A vártnál későbbre fejezik be a csíkszeredai Micimackó napközi épületének átépítését a munkálatok során felmerült akadályok miatt. Akkora a csúszás, hogy a következő tanévet is más épületben kell megkezdjék az óvodai csoportok.
A 292 Hargita megyei szavazóhelyiségbe összesen 263 842 választópolgárt várnak vasárnap, június 9-én, a helyhatósági és európai parlamenti választásokra.
Több fős csoport bántalmazott két személyt a saját udvarán, és tettek kárt az anyagi javaikban is Csíkcsicsóban szerdán éjszaka. A rendőrség több bűncselekmény elkövetésének gyanújával nyomoz a csoport tagjai ellen.
Szakmai képzésekkel, tanácsadással és szükség esetén munkanélküli segéllyel várják az idén végzett fiatalokat a megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (ANOFM) székhelyein.
A nyári útkarbantartás részeként betervezett munkálatokkal már az autósok is találkozhatnak Csíkszeredában, a nagy forgalmú Villanytelep utca csak egyik sávon járható, a Zsögöd utcában pedig szintén útfelújítás miatt vannak forgalmi akadályok.
Hivatalosan is kezdetét vette csütörtök este az Európassió Kongresszus. Habár a megnyitó csak pénteken lesz, a nulladik napon felvonták az ünnepi lobogót.
Több százan igényelnek az utolsó percben személyazonossági igazolványt, hogy szavazhassanak – legalábbis így történt az előző választásokkor a székelyföldi megyékben.
Ezen a nyáron a Rádió GaGa csapata nyakába veszi Székelyföldet és öt nagyrendezvényen is jelen lesz a Duma Dubával. A GaGa műsorvezetőivel és munkatársaival a NyárON Szeredán, a Sokadalom rendezvényén, a VIBE Fesztiválon, Tusványoson és a Tabakón is találkozhattok.
Csíksomlyó ad otthont idén az Európassió Kongresszusnak, ennek apropóján többnapos eseménysorozattal készülnek a szervezők. A programok csúcspontja Passió-játék lesz a csíksomlyói kegytemplom udvarán.
Orvoshiány van a csíkszeredai kórház szemészeti osztályán, így ideiglenesen felfüggesztették az ügyeleti vonalat – olvasható a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház által közzétett bejegyzésben.
Ahhoz képest, hogy idén jelentősen megkésve kezdődött el az egységes mezőgazdasági támogatások igénylése és a megszokott határidők is változtak, a gazdák többsége már benyújtotta az igénylést az APIA-hoz Hargita, Kovászna és Maros megyében.
„Élettelen dolgokat kelt életre” a mozgás által a csíkszeredai Hátszegi Zsolt animátor, aki a szakma rejtelmeibe, a kreatív munkafolyamatokba is bevezet Mesterségem címere sorozatunk új részében.
Harvíz Rt. regionális vízszolgáltató tájékoztatja ügyfeleit, hogy pénteken, június 7-én Csíkszeredában 9–13 óra között javítási munkálatok lesznek a vízhálózaton. Emiatt nyomáscsökkenés és átmeneti vagy időszakos vízhiány várható.
Csíkszereda önkormányzata felszereltette a Csíksomlyóra vezető Szék útján az első digitális sebességmérő táblákat szerdán délután.
Felügyeletre van szükség a Csíkszeredai Sportpark működtetéséhez, ennek megoldása után nyithat meg véglegesen a létesítmény. Páll Andrea, a sportparkot ügykezelő Csíki Sportcentrum ügyvezetője szerint ez napok kérdése.
Az ingyenes telekkönyvezést biztosító országos program támogatásával újabb mezőgazdasági területeket telekkönyveztetett a csíkszeredai városháza a város nyugati peremén, az Olt és a vasútvonal között.
Pénteken és szombaton búcsúztatják a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának végzős hallgatóit. A 2023-2024-es tanévben 13 alap- és 5 mesterképzésen összesen 234 hallgató ballag.
Elszaporodtak az ezüst kárászok a Szent Anna-tóban, a több mint egy évtizedes problémát azonban még mindig nem sikerült megoldani. Talán majd most – vagy ki tudja. Egyelőre az egymásra mutogatásnál tartanak.
Három autó ütközött össze Csíkkarcfalva közelében kedden délután, egy személyt kórházba szállítottak.