Alacsony maradt az új fertőzések száma pénteken is Hargita megyében, haláleset viszont ezúttal is történt a térségben az elmúlt 24 órában. A megye továbbra is a negyedik helyen áll a fertőzöttségi arány tekintetében.
Ülésezett a gyergyószentmiklósi képviselő-testület csütörtökön, ahol többek között meghatározták az új vízszolgáltató által a szennyvízszippantásért számlázható árakat a városban, továbbá döntöttek arról is, hogy nem veszik vissza a Monturist Kft.-nek használatba adott gyilkostói<
Későn nyitottak meg a sípályák, a turisták a koronavírus-járvány miatt csak a hazai, a leginkább közeli pályákra szorultak, emiatt türelmetlenek, figyelmetlenek. Mindez növeli a pályákon történő balesetek számát.
A 2020-as évben az előirányzott adóbevételeknek mintegy 10 százalékát, közel 600 ezer lejt nem sikerült bevételeznie a gyergyószentmiklósi önkormányzat pénzügyi osztályának. Idén viszont többletbevételt remélnek az adóhátralékok behajtásából.
A szerdai értékekhez képest felére csökkent az új fertőzések száma csütörtökön Hargita megyében, ezúttal viszont egy haláleset is történt a térségben.
Egyetlen eltávolított székely zászló után százat kellene kitűzni – ez a lényege annak a közösségi kezdeményezésnek, amelyet az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) karolt fel. Magánszemélyeknek adományoznak zászlókat.
Már év elején sok fejtörést okoz az előkészítő osztályt kezdő gyerekek szüleinek az iskolaválasztás, és annak ellenére, hogy eddig is lakókörzet alapján történt a beiratkozás, köztudott, hogy a szülők gyakran fejezik ki óhajukat egy-egy tanító iránt.
Alig több mint tíz internetes vásárlással kapcsolatos panaszt kapott decemberben a Hargita Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség. Az ilyen jellegű bejelentések száma nem ugrott meg jelentősen, noha országszerte rekordokat döntött az e-kereskedelem a múlt év utolsó hónapjában.
A tavaly forgalomba íratott új és használt személyautók számán is meglátszik a koronavírus-járvány hatása: miközben a korábbi években mindig 600 ezer fölött alakult ez a szám, tavaly alig haladta meg az 500 ezret a bejegyzések száma. Hargita megyében az országos helyzethez hasonlóan visszaesés volt tapasztalható.
Ültetésre alkalmas, nemesített gyümölcsfákat vásárol Gyergyóditró önkormányzata olyan helyi családok részére, akik ezt igénylik. Minimális, és egyszerűen teljesíthető feltételek mellett ingyen kaphatják meg a ditróiak a facsemetéket.
A korábbi naphoz képest kevéssel több új fertőzést igazoltak szerdán Hargita megyében, halálesetek viszont nem történtek az elmúlt 24 órában a térségben. A fertőzöttségi arány tekintetében Hargita megye lecsúszott a harmadik helyre.
Nem minden esetben használják szabályosan a nemrég kialakított kétsávos körforgalmat a csíkszeredai Ligat-híd keleti lábánál, éppen ezért akár balesetveszélyes is lehet. A kérdés, hogy indokolt-e a két közlekedési sáv egy ekkora méretű körforgalomban.
Gyergyószentmiklóson évek óta megtartják az ökumenikus imahetet, melynek keretében a különböző felekezetű hívek közösen imádkoznak. Hétfőn a Szent István római katolikus templomban volt az első szertartás, kedden az örmény katolikus templomban tartottak szentmisét.
A Romániába érkező koronavírus elleni oltóanyag csökkenő mennyisége miatt az országos hatóság a korábban betervezett civil oltásközpontok csak egy kis részének a megnyitását engedélyezte, de ezeknek egy része nem is készült még el Hargita megyében.
A múlt év utolsó napjaiban törleszteni tudta megmaradt adósságait is a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság, és januártól megszűntek a pénzügyi problémák az intézménynél.
Több autóvezető jelezte, hogy nem elégedett a 13A országút udvarhelyszéki és csíkszéki szakaszain a hóeltakarítással, mivel a közelmúltban történt havazások után nehézkes volt a közlekedés. Az országos útügy illetékese szerint a hóeltakarítás ütemterv szerint történik.
Több, tisztítatlan kémény miatt keletkezett tűzesethez kellett kivonulniuk a Hargita megyei tűzoltóknak az elmúlt napok folyamán.
Sokszínű programot szervez a magyar kultúra napja alkalmából a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ, a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ és a Gyergyói Fotóklub.
A hétvégi és hétfői alacsony értékekhez képest megnövekedett az új fertőzések száma kedden Hargita megyében, és hosszú idő után halálesetek is történtek a térségben.