A Clearservice takarító cég Németországban biztosít munkát erdélyi munkavállalók részére. Célja, hogy dolgozói néhány év múlva hazajöjjenek, és itthon valósítsák meg álmukat. Orsi és Csongi is náluk dolgoztak, így egy biztos alappal folytatják közös életüket.
A nap fotóját szerintünk Újvári Sándor, az MTI-fotósa készítette.
Az Európai Gazdasági Térség munkaadói az Eures hálózaton keresztül 551 állást hirdetnek meg romániai munkavállalók számára. A legtöbb munkahely Spanyolországban, Máltán és Németországban van – írja az Agerpres hírügynökség.
Ellopták a világ legdrágább, 1,1 millió eurót érő üveg vodkáját egy koppenhágai gyűjteményből – jelentette a The Local.dk hírportál.
Emberségesebb világot, a közel-keleti térségben és a Koreai-félszigeten pedig a béke megteremtését sürgette Ferenc pápa a Szent Péter-bazilika központi lodzsájáról mondott karácsonyi üzenetében.
Noha részmegoldás, de szombattól január 10-éig ismét átszállás nélkül lehet vonattal közlekedni Marosvásárhelyről Budapestre – számolt be csütörtökön Facebook-oldalán Csép Andrea.
Villámgyorsan elmúló, félelmetes pillanatokat örökített meg Dustin Farrel, amerikai videós, aki a viharvadászatainak legjobb lassított és timelapse-felvételeiből tett közzé egy montázst a Vimeon.
Szívszorító videót tett közzé a National Geographic fotósa, Paul Nicklen amin egy csont-bőr jegesmedve vonszolja magát Baffin-szigetén (Kanada legnagyobb szigete). A láthatóan végét járó jegesmedve nem kap annyi táplálékot, ami a túlélésben segítené.
Tíz kategóriában tizenötödik alkalommal adták át a Prima Primissima-díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselőinek a Müpában megtartott pénteki gálaesten. Többek között Kányádi Sándornak is odaítélték a rangos elismerést.
Egyhangúlag tiszteletbeli tagjává választotta Ferenc pápát a Román Akadémia pénteken.
A Magyar Nemzeti Múzeumba költözik Anna, a székelyudvarhely Haáz Rezső Múzeum kiállítása. A tárlatot jövő héten nyitják meg a budapesti kulturális intézményben.
Szól a muzsika, zeng a nóta, dobbannak a lábak, pörögnek a szoknyák, forognak a párok, összekapaszkodik a nagy vigasságban ismerős és ismeretlen Tusványoson, a Kriza János Csűrben. Aki egyszer ide betér, nehezen távozik, hiszen beszippantja az itt tapasztalható hangulat, a vidámság, az életerő, a népdal és néptánc csodája.
Az első alkalommal megrendezett Budapesti Székely Nagyvásáron mintegy 110 székelyföldi kézműves termelő közel 1500 prémium kategóriás termékével találkozhattak a látogatók. A hétvégén Pesten kóstolhatták, csodálhatták a gyergyószéki termelők remekműveit is.
Vastapssal jutalmazták a homoródkarácsonyfalvi gyermeklakodalmast a budapesti Polgárok Házában tartott bemutatón. De annál is többet jelentett a szereplőknek, hogy a közönség is velük énekelte a menyegzős nótákat.
Adathalász oldal ígér ingyen repülőjegyeket a Wizz Air légitársaság nevét és arculatát használva. Az átverős oldal egy rövid kérdőív kitöltését követően két ingyen jegyet ígér, amihez a személyes adataink megadásával „juthatunk hozzá”.
Idén is esszépályázatot hirdet a Kisebbségi Jogvédő Intézet külhoni magyar egyetemi hallgatók számára.
Megszavazták a független „Katalán Köztársaság” létrehozását célzó javaslatot a katalán parlament függetlenségi pártjai pénteken Barcelonában.
Harminc Maros megyei termelő és alkotó vett részt a Budapesten megtartott Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásáron (OMÉK). Az RMGE–Maros immár hatodszorra kap meghívást a kiállításra.
„Mi, a cigányok azt tettük, amit jónak láttunk akkor. (...) Magyarnak éreztük magunkat, és kötelességünknek láttuk, hogy az erdélyi magyarságot segítsük” – vallotta korábban a marosszentgyörgyi Puczi Béla, akinek emléket kívánnak állítani a fekete márciusi szerepvállalásáért.