Megölték a medvét és ott helyben, az út szélén meg is nyúzták – ez volt az idei év egyik legsúlyosabb, természet elleni bűncselekménye Hargita megyében, amely miatt bűnvádi eljárást kezdeményezett a környezetőrség.
Több székelyföldi város köztere borult fénybe péntek este, amikor két év virtuális adakozás után újra megszervezhette az Egymillió csillag a nélkülözőkért elnevezésű jótékonysági akcióját a Gyulafehérvári Caritas segélyszervezet.
Áremelésre készül a Gyergyószentmiklósi Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű. A módosításról szóló tervezetet kifüggesztették véleményezésre.
Az idei tanévtől nem lehet már kicsapni a diákokat az iskolából, a szabályzatot a tanulók oktatási jogával magyarázzák, amely alkotmányban rögzített. Vannak iskolaigazgatók, akik hiányolják ezt a fegyelmezési eljárást a lehetőségek tárából.
A cél, hogy megteremtsék a legrövidebb utat a termelők és a fogyasztók között, hogy a helyi, környékbeli gazdáknak, gazdasszonyoknak legyen egy helye minőségi termékeik értékesítésére az igényes vásárlók számára. Ezt szolgálja a remetei termelői piac.
Egy régi álmot valósít meg két gyergyószéki fiatal azáltal, hogy részt vesznek a Budapest–Bamako Ralin, egyúttal csatlakozva a Budapest–Bamako Charity 2022 programhoz, tanszerekkel, számítástechnikai felszerelésekkel támogatva az afrikai gyermekeket.
Tizenharmadik alkalommal tartották meg a Gyergyószárhegyi Írótalálkozót október 14–16. között. A kétévente szervezett rendezvény témájaként ezúttal az elmúlt száz év nemzedéki antológiáit választották.
Új „divathullám” terjed a fiatalok közt az egyik közösségi oldalon: létrejöttek – Székelyföld-szerte is – NGL rövidítéssel jelzett iskolai csoportok, amelyek névtelen bejegyzések közzétételét teszik lehetővé.
Hatályon kívül helyeztetné a Székely Figyelő Alapítvány azokat a kormányhatározat cikkelyeket, amelyekre hivatkozva Dan Tanasă a kultúrházak és más intézmények magyar feliratainak elhelyezését támadja.
Négy év képességvizsgájának eredményei alapján rangsorolták az erdélyi magyar iskolákat az Erdélystat elemzői. Mint kiderült, a magyarul tanulók jegyei valamivel elmaradnak az országos átlagtól.
Több településen is újra felragyognak az együttérzés lángjai október 14-én, pénteken 18 órától a Gyulafehérvári Caritas Egymillió csillag a nélkülözőkért adománygyűjtő akciója részeként.
Élmények, amelyekért érdemes eljönni és visszatérni – főként ezek miatt érkeztek a fiatalok Székelyföld minden szegletéből keddtől vasárnapig Tusványosra. Családias hangulat, sok ismerős – jellemezték a rendezvényt.
Január végén írták alá a finanszírozási szerződést a gyergyószentmiklósi Fogarassy Mihály Szakközépiskola felújítására, a munkálatokat május végén kezdték el. A tanintézmény homlokzatának felújítása már befejeződött.
Tűz ütött ki a gyergyószentmiklósi Fogarassy Mihály Szakközépiskola egyik melléképületében csütörtökön. A Hargita megyei hivatásos tűzoltók két tűzoltóautóval és egy elsősegély-nyújtó egységgel szálltak ki a helyszínre. Két diák pánikrohamot kapott.
Nem sikerült megállapodnia a gyergyószentmiklósi városvezetésnek és a helyi örmény katolikus plébániának annak a területnek a megvásárlásáról, amelyre egy új bölcsőde építését tervezték.
Törlesztette a táppénzelmaradások egy részét a cégek irányába a Hargita Megyei Egészségbiztosítási Pénztár, de az április óta iktatott pénzvisszaigényléseket még nem tudták teljesíteni. Rövidesen azonban rendezni tudják a halmozódó adósság egy részét.
Igény van a Gyulafehérvári Caritas Vidékfejlesztés által szervezett Gyergyószéki gazdasszonyképzésre, ezért október 14-én harmadik alkalommal indul el a találkozósorozat, amelyre még várják a jelentkezőket.
Első alkalommal szervez regionális turisztikai konferenciát a három székelyföldi megye, Hargita, Maros és Kovászna megye a csíkszeredai Hunguest Hotel Fenyő szállodában október 27-28. között. A szakmai fórum elsősorban a turisztikai vállalkozóknak szól.
Támogatásra nyújthatnak be igényléseket a hegyvidéki gazdálkodók – a keretösszegeket a szerdai kormányülésen fogadta el a kormány. Három fő beruházási program van.