Önkéntes alapon működő polgárőrséget hozott létre a csíkszenttamási önkormányzat, amelynek elsődleges célja – jelenleg – a terménylopás visszaszorítása. A polgárőrség három hete kezdte el működését, huszonegy tagja pedig három-négy fős csapatokban naponta járőröz a településen.
Tévhitek élnek a lakosságban, hogy kinek kötelessége, mikor van joga és mivel etetheti a vadakat. A félinformációk mellett a törvénykezés hiányosságaival is számolni kell, például azzal, hogy nem rögzített, lakóterülettől, közutaktól milyen távolságra szabad etetni.
Noha néhány éve még garat- és székletvizsgálatot kértek beiratkozáskor a csíkszeredai óvodákban és napközikben, manapság a legtöbb helyen már csak a kötelező háziorvosi igazolás szükséges. A szűrésekre az esetleges közösségi fertőzések elkerülése miatt lehet szükség.
Helyenként derékig ér a gaz a csíkszeredai Gyermek sétány sportpályája körül, de a közeli zöldövezet-szigetek is elhanyagoltságról tanúskodnak. A városi kertészet ismeri a helyzetet, ígéretük szerint nemsokára lekaszálják ott is a füvet.
Közúti baleset történt hétfő délután a csíkszeredai Testvériség sugárúton: egy Dacia SupeRNova ütközött az előtte lévő Jaguar szabadidő-autónak. Mint kiderült, előbbi vezetője alkohol befolyása alatt ült a kormánykerék mögé.
Befejeződött a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) önkéntes orvoscsoportjának összesítése: májusban egy hét alatt közel hatezer vizsgálatot végeztek az önkéntes orvosok a Hargita megyei kórházakban, iskolákban és óvodákban.
A közlekedési kihágások, törvénysértések ellen fokozott ellenőrzéssel lép fel a csíkszeredai rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztálya keddtől a város területén.
Nem hiába volt a medvekérdésé a főszerep a tusnádfürdői Medvefesztiválon: idén ugyanis 15 medveboccsal szaporodott a medveállomány a fürdőváros környékén, a házak, panziók udvarára pedig sokkal gyakrabban merészkednek be az állatok, mint a korábbi években.
4400 kérést iktattak augusztus végéig gyógykezelési jegyekre a Hargita Megyei Nyugdíjpénztárnál, azonban eddig 1278 jegy állt rendelkezésre. A hatalmas érdeklődés ellenére ezekből mégis megmaradt 34 jegy a román vidékeken lévő kezelőbázisokra, mert azokra nem volt igény.
Tizenhét megyében és a fővárosban volt szükség az elmúlt 24 órában a hivatásos tűzoltók közbelépésére a vihar és a jelentős mennyiségű csapadék okozta károk elhárítása érdekében – derül ki a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU) hétfői közleményéből.
Meghalt vasárnap este egy férfi Bélborban, miután a viharban rádőlt egy fa.
Élmények, amelyekért érdemes eljönni és visszatérni – főként ezek miatt érkeztek a fiatalok Székelyföld minden szegletéből keddtől vasárnapig Tusványosra. Családias hangulat, sok ismerős – jellemezték a rendezvényt.
Fák estek közutakra Hargita megyében a vasárnap délutáni vihar következtében. Az útkarbantartó vállalat alkalmazottai, a csendőrség és a katasztrófavédelem együttesen dolgozik a baj elhárításán.
Közzétették a pótérettségi eredményeit. Hargita megyében a vizsgázók mindössze 22 százaléka ment át, azaz a 671, vizsgákon megjelent diák közül 146 írta meg összesítettben a hatos médiát.
Harmadik alkalommal szervezték meg a Falun az olimpia – igazi falusi road nevű eseményt Csíkszenttamáson. A többnyire felcsíki falvakból jelentkezett csapatok nehezített akadályokkal teletűzdelt pályán mutathatták meg rátermettségüket.
Mogyorót gyűjtő férfira támadt szombaton egy medve Csíkkarcfalva közelében. A férfi több sérülést szerzett a lábán, kórházba kellett szállítani.
A nyaralások miatt jelentősen megnövekedett az útlevéligénylők száma Hargita megyében: a nyári hónapokban Csíkszeredában naponta 80-100, Székelyudvarhelyen pedig minden csütörtökön további 60-70 személy kérelmét iktatták.
De miért kerül egy ilyen vizsgálat ennyibe? – teszik fel a kérdést a páciensek a fizetéses egészségügyi szolgáltatások kapcsán. A magas árak ellenére azonban az egészségbiztosítással rendelkező betegek egy része inkább fizet, mintsem hónapokat várjon.
Alig járt le a Szent László, légy velünk! című produkcióban való szereplésük, már javában készülnek a csíktaplocai néptánccsoport tagjai a szüreti bálra. Fennállásuk alatt nem csak a tagok, hanem a taplocai közösség életében is fontossá vált a néptáncos mozgalom.