Másfél millió lejes büntetést kapott a marosvásárhelyi városháza, mert tavaly nem gyűjtöttek össze szelektíven elég háztartási hulladékot. A bírság miatt a megyeszékhely büntetésből nem vehet részt az országosan meghirdetett helyi roncsautóprogramban.
A kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület harmincharmadik alkalommal rendezi meg névadója emlékére a Csoma-napokat, idén rendhagyó módon május 4–6. között.
Tűz ütött ki egy marosvásárhelyi tömbház tizedik emeletén szerdán reggel. A szerencsétlenségben egy idős nő életét vesztette.
Tűz ütött ki a szerdára virradóan egy marosludasi tömbházlakásban. Egy személy pánikroham miatt szorult ellátásra.
Összehasonlítva a 2022 elején elfogadott költségvetéseket az év során megvalósított eredményekkel, azt tapasztaljuk, hogy volt ahol legfeljebb csak álmokról beszélhetünk, ugyanis a terveknek év végére alig 10%-át sikerült megvalósítani.
A melegebb országrészeken rügyfakadáskor érték a fagyok az akácokat, így a vándorméhészeknek az erdélyi régióban már csak Medgyes környékére, illetve a Kárpátok magasabb részeire lesz érdemes elutazniuk a közelgő akácvirágzásra.
60 gyümölcsfát ajándékoztak a gyergyószentmiklósi képviselő-testület RMDSZ-es tagjai az azt igénylőknek. A múlt év után másodszor megszervezett akciójuk révén idén oktatási intézmények udvarára is jut ezekből.
Ismét az útjavítások kapcsán tartott sajtótájékoztatót Gyergyószentmiklós polgármestere: a napokban megtörténik az Állomás utca közműépítés miatt felásott részeinek helyreállítása. Az ígéret szerint május végéig további utcák burkolatát is helyreállítják.
Bukarestben premier előtti vetítésen lehetett megtekinteni április 30-án, Kolozsváron kedden tartják a közönségtalálkozós díszbemutatóját a Larry című magyar filmnek, amit erdélyi és székelyföldi mozikban is meg lehet nézni ezt követően.
A Maros és Hargita megyei közlekedésrendészek is tetemes bírságokat róttak ki és gépjárművezetői engedélyeket vontak be a hétvégén.
Már jelentkezhetnek a szakmabeliek az önkormányzat ötletpályázatára, amelynek célja a város bejárataihoz terveztetni olyan üdvözlő építményeket, amelyek a „csíkszeredaiságot” tükrözik. A terveket zsűri bírálja el, de a helyiek is véleményezhetnek.

Tipikus bakik, modern, klasszikus és rendhagyó megoldások – mutatjuk, hogyan „értelmezte” képekben a mesterséges intelligencia a Bagossy Brothers Company slágereit.
Egy kos és egy tehén elpusztítása után kedden hajnalban szamarat ölt a medve Székelyudvarhely Szejkefürdő felöli határában. Gálfi Árpád polgármester szerint is nagyon veszélyessé vált a helyzet, készen állnak rá, hogy beavatkozzanak, ha ismét megjelenik.
Mentőhelikopterrel szállítottak egy kiskorút a marosvásárhelyi kórházba, miután egy tehergépjármű és egy személygépkocsi összeütközött a Maros megyei Petele településen, kedden délután.
Szekérrel és biciklivel közlekedőknek osztott ki láthatósági mellényeket kedden Székelykeresztúron az állami, illetve a helyi rendőrség, a város önkormányzatával együttműködve. A cél a balesetek megelőzése, az akciót többször is megismétlik májusban.
Sikeresnek értékelte a 30. Szent György Napokat Antal Árpád polgármester. A sepsiszentgyörgyi városvezető szerint a kulturális hét előadásain és a hétvége nagyobb koncertjein mintegy ötvenezer ember vett részt.
Nem bírta sokáig: pénteken került újra a helyére, ám egy nappal később ismét elszakadt a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) kezdeményezésére az Olt sepsiszentgyörgyi szakaszára két éve kihelyezett hulladékgyűjtő gát.
Forgalomkorlátozásra kell számítani Székelyudvarhelyen a II. Rákóczi Ferenc utcában a Budvár utcai kereszteződések között, ám ezúttal aszfaltozási munkálatok miatt.
Őrizetbe vettek egy csíkkozmási férfit hétfőn, aki a gyanú szerint behatolt egy tusnádi házba, majd pénzt követelt, sőt az otthon tartózkodó nőt azzal fenyegette, hogy megöli, amiért élettársa közbeavatkozott – adja hírül a Hargita megyei rendőrség.