Tavaly az Európai Unió lakosságának 69 százaléka saját tulajdonban levő lakásban, a fennmaradó 31 százalék pedig bérelt lakásban élt, és Romániában volt a legnagyobb a lakástulajdonosok aránya.
Elfogták és őrizetbe vették kedden a bajor rendőrök a németországi Augsburgban Cătălin Cherecheş nagybányai polgármestert, akit korrupció miatt öt év letöltendő börtönbüntetésre ítéltek Romániában – tájékoztat az Országos Rendőr-főkapitányság.
A Gázai övezetet uraló, palesztin iszlamista Hamász szervezet átadta a nemzetközi vöröskereszt képviselőinek az október 7-i terrortámadásban elhurcolt izraeli túszok első csoportját is, tizenhárom gyereket, illetve nőt – jelentette a helyi média pénteken.
Döntő házként elfogadta szerdán a képviselőház a törvénytervezetet, amely szerint a román diplomáciai képviseletek elektronikus formában is kibocsáthatnak úti okmányokat a külföldön tartózkodó román állampolgárok számára.
A székelyföldi magyarságot érintő számtalan problémáról – a legkényesebbeket is beleértve – folytatott kedden beszélgetést az amerikai nagykövetség munkatársaival Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester és Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke.
Nicaragua képviselőjét választották meg az év legszebb nőjének a Miss Universe szépségversenyének salvadori döntőjében szombaton este. A Magyarországot képviselő, gyimesi Blága Tünde életre szóló élményekkel gazdagodott.
Az izraeli hadsereg vasárnap is folytatta iszlamista célpontok támadását a Gázai övezetben, Libanonban és Ciszjordániában – jelentették katonai szóvivők.
A nyárádszentbenedeki Szakács Erika emelhette magasba az RTL-en futó, The Voice című zenei tehetségkutató műsor trófeáját szombat este, miután a döntőben három-három dalt is énekelt a három versenyző.
Újraválasztották Orbán Viktor miniszterelnököt a Fidesz elnökének szombaton, a kormánypárt 30., tisztújító kongresszusán, Budapesten. Orbán Viktort 1190 szavazattal választották meg a küldöttek pártelnöknek.
Harmadik helyezett lett az erdélyi fiatal az RTL-en futó Survivor – A sziget című valóságshowban. A kolozsvári Korábián Tamás harmincnyolc napot töltött a Fülöp-szigeteken megküzdve a természettel és társaival.
A Magyar Állandó Értekezlet (Máért) résztvevői támogatják a magyar államnak Magyarország, a magyar nemzet békéje és a magyar családok biztonsága védelmében tett törekvéseit.
Szól a muzsika, zeng a nóta, dobbannak a lábak, pörögnek a szoknyák, forognak a párok, összekapaszkodik a nagy vigasságban ismerős és ismeretlen Tusványoson, a Kriza János Csűrben. Aki egyszer ide betér, nehezen távozik, hiszen beszippantja az itt tapasztalható hangulat, a vidámság, az életerő, a népdal és néptánc csodája.
A magyar kormány álláspontja, hogy amíg van etnikai alap, addig van jövője az erre épülő politikának is a Kárpát-medencében – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) ülésén pénteken Budapesten.
Románia útnak indította a sátrakból, tábori ágyakból, matracokból és ágyneműből álló első segélyszállítmányát szerdán a Gázai övezet rászoruló civil lakossága számára – jelentette az Agerpres hírügynökség.
Ukrajnában több százezer férfi teljesít katonai szolgálatot. A hétköznapokban, a gazdasági térben egyre inkább átveszik helyüket, szerepüket a nők – világít rá a The Economist elemzése.
Az Egyesült Államok szerint bizonyíték van arra, hogy a Hamász és a Palesztin Iszlám Dzsihád szervezet a Gázai övezet kórházait saját katonai céljai elérésére használja – jelentette ki a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője kedden.
Erősen csökkent Ukrajnában az őszi gabona vetésterülete a háború miatt – közölte Denisz Marcsuk, az ukrán agrárkamara elnökének helyettese Kijevben, amiről az MTI is beszámolt.
A külügyminisztérium vasárnap este közölte, hogy 86 román állampolgár és családtagjaik elhagyta a rafahi határátkelőhelyen keresztül a Gázai övezetet. A csoport úton van Kairó felé.
Menesztette hétfőn a belügyminiszteri tisztségből Suella Bravermant Rishi Sunak brit miniszterelnök – írja az MTI. Braverman vesztét egy múlt heti cikke okozta.