
Árkos pataka mellett tömörítik a megemelt gátat
Fotó: Kovászna Megyei Vízügyi Hivatal
Hamarosan saját medrében folyhat az Árkos patak, hiszen jó ütemben haladnak a mederszabályozási munkálatok, melyet az Országos Vízügyi Hivatal saját erőforrásaiból végeztet.
2024. augusztus 06., 19:342024. augusztus 06., 19:34
Az árkosi úttól az Oltba való beömlésig terjedő szakasz szabályozásra azért volt szükség, mert
A vízügy 1,5 km hosszan kimélyítette és kiszélesítette a patakmedret – ez időre a vízfolyást elterelték – a patakpartot kikövezte és a 11-es országúttól az Oltig egy 600 méteres szakaszon megemelte a gátat, így igazodott ahhoz az európai előíráshoz, mely szerint lakott területen a patakmedernek meg kell bírnia az 1 százalékos hozamot – tájékoztatott Sándor László, a Kovászna Megyei Vízügyi Hivatal főmérnöke.
Ez az egy százalék körülbelül annyit tesz, mint amennyi a Debren patak 2010-es áradásakor a város utcáin folydogált, tetemes károkat okozván az alsó városrészben.
– közölte a főmérnök, hozzátéve, hogy a munkálatok tavaly kezdődtek és valószínűsíthetően októberre fejeződnek be.
Ugyancsak árvízvédelmi célokból az Országos Vízügyi Hivatal megyei kirendeltsége Bereck patakán is dolgozik, itt azonban a 3,5 km hosszan elvégzendő támfal-megerősítési munkálatok a szűkös finanszírozás miatt csak jövőben fejeződhetnek be.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
1 hozzászólás