Megkéselt egy 18 éves fiatalembert hasonló korú társa szombaton egy Suceava megyei panzióban rendezett összejövetelen; az áldozat belehalt sérülésébe – közölte Ionuţ Epureanu, a Suceava megyei rendőrség szóvivője.
Porig égett egy lakókocsi, amelyet tulajdonosa szándékosan gyújtott fel a Maros megyei Jedden – adja hírül a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya. A férfi előzetes letartóztatásba került.
Külföldről behozott autók és alkatrészek kereskedésével, valamint biztosítótársaságok átverésével vádoltak meg egy Maros megyei rendőrt, akit őrizetbe is vettek a korrupcióellenes igazgatóság felügyelői.
Személyes szabadság korlátozásának bűntette miatt előzetes letartóztatásba helyeztek három férfit november 10-én, akik két nappal korábban egy országúton haladó taxiból rángattak ki, majd tartottak fogva egy nőt.
Több, mint negyven köbméter lopott fát foglaltak le a Maros megyei Szászszentivánon egy összehangolt hatósági akció során.
Harmincnapos házi őrizetbe helyezett egy 15 éves fiút a bukaresti törvényszék csütörtökön, mivel a DIICOT ügyészei azzal gyanúsítják, hogy kábítószert árult főként kiskorú drogfogyasztóknak.
A Temes megyei bíróság csütörtökön három év letöltendő börtönre ítélte többrendbeli vesztegetés elfogadása miatt Marian Gaşpar sebészt, a temesvári kardiológiai intézet szívsebészeti osztályának volt vezetőjét.
Tizennégy személytől ujjlenyomatot vettek, és le is fényképezték őket csütörtökön délelőtt Oltszemen, ahol a Kovászna megyei rendőrök razziáztak.
Adócsalás miatt tartottak házkutatást szerdán a Kovászna megyei rendőrség gazdasági bűnügyeket vizsgáló osztályának munkatársai nyolc helyszínen.
Több vállalat és egy állami erdészeti hivatal is érintett abban a Maros megyei összehangolt illegális erdőkitermelésben, amely miatt hónapok óta nyomoz a rendőrség, szerdán pedig bizonyítékokat is találtak.
Több mint száz házkutatást tartottak október 18. és 31. között Románia-szerte kábítószer-kereskedelemre, emberkereskedelemre, számítógépes bűnözésre és pénzmosásra szakosodott bűnszervezetek felszámolása érdekében.
Bármilyen nőgyógyászati műtétet el tudnak végezni a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban, hiszen rendelkezésre áll a szakmai tudás és a korszerű felszereltség. A nőgyógyászat aktuális kérdéseiről, a szűrővizsgálatok fontosságáról és a műtéti lehetőségekről dr. Horvát Zalán szülész-nőgyógyász szakorvossal beszélgettünk.
Több mint hatvan rendőr és csendőr részvételével tartottak összehangolt akciót Nyárádkarácson községben péntek reggel a közrend biztosítása érdekében.
Házkutatást tartottak egy ügyvédnő lakásán. A nő állítólag pénzt ajánlott fel azoknak az embereknek a meggyilkolásáért cserébe, akiknek szerinte köze volt fia halálához – számol be a News.ro.
Előzetes letartóztatásba helyeztek egy férfit Maros megyében, aki a gyanú szerint szándékosan okozott egy nagy kárral járó tűzesetet – adja hírül a Maros megyei rendőrség.
Őrizetbe vettek egy fiatal férfit a rendőrök csütörtök délután, aki a megalapozott gyanú szerint közel tízezer lejt lopott el egy gyergyószentmiklósi házból múlt vasárnap.
Csempészet és csalás megalapozott gyanújával három házkutatást tartottak Székelyudvarhely és Gyergyószentmiklós térségében a rendőrök, a Jupiter-művelet részeként.
Ittas volt az a fiatal férfi, aki halálos sebet ejtett késsel egy 55 éves személyen Radnóton, vasárnap este. Az elkövető ráadásul elmenekült a helyszínről.
Megkéseltek egy férfit Radnóton egy vasárnap este kitört konfliktust követően. Az áldozat életét már nem lehetett megmenteni.