Szabadtéri fotókiállítást rongáltak meg vasárnap napközben Gyergyószentmiklóson: az eset azóta borzolja a kedélyeket, főként, hogy egyelőre sem szemtanú, sem bizonyíték nincsen az ügyben.
Kisebb láncbalesethez riasztották szombaton Ditróba a rendőröket: négy autó rongálódott meg, miután egy sofőr járművével az előtte lévő autóba rohant, az pedig további két gépkocsinak csapódott.
Ritkaság, hogy hétfőn emelkedjen a napi esetszám, mégis ez történt ezúttal Hargita megyében. Igaz, a növekedés elenyésző, és halálesetek sem történtek az elmúlt 24 órában a térségben.
Egy maroshévízi szerencsejáték-teremből lopott telefont egy 34 éves Maros megyei férfi szombaton. Hamar rendőrkézre került.
Tűz ütött ki a Maroshévízhez tartozó mogláni iskola épületében hétfőn. A tanintézetben nem tartózkodott senki.
Rendszerszinten akadozik az oltásprioritási csoportba tartozó 65 évnél fiatalabb krónikus betegek előjegyzése a koronavírus elleni védőoltásra. Az okokról és a helyzet megoldásával kapcsolatban a rendszeren belül is eltérően vélekednek az illetékesek.
Januárban több iskolaigazgató és aligazgató menedzsmenti szerződése lejárt, azaz vannak, akik tanfelügyelőségi kinevezéssel tölthetik be a tisztséget a versenyvizsga megszervezéséig. Hargita és Maros megyében a folytonosság érdekében szinte minden magyar iskolaigazgatót újra kineveztek a tanfelügyelőségek.
Emlékkonferencia, a munkásságának dedikált régizene fesztivál és kiállítások alkották többek közt a Kájoni János születésének 390. évfordulójára szervezett eseménysorozatot. A Kájoni-emlékévet Gyergyószárhegyen zárták le a szervezők.
Szombathoz képest kevéssel csökkent az új fertőzések száma Hargita megyében vasárnap, halálesetek pedig nem történtek az elmúlt 24 órában. A térségben változatlan maradt a fertőzöttségi arány.
A hagyományos, nyári időpont helyett január 23-án a Duna TV showműsorában adták át ötödik alkalommal a Petőfi Zenei Díjakat. Kilenc kategóriában hirdették ki a 2020-as év legjobbjait. A gálán fellépett a gyergyószentmiklósi Bagossy Brothers Company is, a zenekar három kategóriában is érdekelt volt.
Nagy az utazási kedv Székelyföldön is a sok korlátozást követően, de sokan kivárnak még a foglalásokkal a járványhelyzet teremtette bizonytalanság miatt, így a nyári külföldi foglalások visszaestek, de egyre többen fizetnek be egzotikus utakra.
Nem minden esetben használják szabályosan a nemrég kialakított kétsávos körforgalmat a csíkszeredai Ligat-híd keleti lábánál, éppen ezért akár balesetveszélyes is lehet. A kérdés, hogy indokolt-e a két közlekedési sáv egy ekkora méretű körforgalomban.
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) és Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára is díjakat adott át szombaton Csíkszeredában a magyar kultúra napja alkalmából az Apáczai Csere János Pedagógusok Házában tartott ünnepségen.
Nem növekedett számottevően az új fertőzések száma szombaton Hargita megyében, és halálesetek sem történtek az elmúlt 24 órában a térségben. A fertőzöttségi arány csökkent, de még mindig csak a negyedik helyen áll a megye az országos rangsorban.
Tízéves munkásságukat egy fotóalbummal koronázták meg a Gyergyói Fotóklub tagjai. A „10 év a fény játékában” című album bemutatóját egy bel- és kültéri kiállítással kötötték össze, a Szent István-téren és a templom plébániáján.
A járványügyi szempontból kockázatosnak minősülő országokból Romániába utazóknak nem kell karanténba vonulniuk, ha már megkapták a koronavírus elleni vakcina mindkét dózisát, és az emlékeztető oltás óta eltelt legalább tíz nap.
A világjárvány gazdasági hatásai ellenére Romániában több lakást vásároltak 2020-ban, mint az azt megelőző évben. Székelyföldön azonban óvatosabbak a vevők, mint az ország más részein élők: akik vásárolni szeretnének, megvizsgálják, hogy mennyire biztos a megélhetési lehetőségük.
Székelyföld nagyobb iskoláiban általánosan jellemző, hogy a pedagógusok nagyobb része beoltatná magát, míg a kisegítő személyzet körében jóval alacsonyabb az oltási kedv. A legtöbb tanintézet már regisztrálta alkalmazottait az online oltási felületen.
Alacsony maradt az új fertőzések száma pénteken is Hargita megyében, haláleset viszont ezúttal is történt a térségben az elmúlt 24 órában. A megye továbbra is a negyedik helyen áll a fertőzöttségi arány tekintetében.