Meggyilkolták, majd a patak partján eltemették az idős asszonyt

Meggyilkolták, majd a patak partján eltemették az idős asszonyt

Lakásától néhány száz méterre, a patak partján elásva találták meg a rendőrök egy eltűnt alsóköhéri nő holttestét szerdán. Két fiatalt gyanúsítanak a gyilkosság elkövetésével, őrizetbe vették őket.

Füstmérgezést kapott két gyerek, az egyik arca enyhén megégett

Két tűzesethez is riasztották kedd este óta a Maros megyei tűzoltókat, az egyik lakóház Keménynagyszőlősön, a másik Mezőpagocsa településen gyúlt fel. Az utóbbinál füstmérgezést kapott egy felnőtt és két gyerek.

Füstmérgezést kapott két gyerek, az egyik arca enyhén megégett
2020. május 10., vasárnap

Véradás óvintézkedések mellett

Míg a koronavírus-járvány kezdetén, az alaposan lecsökkent műtétei beavatkozások miatt minimálisra csökkent a vérközpontok tevékenysége, most újra arra kérik az önkénteseket, hogy jöjjenek és segítsenek a bajban lévő embertársaikon. Hargita megyében újrakezdődött a kiszállás is.

Véradás óvintézkedések mellett
Véradás óvintézkedések mellett
2020. május 10., vasárnap

Véradás óvintézkedések mellett

2020. május 10., vasárnap

Háromszázöt személy már meggyógyult Maros megyében

Az elmúlt két napban mindössze három új koronavírus-fertőzést igazoltak Maros megyében: míg péntekről szombatra kettővel nőtt az esetek száma, szombatról vasárnapra csupán eggyel. Az eddig diagnosztizált megbetegedések száma jelenleg 597.

Háromszázöt személy már meggyógyult Maros megyében
2020. május 07., csütörtök

Nincs már hely az intenzív osztályon a súlyos állapotban lévő fertőzötteknek?

Cáfolta a Maros Megyei Sürgősségi Kórház igazgatója Raed Arafat belügyi államtitkár szerda esti nyilatkozatát, miszerint Maros megyében már nincs hely a koronavírussal fertőzött, intenzív osztályra kerülő betegek számára.

Nincs már hely az intenzív osztályon a súlyos állapotban lévő fertőzötteknek?
2020. május 07., csütörtök

Öntudatlan állapotban szállították kórházba a felborult autó sofőrjét

Lesodródott az úttestről, majd felborult egy autó a Maros megyei Székelytompa településen csütörtök délelőtt. Egy személy súlyosan megsérült, öntudatlan állapotban szállították kórházba.

Öntudatlan állapotban szállították kórházba a felborult autó sofőrjét
2020. május 06., szerda

A repülővel érkezőkre is elkülönítés vagy karantén vár

Maros megyében már 233 személyt nyilvánítottak gyógyultnak a koronavírus-fertőzésből az egészségügyi igazgatóság szerdai tájékoztatása szerint. A járvány kezdete óta a megyében 535-ön fertőződtek meg, 46 személy életét vesztette.

A repülővel érkezőkre is elkülönítés vagy karantén vár
2020. május 06., szerda

Kiszabadítanák a tünetmenteseket a kórház fogságából

Rövid idő alatt már több mint tízezer online aláírás gyűlt össze annál a petíciónál, amelyben azt kérik a kezdeményezők, hogy a tünetmentes vagy enyhe tünetekkel rendelkező Covid-19 vírussal fertőzötteknek legyen lehetőségük otthoni elkülönítésben kivárni a negatív teszteredményeket.

Kiszabadítanák a tünetmenteseket a kórház fogságából
2020. május 05., kedd

Országosan hetedik helyen áll Maros megye a fertőzöttek számát illetően

Egy nap alatt tizenhéttel nőtt a koronavírussal diagnosztizált személyek száma Maros megyében, kedd délre elérve az 527-et. Ennél több koronavírussal fertőzött személyt csak Suceava, Arad, Hunyad, Neamț és Botoșani megyékben, valamint Bukarestben tartanak nyilván.

Országosan hetedik helyen áll Maros megye a fertőzöttek számát illetően
2020. május 04., hétfő

Célkeresztben a „medvetörvény” – a vadászok szerint a szaktárca összemossa a fogalmakat

A többéves tiltás után tavaly ugyan megszületett a törvény a medvekilövési kvóták jóváhagyásáról, ám úgy tűnik, a gyakorlatban ez nem történik meg. A beavatkozás és megelőzés fogalmakat összemosva alkotott rendelet-tervezetet a környezetvédelmi minisztérium a medvekilövések szabályozására.

Célkeresztben a „medvetörvény” – a vadászok szerint a szaktárca összemossa a fogalmakat
2020. április 30., csütörtök

Online kereskedési platform: összehozzák a termelőket és a vásárlókat

A magyar gazdaszervezethez beérkezett kérések, valamint a sikeresen pályázó gazdák visszajelzései alapján döntött úgy a Pro Economica Alapítvány és a MIET, hogy létrehozza az Agromania kereskedési platformot, összehozva a helyi termelőket és a tudatos vásárlókat.

Online kereskedési platform: összehozzák a termelőket és a vásárlókat
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Felidézték a hadba hívás pillanatait
Megnyitás

Felidézték a hadba hívás pillanatait

Besorozták az újoncokat a huszár zászlóaljakba szombaton Mikóújfaluban, de több más faluban is folyt a toborzás. Igaz, ez csak jókedvű és tiszteletteljes hagyományőrzés, az 1848-as forradalom idején zajló események újrajátszása volt, melyre a jubileumi, X. Háromszéki Huszártoborzó keretében került sor. A hagyományőrzők az idei toborzót a gidófalvi születésű Czetz János honvédtábornok emlékének ajánlják.

2020. április 29., szerda

A gyermek- és idősotthonok alkalmazottait is tesztelik

Nem bizonyul elégnek a marosvásárhelyi orvosi egyetem kutatóközpontjában elvégzett napi 180 koronavírus-teszt a Maros megyei önkormányzat elnöke szerint.

A gyermek- és idősotthonok alkalmazottait is tesztelik
2020. április 28., kedd

Fakitermelésből hátramaradt rönkök gyulladtak ki, közel húsz hektáron pusztított a tűz

A Maros megyei Dédabisztrához közeli erdőben mintegy húsz hektárnyi területen gyulladtak ki egy fakitermelés után hátramaradt rönkök kedden este. A helyszínre érkezett csapatoknak sikerült megfékezni a lángok továbbterjedését. 

Fakitermelésből hátramaradt rönkök gyulladtak ki, közel húsz hektáron pusztított a tűz
2020. április 24., péntek

Szent György vértanú ünnepe

Szent György életéhez több legendás elem kapcsolódik. A középkor egyik leginkább tisztelt vértanújáról, a tizennégy segítőszent egyikéről a magyar katolikus egyházban pénteken emlékeznek meg.

Szent György vértanú ünnepe
Szent György vértanú ünnepe
2020. április 24., péntek

Szent György vértanú ünnepe

2020. április 23., csütörtök

Kilenc Maros megyei életmentőt küldtek Suceavára

A Maros megyei tűzoltóság kilenc életmentőt küldött Suceavára, hogy segítse az ottani mentősök munkáját. Az intézkedésre azért volt szükség, mert a koronavírus-járvány által erősen sújtott megyében sok egészségügyi alkalmazott, közöttük mentős fertőződött meg.

Kilenc Maros megyei életmentőt küldtek Suceavára
2020. április 22., szerda

Elszökött a kórházból, kocsikázni ment a fertőzött férfi

Eljárást indítottak egy 36 éves koronavírussal fertőzött férfi ellen, aki engedély nélkül hagyta el a kórházat Marosvásárhelyen kedden délután.

Elszökött a kórházból, kocsikázni ment a fertőzött férfi
2020. április 21., kedd

Cáfolják, hogy a koronavírusos beteg az ápolókra köpött

A segesvári kórház vezetősége cáfolja, hogy az egyik koronavírusos beteg az egészségügyi személyzetre köpött volna. Ezek a híresztelések azt követően kaptak szárnyra, hogy a kórház kilenc alkalmazottjánál igazolták a fertőzést. Jelenleg Maros megyében 31 egészségügyi alkalmazott koronavírusos, a betegek száma 303.

Cáfolják, hogy a koronavírusos beteg az ápolókra köpött
2020. április 16., csütörtök

Két autó ütközött, négyen súlyosan megsérültek

Autóbaleset történt Kincsesfő település Görgényszetimre felőli bejáratánál csütörtök délután, négyen súlyosabban megsérültek, a marosvásárhelyi sürgősségi kórházba szállították őket.

Két autó ütközött, négyen súlyosan megsérültek

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye