
Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
A szerdai értékekhez képest felére csökkent az új fertőzések száma csütörtökön Hargita megyében, ezúttal viszont egy haláleset is történt a térségben.
2021. január 21., 14:512021. január 21., 14:51
Tizenöt új koronavírus-fertőzést igazoltak csütörtökön Hargita megyében, ezzel 5663-ra nőtt a járvány kezdete óta a térségben azonosított esetek száma – derül ki a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal közleményéből. Emellett egy újabb haláleset is történt, így a járvány kezdete óta már 240 beteg elhalálozása volt összefüggésbe hozható a koronavírussal.
Gyógyultnak 22 személyt nyilvánítottak az elmúlt huszonnégy órában, így már 5186-an győzték le eddig a fertőzést. A csíkszeredai, székelyudvarhelyi és gyergyószentmiklósi kórházakban kezelés vagy megfigyelés alatt állók száma 71, otthoni elkülönítésben 166-an vannak, házi karanténban pedig 514-en tartózkodnak a megyében.
Az új esetek mellett a már korábban igazolt fertőzöttek újratesztelése során Hargita megyében ezúttal öt páciens esetében kaptak újabb pozitív eredményt – olvasható a központi Stratégiai Kommunikációs Csoport tájékoztatásában, amelyből az is kiderül, hogy ezer lakosra jelenleg 0,68 igazolt fertőzés jut a megyében az elmúlt tizennégy nap adatai alapján, ami – Olt, Buzău és Vrancea megyék után – a negyedik legalacsonyabb érték az országban.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Az eMag idei Black Friday akciójának első 30 percében 259 millió lej értékben adtak le rendeléseket a vásárlók, 14 százalékkal meghaladva a tavalyi összeget – közölte pénteken a vállalat.
Székelyföld-szerte fagypont alá csökkent a hőmérséklet péntekre virradóan, Csíkszereda pedig ezúttal sem hazudtolta meg magát: Hargita megye székelyén mínusz 6,1 Celsius-fokot mértek.
Hat házkutatást tartottak Hargita megyében a Jupiter elnevezésű művelet részeként csütörtökön. A rendőrség hivatalos iratok hamisítása és jogosulatlan szakmai tevékenység végzése miatt nyomoz.
Luca Niculescu miniszterelnök csütörtök este kijelentette, hogy a szakszervezetekkel és a munkáltatói szövetségekkel folytatandó egyeztetések, valamint a végleges költségvetési adatok ismeretében döntenek majd a jövő évi minimálbérről.
A kormány március 31-ig fenntartja a lakossági földgáz árának szabályozását, és a vállalatok támogatására is intézkedéseket készít elő – jelentette ki csütörtök este Luca Niculescu miniszterelnök.
Újabb két bombafenyegetést jelentettek csütörtök este az otopeni-i Henri Coandă Nemzetközi Repülőtéren leszálló repülőgépekkel kapcsolatban. Az egyik egy Tel-Avivba tartó, Bukarestben köztes leszállást végző KLM-járatot érintett.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – jelentette ki Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
Négy határon át nevet viselő vetélkedőre várják a Kárpát-medencei magyar fiatalok jelentkezését.
szóljon hozzá!