
Megnyitották a központi piac melletti pályát
Fotó: Sepsi Rekreatív Facebook-oldala
A tavaszi időjárás beköszöntével megnyitották a sugásfürdői és a sepsiszentgyörgyi teniszpályákat. A közeljövőben a kalandparkot és a mászófalat is igénybe vehetik a mozogni vágyók.
2024. április 05., 16:512024. április 05., 16:51
Az időjárás is kedvez a kültéri tevékenységeknek, így ezen a héten megnyílt a Rekreatív Rt. által működtetett sepsiszentgyörgyi, központi piac melletti teniszpálya is, amelyet naponta 7 és 22 óra között lehet használni előzetes foglalás alapján; ugyanakkor felszerelés bérlésére is lehetőség van. A sugásfürdői pálya ezzel szemben már március 7-én megnyílt és este kilenc óráig működik.
Az elkövetkező hetekben ugyanakkor megnyitják a szintén Sugásfürdőn lévő erdei kalandparkot is, amely összesen tíz, különböző nehézségi fokozatú elemből áll.
Hetek kérdése és elindítják a kalandparkot
Fotó: Sepsi Rekreatív Facebook-oldala
A családok másik kedvenc szórakozóhelye a mászófal, amelyet szintén megnyitnak a közeljövőben, amely tizenkét méter magas és kilenc méter széles, a mászófelület megközelítőleg 250 négyzetméter. Összesen tizenhat különböző nehézségi szint van, 450 fogással.
Az újdonságokról, hírekről, illetve elérhetőségekről a Rekreatív Rt. honlapján és közösségi oldalán értesülhetnek.
Nagyon meglepődtek a hatóságok, amikor több hüllőfajt, pitonokat, boákat, rendkívül ritka viperákat, tarantulákat, egy krokodilt és egy varánuszt fedeztek fel egy 12 négyzetméteres szobában Bihar megyében.
Nagy az aggódalom és a felháborodás is az egészségügyi és a szociális ellátórendszerben a kormány 10 százalékos költségcsökkentési terve miatt. Az érdekvédelem képviselője szerint éppen a jó szakembereket veszíthetik el az ágazatok, ha ez megvalósul.
Egy 59 éves nő életét vesztette, egy másik pedig megsérült csütörtökön, a Kolozs megyei Gyerőfalva és Körösfő között az 1-es országúton történt közúti balesetben; a balesetet okozó sofőr elhajtott a helyszínről.
Marosvásárhelyen csaknem ötszáz utca van és ezek csupán felében járnak a hókotró gépek. Soós Zoltán polgármester szerint a prioritás az, hogy a városi közlekedés folyamatos legyen, ne álljon le.
Nicușor Dan csütörtökön kijelentette, reménykedik abban, hogy 2026 elhozza a békét Európában, és Románia támogatja Donald Trump amerikai elnök erőfeszítéseit a gyors és tartós békét eredményező tárgyalásokra.
Marosvásárhelyen idén is megszervezik az ökumenikus imahetet, amikor a különböző felekezetű hívők más-más templomban gyűlnek össze igét hallgatni, imádkozni. Idén az imahét január 18-án, vasárnap kezdődik.
A tűzoltók helyszínelése nyomán kiderült, hogy nem gázpalack robbanása okozta a csütörtök délutáni bikfalvi balesetet.
Mindössze néhány másodperc választott el egy járókelőt attól, hogy súlyos sérüléseket szenvedjen, amikor a lugosi rendőrség egyik melléképületében robbanás történt.
Sepsiszentgyörgyön január 20-án, kedden, 17 órától lakossági fórumot tartanak, amelynek fő témája az adóemelés lesz – jelentette be közösségi oldalán a város polgármestere, Antal Árpád.
Inkább érdeklődtek, mintsem fizettek – nem alakultak ki hosszú sorok a csíkszeredai városháza ügyfélközpontjában az adófizetésre a pénztáraknál. A tumultus elmaradt az első adófizetési napon, csütörtökön.
szóljon hozzá!