Egyetlen új koronavírusos esetet azonosítottak hétfőn Hargita megyében, és halálesetek sem történtek a térségben az elmúlt 24 órában. A gyógyultak száma magasabb volt a korábbi napokhoz képest.
Az egészségügyi személyzet körében az orvosok kérik a legnagyobb arányban a koronavírus elleni védőoltás beadását. Hargita megyében az oltáskampány első három napján majdnem hétszáz adag vakcina fogyott el, ebből az első fázisban beoltandó oltásra jogosultaknak a mintegy 12 százalékát immunizálták.
Jelentős hómennyiség hullott hétfőre virradóra térségünkben. Hegyvidéken a hóvastagság eléri, sőt helyenként meghaladja az ötven centimétert is.
Miután december 30-án a kormány arról határozott, hogy megszűnik Petres Sándor Hargita megyei alprefektus megbízatása, egy újabb döntéssel visszahelyezte őt ebbe a tisztségbe.
Zászlólevonásra hívta a közösséget Gyergyóremete önkormányzata vasárnap délre. A bukaresti ítélőtábla végleges és visszavonhatatlan ítélete ugyanis kimondta, hogy a község főterén a községháza megépülése óta ott lobogó öt zászló közül hármat el kell távolítani.
Noha a medvék jó része nem alszik téli álmot, az utóbbi időszakban mégsem okoztak károkat. Volt elég élelem az erdőn, sőt még most is van, illetve a szakember szerint tavasszal a nagyvadak rendszerint zöld füvet legelnek, megtisztítva a szervezetüket a tél lejártával.
Hargita megye területének mintegy 30 százalékát telekkönyvezték eddig – derül ki a Hargita Megyei Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Hivatal adataiból. Az elhúzódó folyamatot az ingyenes telekkönyvezési program is segíti, amely a kormány támogatásával történik.
A gyergyóremetei községháza előtt öt oszlopon öt zászló lobogott tizenöt éven át. Vasárnap déltől három oszlop azonban üresen maradt: a magyar és a székely zászló, valamint a község lobogójának levételére végleges bírósági ítélet kötelezte az önkormányzatot.
Néhány évvel ezelőtt még drága és nehezen beszerezhető terméknek számított a tűzifa, a korábbi szezonban viszont csökkenni kezdtek az árak, a jelenlegiben pedig még alacsonyabbá váltak. Az illetékesek szerint ennek fő okát a tavalyi széldöntések jelentik. A következő szezontól viszont már nőhetnek az árak.
Nem történt újabb koronavírussal összefüggésbe hozható haláleset vasárnap Hargita megyében, ahol az új esetek száma sem volt magas. Gyógyultnak viszont mindössze egy személyt nyilvánítottak.
2020-ban kevesebb születést jegyeztek a gyergyószentmiklósi városháza anyakönyvi hivatalában, mint 2019-ben, ellenben évek óta növekszik az elhalálozások száma. A házasságkötéseknél is jelentős csökkenés tapasztalható, ami a koronavírus-járványnak is betudható, hiszen sokan lemondták a tavalyra tervezett esküvőt.
Nem minden esetben használják szabályosan a nemrég kialakított kétsávos körforgalmat a csíkszeredai Ligat-híd keleti lábánál, éppen ezért akár balesetveszélyes is lehet. A kérdés, hogy indokolt-e a két közlekedési sáv egy ekkora méretű körforgalomban.
Felavatta új imaházát a gyergyószentmiklósi baptista közösség. Egy nemrég még bankként működő épületet alakítottak át, a munkálatok végeztével hálát adni gyűltek össze szombaton délután.
Január elsején érvénybe lépett, ám a lakosság zöme még nem is hallott az úgynevezett komposzttörvényről: e szerint az új év elejétől kötelező a komposztálás a lakosság számára, a szelektív gyűjtés elmulasztásáért pedig pénzbírság jár.
A pénteki kiugrást követően szombatra ismét lecsökkent a napi esetszám Hargita megyében, halálesetek viszont ezúttal is történtek. A gyógyultak száma is alacsony volt.
Farkasokat láttak a napokban a Delne és Szépvíz közötti vásárúton, a vadállatok pedig kárt is okoztak egy közeli gazdaságban. Az illetékesek szerint az emberekre nem jelentenek veszélyt a farkasok, ám a háziállatokra érdemes fokozottan odafigyelni.
Az első félévből hátramaradt hetek is online tanrendben zajlanak, de lehetséges, hogy február 8-ától a diákok visszatérhetnek az iskolába – közölte legutóbb Sorin Câmpeanu tanügyminiszter. A félév vége pedig most is, mint „békeidőkben”, a tanulmányi jegyek lezárásával telik.
Kissé megugrott az új fertőzések száma pénteken Hargita megyében, ahol egy haláleset is történt. Gyógyultnak viszont egyetlen személyt sem nyilvánítottak az elmúlt huszonnégy órában a térségben.
A gyümölcsösökben többet árt, mint használ a rendkívül enyhe téli időjárás, és ha egy-két héten belül nem áll be az ilyenkor megszokott hőmérséklet, a későbbi fagyok komoly károkat okozhatnak a fákban.