezésére való felkészülés.
Gondolatindító pannókiállítást készítettek Gyergyószentmiklóson a fogyatékkal élők világnapja alkalmából.
Fontos és bölcs döntés volt a politikai szervezetek részéről az egységben való gondolkodás – mondta a december 6-ai parlamenti választásokat megelőzően tartott csütörtöki sajtótájékoztatón Barti Tihamér, a Gyergyó-területi RMDSZ elnöke, amit Mezei Jánossal, az EMSZ társelnökével tartott.
A Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont felkérésére, Mikulás napja közeledtével a gyergyószentmiklósi 4S Street zenekar online térben tart koncertet december 5-én 20 órakor.
Noha a korábbi naphoz képest több új esetet azonosítottak csütörtökön Hargita megyében, tovább csökkent a fertőzöttségi arány a térségben, és a gyógyultak magas száma miatt kórházban is kevesebb személyt ápolnak.