Hirdetés

Ha ön ezt a hírt a munkahelyén olvassa, akkor nem szerepel ebben a statisztikában

A fiatalok (15-24 év közöttiek) körében továbbra is magas, 20,5 százalékos munkanélküliséget jegyeztek májusban, ami növekedést jelent az idei első negyedév végén mért 19,7 százalékos arányhoz képest.

Hirdetés

Leszállt az első, Budapestről érkező gép a brassói reptéren

A székelyföldiek által is régóta várt repülőjárat kezdte meg működését a brassói légikikötőben. Július 2-ától, keddtől heti három járat teremt összeköttetést Brassó és Budapest között.

Leszállt az első, Budapestről érkező gép a brassói reptéren
Hirdetés
2024. július 02., kedd

A szaknak megfelelő tantárggyal folytatódik az érettségi

Kedden a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból, csütörtökön a szaknak megfelelő választott tantárgyból vizsgáznak az érettségizők.

A szaknak megfelelő tantárggyal folytatódik az érettségi
Hirdetés
2024. július 01., hétfő

Ciolacu szerint a minimálbér növekedése a drágulások ellenére is emelkedést jelent

Mintegy 1,8 millió alkalmazottat érint az országos bruttó minimálbér július elsejei megemelése 3300 lejről 3700 lejre, többségük a magánszférában dolgozik – írta hétfőn a Facebook-oldalán Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Ciolacu szerint a minimálbér növekedése a drágulások ellenére is emelkedést jelent
2024. július 01., hétfő

Hőség után lehűlés, majd ismét felmelegedés

A következő két hétben néhány napig tartó lehűlés szakítja meg a kánikulát az egész országban, számottevő csapadékra július első napjaiban lehet számítani.

Hőség után lehűlés, majd ismét felmelegedés
Hirdetés
2024. július 01., hétfő

Kiszivárogtak a román érettségi tételek, büntetőeljárás indult az ügyben

Szolgálati titok megsértésének gyanújával büntetőeljárást indítottak hétfőn a hatóságok a közösségi oldalakra kiszivárgott román érettségi tételek ügyében.

Kiszivárogtak a román érettségi tételek, büntetőeljárás indult az ügyben
2024. július 01., hétfő

Októberben tartaná az elnökválasztást az RMDSZ, novemberben a PNL

Az RMDSZ küldöttsége azt javasolta Marcel Ciolacu miniszterelnöknek, hogy az államelnök-választást a parlamenti választásokétól eltérő időpontban, októberben tartsák. A PNL novemberben tartaná az államelnök-választást.

Októberben tartaná az elnökválasztást az RMDSZ, novemberben a PNL
Hirdetés
2024. július 01., hétfő

Drágább üzemanyag a válasz a kicsivel nagyobb minimálbérre – változások júliustól

Ismét drágulnak az üzemanyagok július 1-jétől, miután az elmúlt hetekben inkább azt láthattuk, hogy valamelyest mérséklődnek az árak. Ez az ára a minimálbér-emelésnek?

Drágább üzemanyag a válasz a kicsivel nagyobb minimálbérre – változások júliustól
2024. július 01., hétfő

Plagizálással gyanúsították meg Mircea Geoanăt, aki szerint szorgos munkával készítette el doktori dolgozatát

Plagizálással gyanúsította meg egy bukaresti publicista az idei államfőválasztás megnyerésére esélyesnek tartott Mircea Geoanăt, a NATO főtitkárhelyettesét.

Plagizálással gyanúsították meg Mircea Geoanăt, aki szerint szorgos munkával készítette el doktori dolgozatát
2024. július 01., hétfő

Tartálykocsi ütközött személyautóval, öten életüket vesztették a szomszéd megyében – videóval

Öt ember, köztük két kiskorú halt meg hétfő reggel a Suceava megyei Cumpărătura település közelében bekövetkezett közúti balesetben – közölte a katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Tartálykocsi ütközött személyautóval, öten életüket vesztették a szomszéd megyében – videóval
2024. július 01., hétfő

Kezdődik az érettségi írásbeli szakasza, íme a szabályok

A román nyelv és irodalom vizsgával kezdődik hétfőn az idei nyári érettségi írásbeli szakasza az ország 477 vizsgaközpontjában.

Kezdődik az érettségi írásbeli szakasza, íme a szabályok
Hirdetés
Hirdetés
A kaláka a szeretetről szól
Megnyitás

A kaláka a szeretetről szól

Az együtt végzett munka örömét, az aratás hagyományát és a kaláka közösségformáló erejét is megtapasztalhatták az érdeklődők szombaton Csíkszentkirályon.

2024. június 30., vasárnap

Forró júliusra van kilátás

A következő négy hétben a sokéves átlagnál magasabb hőmérsékletre és a második nyári hónapnak megfelelő mennyiségű csapadékra lehet számítani.

Forró júliusra van kilátás
Forró júliusra van kilátás
2024. június 30., vasárnap

Forró júliusra van kilátás

Hirdetés
2024. június 30., vasárnap

Kezdődik hétfőn az érettségi írásbeli szakasza

A román nyelv és irodalom vizsgával elkezdődik hétfőn az idei nyári érettségi írásbeli szakasza az ország 477 vizsgaközpontjában.

Kezdődik hétfőn az érettségi írásbeli szakasza
2024. június 30., vasárnap

A Dacia megmentője: húsz éve van velünk a Logan

Megvalósítani a lehetetlent – ezt a feladatot vállalta magára a Renault az ezredforduló környékén azzal, hogy költséghatékonyan előállítható, megbízható és strapabíró, alacsony áron forgalmazható autót alkot meg. Húsz éve van velünk a Dacia Logan.

A Dacia megmentője: húsz éve van velünk a Logan
2024. június 30., vasárnap

Kitart a kánikula

Kánikulára és kellemetlen hőérzetre figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia legnagyobb részére.

Kitart a kánikula
Kitart a kánikula
2024. június 30., vasárnap

Kitart a kánikula

Hirdetés
2024. június 29., szombat

Senkit sem kellett kizárni a kisebbségek anyanyelvéből és irodalmából tartott képességvizsgáról

Az oktatási minisztérium szombati tájékoztatása szerint 9193 diák vett részt a nemzeti kisebbségekhez tartozó nyolcadikosok pénteki anyanyelv és irodalom képességvizsgáján.

Senkit sem kellett kizárni a kisebbségek anyanyelvéből és irodalmából tartott képességvizsgáról
2024. június 28., péntek

A tanintézetekben is lehet térfigyelő kamerákat felszerelni, de csak minden érintett beleegyezésével

Bizonyos feltételek mellett az iskolákban felszerelhetők térfigyelő kamerák - írja elő egy pénteken elfogadott sürgősségi kormányrendelet.

A tanintézetekben is lehet térfigyelő kamerákat felszerelni, de csak minden érintett beleegyezésével
Hirdetés
2024. június 28., péntek

Ha rutinellenőrzéskor italos dobozokat lát a rendőr az ön autójában, akkor nagy valószínűséggel előkerül az alkoholteszt

Bizonyos sofőrökkel szemben a közlekedési rendőrök kötelesek alkohol- és drogtesztet alkalmazni - írja elő egy pénteken elfogadott sürgősségi rendelet.

Ha rutinellenőrzéskor italos dobozokat lát a rendőr az ön autójában, akkor nagy valószínűséggel előkerül az alkoholteszt
Hirdetés

Szavazógép

Szavazás Melyik időszámításnál maradjunk?

Szavazás eredménye
Hirdetés