Megjelent Csoma Sándor Magasságok és mélységek első nagyjátékfilmjének a teljes előzetese, amely a néhai Erőss Zsolt hegymászóról és özvegyéről Sterczer Hildáról szól.
Egy nap alatt húsz jogosítvány és négy forgalmi engedélyt függesztettek fel a háromszéki rendőrök.
Két autó ütközött össze Szejkefürdőnél hétfőn délután, a balesetben négy személy sérült meg, akiket kórházba szállítottak ellátásra – adja hírül a közleményében a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Marosvásárhely és a megye határain túllépve, a szervezők szerint, a székelyföldiek számára is vonzó lesz a IX. Vásárhelyi Forgatag, amely kedden kezdődött és amelyet nem fesztiválként, hanem egy közösségi, családi rendezvényként mutattak be.
Az Urbana Rt. vette át a székelyudvarhelyi tömegközlekedés üzemeltetését az önkormányzati képviselők keddi döntése alapján. Egyelőre három felújított busszal tervezik megkezdeni a munkát.
A régóta elhanyagolt környéket a marosvásárhelyi Hadsereg tér munkálataival kezdtük februárban, most folytatjuk a Szabadság utca korszerűsítésével, jelenleg az úttest koptató rétegét cserélik a szakaszon.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kedden újabb sárga és narancssárga, nagy mennyiségű esőre és viharokra figyelmeztető riasztásokat adott ki, melyek szinte az ország teljes területére érvényesek szerda reggelig.
Azonosították azt a 18 éves fiatalt, akit azzal gyanúsítanak, hogy lopott rendszámtáblával tankolt több helyen, amiket nem fizetett ki.
Hargita megyében is ellenőrizték a tömegközlekedési járműveket hétfőn a rendőrök egy országos akció részeként.
Sorin Cîmpeanu szerint „példátlan eredményekkel” zárult az egyetemistákkal a felsőoktatási törvénytervezettel kapcsolatban folytatott legújabb konzultáció. Ezen többek között megnövelt utazási, bentlakás- és menzakedvezményeket sikerült kialkudni.
A hétvégén három Covid-haláleset történt Hargita megyében, ami sok az utóbbi idők adatait tekintve. Az továbbra is jellemző a mostani járványhullámban, hogy a betegség általában enyhébb lefolyású, és kevesebben kerülnek kórházba, mint korábban.
A városközpontból messze vitte a szél a dorongon piruló édesség illatát a péntektől vasárnapig tartó VI. Kürtőskalács-fesztiválon Sepsiszentgyörgyön. Idén 14 csapat nevezett Az év székelyföldi kürtőskalácsa és Az év reform kürtőskalácsa kiválasztását célzó versenybe.
Befejezték a szennyvízhálózat kiépítését Zeteváralján, így most már csak az van hátra, hogy a lakók is rácsatlakozhassanak a rendszerre – ezt azonban hosszas papírozás előzi meg.
Először zajlik a jelenlegi Magyarország határain kívül a Szemere Bertalan Magyar Rendvédelem-történeti Tudományos Társaság konferenciája. A hétfőn kezdődött eladássorozatnak Gyergyóremete ad otthont.
Tizenhetedik alkalommal rendezik meg a hétvégén, augusztus 26. és 28. között Gyimesközéplokon, a Fatányéros és Csángó panzióknál a Csángó Túrós Puliszka Fesztivált.
Egy modern víztisztító berendezést üzemeltek be hétfőn Gyilkostón: ez alkalmas arra, hogy az üdülőtelepülést ellássa tiszta ivóvízzel, de ahhoz, hogy ez fenntartható is legyen, rendbe kell tenni a hálózatot.
Három közúti baleset is történt ittas vezetés miatt, és két alkoholos befolyásoltság alatt álló sofőrt is elkaptak a hatóságiak szombaton és vasárnap Udvarhelyszéken.
A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház számára az előző évad sem volt szokványos, de a idei még több újdonságot hoz.
A személyszállító kisbuszokat ellenőrizték a közlekedésügyi rendőrök hétfőn reggel, országszerte, így Maros megyében is. Elsősorban a távolsági buszjáratok vezetőinek iratait ellenőrizték.