Módosítottak az eredeti elképzelésen, új időpontokban zárják le Marosvásárhely főterét

Módosítottak az eredeti elképzelésen, új időpontokban zárják le Marosvásárhely főterét

Nem volt zökkenőmentes a júniusi soros marosvásárhelyi tanácsülés, amelyen többek között a költségvetés-kiegészítésről szavaztak, de emellett a főtér lezárásának módosításáról is döntöttek.

Gyalog tette meg kutyájával az adománygyűjtő 1300 kilométert

Buz Sándor április 4-én gyalogosan indult el kutyájával Ausztriából Erdélybe, azzal a nemes céllal, hogy az úton a Robin Hood Állatvédő Alapítványnak adományokat gyűjtsön. Az összegyűlt pénzt a szászrégeni Fiducia kutyamenhely fenntartására, illetve a kóbor kutyák ivartalanítására fordítják.

Gyalog tette meg kutyájával az adománygyűjtő 1300 kilométert
2021. június 21., hétfő

Éjszakai razzia közel kéttucatnyi büntetéssel

Két gépkocsivezető ellen bűnügyi eljárást indítottak a Maros megyei rendőrök a hétfőre virradóan tartott közúti ellenőrzések nyomán. Egyik sofőr tudatmódosító szereket használt, a másik pedig jogosítvány nélkül közlekedett.

Éjszakai razzia közel kéttucatnyi büntetéssel
2021. június 21., hétfő

Itt a Medve-tó, amott egy medve

Több szovátai gazdaságba tört be medve az elmúlt napokban, de az utcán, az autók között is láttak nagyvadat.

Itt a Medve-tó, amott egy medve
Itt a Medve-tó, amott egy medve
2021. június 21., hétfő

Itt a Medve-tó, amott egy medve

Podcast
2021. június 21., hétfő

Bűncselekménynek minősülhet, ha nem tartják megfelelő körülmények között, vagy bántalmazzák az állatot

Polgármesteri hivatalokkal és civil szervezetekkel köt együttműködési szerződést a Maros megyei önkormányzat, a bántalmazott állatok ellátása és gondozása érdekében. A rendőrség intézkedik a bejelentett esetek ügyében, a megyei tanács pedig állja a költségeket.

Bűncselekménynek minősülhet, ha nem tartják megfelelő körülmények között, vagy bántalmazzák az állatot
2021. június 20., vasárnap

Városokon is kevés a logopédus, nemhogy vidéken

Az online oktatás során végzett logopédiai tevékenység sem volt eredménytelen, amennyiben mindkét oldalon megfelelő műszaki körülmények között – számítógéppel, kamerával, mikrofonnal – dolgozhattak. Azoknál a gyerekeknél azonban, ahol nem adatott meg a kellő felszerelés, utólag kellett korrigálni a lemaradást.

Városokon is kevés a logopédus, nemhogy vidéken
2021. június 19., szombat

Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármesterrel román-magyar viszonyról, Székelyföldről – de nemcsak

Minden döntése kétélű fegyver, hiszen amennyiben kedvez a marosvásárhelyi magyaroknak, rögtön felháborodást válthat ki a románság körében; és nyilván fordítva. Soós Zoltán polgármester ennek tudatában is állítja, etnikai konfliktuszóna helyett valódi sikertörténet helyszíne lehet Marosvásárhely.

Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármesterrel román-magyar viszonyról, Székelyföldről – de nemcsak
2021. június 19., szombat

Medveinvázió Erdőszentgyörgyön

Medvék jelenlétére figyelmezteti a lakosságot, főként a fiatalokat Erdőszentgyörgy polgármestere, Csibi Attila Zoltán, aki érdeklődésünkre elmondta, szinte minden hozzájuk tartozó falu határában medvék járnak éjjelente, de van egy, amelyik a kisváros utcáin sétál minden este sötétedés után.

Medveinvázió Erdőszentgyörgyön
Medveinvázió Erdőszentgyörgyön
2021. június 19., szombat

Medveinvázió Erdőszentgyörgyön

2021. június 19., szombat

Strandszezon van, ám a meteorológusok nem biztatnak sok jóval

Hiába zajlik a meteorológiai nyár, hétvégén csak elvétve fogja meghaladni a nappali hőmérséklet a 25 Celsius-fokot, és szinte mindenhol záporokra, viharos széllökésekre számíthatunk. A derűlátó működtetők már megnyitották a strandokat, tárt karokkal várva a vendégeket és a nappali hőmérséklet emelkedését.

Strandszezon van, ám a meteorológusok nem biztatnak sok jóval
2021. június 18., péntek

Autópálya: megvan a pénz a kártérítésekre, de...

Elégedett az A3-as autópálya Nyárádtő-Marosvásárhely közötti szakaszának építési ütemével és a helyszíni tájékozódás során megdicsérte az építtetőt pénteken Cătălin Drulă közlekedésügyi miniszter. 

Autópálya: megvan a pénz a kártérítésekre, de...
2021. június 18., péntek

Autóverseny miatt lesz útlezárás Nyárádmagyarós és Sóvárad között

Autóverseny miatt lezárják a 135-ös jelzésű megyei út Nyárádmagyarós és Sóvárad közötti szakaszát néhány órára június 20-án, vasárnap.

Autóverseny miatt lesz útlezárás Nyárádmagyarós és Sóvárad között
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Felidézték a hadba hívás pillanatait
Megnyitás

Felidézték a hadba hívás pillanatait

Besorozták az újoncokat a huszár zászlóaljakba szombaton Mikóújfaluban, de több más faluban is folyt a toborzás. Igaz, ez csak jókedvű és tiszteletteljes hagyományőrzés, az 1848-as forradalom idején zajló események újrajátszása volt, melyre a jubileumi, X. Háromszéki Huszártoborzó keretében került sor. A hagyományőrzők az idei toborzót a gidófalvi születésű Czetz János honvédtábornok emlékének ajánlják.

2021. június 18., péntek

A kétezernél alacsonyabb lélekszámú településeken is kiépíthetővé válnak a szennyvízhálózatok

Kihívásokról, finanszírozási lehetőségekről egyeztetett Hargitafürdőn a vízügyekkel foglalkozó közösségi fejlesztési társulások országos szövetsége. A pénteki ülésen többek között Vasile Dărăban, a társulatokat tömörítő szövetség elnöke és Tánczos Barna is jelen voltak.

A kétezernél alacsonyabb lélekszámú településeken is kiépíthetővé válnak a szennyvízhálózatok
2021. június 17., csütörtök

Kifulladni látszik az oltáskampány Romániában

Igencsak megtorpant az oltáskampány Romániában, ezt bizonyítják azok a frissen meghozott intézkedések is, mint a vakcinaszállítmányok lemondása, illetve egyes oltóközpontok tevékenységének felfüggesztése vagy a csökkentett munkaprogram bevezetése. Hargita és Maros megyében egyelőre az összes központ nyitva marad.

Kifulladni látszik az oltáskampány Romániában
2021. június 17., csütörtök

Biró Zsoltot nevezték ki a szovátai Teleki Oktatási Központ élére

Idén harmincéves a szovátai Teleki Oktatási Központ (TOK), ezért minden rendezvényt ennek jegyében szerveznek. Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke és Biró Zsolt, az oktatási központ új igazgatója a várható programokról tájékoztatta a sajtót.

Biró Zsoltot nevezték ki a szovátai Teleki Oktatási Központ élére
Podcast
2021. június 17., csütörtök

Szabad idejében is habozás nélkül a sérültek segítségére sietett egy tűzoltó

Autóbaleset történt egy nagyernyei tűzoltó háza közelében szerdán délután. Az éppen szolgálaton kívül lévő Demeter Attila egy pillanatig sem habozott, azonnal a sérültek segítségére sietett.

Szabad idejében is habozás nélkül a sérültek segítségére sietett egy tűzoltó
Podcast
2021. június 17., csütörtök

Székelyföldön jóval az országos átlag fölötti arányban iratkoztak be a diákok az érettségire

Az érettségire jelentkezők aránya idén sem tér el az előző években megszokott átlagtól. Országos szinten a végzősök 77 százaléka iratkozott fel a záróvizsgára. A székelyföldi megyék jóval az országos szint fölött vannak az érettségire iratkozottak arányát illetően.

Székelyföldön jóval az országos átlag fölötti arányban iratkoztak be a diákok az érettségire
2021. június 16., szerda

Iskolabusz vagy lábbusz? A szülők véleményére kíváncsiak a civilek és a városvezetés

Az iskolabuszokkal, a Lábbusz program beindításával, illetve az iskolák előtti utcarészek lezárásával kapcsolatos kérdésekre várja az iskoláskorú gyerekek szüleinek válaszait a Marosszéki Közösségi Alapítvány. 

Iskolabusz vagy lábbusz? A szülők véleményére kíváncsiak a civilek és a városvezetés
2021. június 16., szerda

Filmnapok Marosvásárhelyen, védettségi igazolással

Megkezdődött a héten a tizedik Marosvásárhelyi Magyar Filmnapok programsorozat, amely három helyszínen várja az érdeklődőket. A járványügyi előírásokat betartva a helyi Művész mozi, a Nyári Színpad és a K’ARTE Szoba ad otthont a rendezvénynek.

Filmnapok Marosvásárhelyen, védettségi igazolással

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye