
Bár a magyar iskolaigazgatók közül is egy többnek lejárt a megbízatása, de szeptember végéig ismét kinevezték őket ideiglenesen. Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Januárban több iskolaigazgató és aligazgató menedzsmenti szerződése lejárt, azaz vannak, akik tanfelügyelőségi kinevezéssel tölthetik be a tisztséget a versenyvizsga megszervezéséig. Hargita és Maros megyében a folytonosság érdekében szinte minden magyar iskolaigazgatót újra kineveztek a tanfelügyelőségek.
2021. január 24., 22:092021. január 24., 22:09
Az oktatási törvény lehetővé teszi az iskolaigazgatói kinevezéseket a versenyvizsga időpontjáig, de legkésőbb a következő tanév kezdetéig, ezekről a kinevezésekről pedig a megyei tanfelügyelőségek döntenek.
Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter szerint a csaknem tízezer hazai iskolaigazgató és aligazgató közül mintegy ötezer versenyvizsgával tölti be a tisztséget, rájuk nem vonatkoznak ezek a kinevezések. A HotNews.ro hírportálnak adott interjújában a tanügyminiszter nemrég kifejtette, hogy
Közülük a tanfelügyelőségek mintegy 800 iskolavezető esetében nem hosszabbították meg a szerződéseket, azaz igazgatócsere történt. Ugyanakkor azt is bejelentette, hogy
Jelenleg azonban az oktatási szférában fel vannak függesztve a vezetői posztokra kiírt versenyvizsgák, az oktatási miniszter többször is azzal indokolta ezt, hogy a 2020-ban hozott 55-ös számú törvény nem engedélyezi a versenyvizsgák megszervezését, annak ellenére, hogy ezt a törvényt számos más helyzetben többször módosították már sürgősségi kormányrendelettel.
Maros megyében a magyar iskolaigazgatók közül senkit nem cseréltek le januárban, bár egy részének szintén lejárt a megbízatása – tudtuk meg Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettestől. Hozzátette, a román vonalon néhány esetben kicserélődtek az igazgatók. „Bár a magyarok közül is egy részének lejárt a mandátuma, de szeptember végéig ismét kineveztük őket ideiglenesen a módszertan alapján, azaz a versenyvizsga megszervezéséig. Egy aligazgatónk van pluszban a Liviu Rebreanu iskolában, de a többiek mind megmaradtak a magyar tagozaton, hiszen dolgoznak becsületesen, és nálunk a folytonosság számít” – fogalmazott a főtanfelügyelő-helyettes.
Hargita megyében is csak egy esetben nem nevezték ki a régi igazgatót – tudtuk meg a Hargita megyei főtanfelügyelőtől, Demeter Leventétől. „Január 8-án lejárt a menedzsmenti szerződésük, azaz ki kellett ismét nevezni őket, ezek közül egyetlen esetben nem nevezték ki újra ugyanazt a személyt ugyanarra a helyre” – mondta el Demeter Levente.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
szóljon hozzá!