Jelentősen megosztotta a csíkszeredai közösséget Az év sportolója gála nevet viselő rendezvény végeredménye, ezért a folyamat és a helyzet tisztázására végett a szervezőkhöz fordultunk. Ők azonban csak levélben voltak hajlandók válaszolni.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) pénteken kiadott figyelmeztetése szerint szombat délutánig az ország régióinak többségében csapadékra és megerősödő szélre lehet számítani.
Több mint húsz romániai és külföldi csapat vesz részt a Romania Historic Winter Rally autóverseny nyolcadik kiadásán, amelyet a hétvégén rendeznek Kovászna és Kommandó környékén. A megmérettetés ideje alatt forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Egy idős, beteg férfi házába hatoltak be csütörtökre virradó éjszaka ismeretlenek Csíkszentmihályon, akik nemcsak megtakarított pénzét lopták el, de kirámolták a hűtőszekrényt, pincét, és tyúkokat is magukkal vittek.
A hajnali harangszónak gilin-galangója – énekelik együtt az anyukák, az ölbeli gyermekek pedig kikerekedett szemmel vesznek részt a mondókázó, szavakkal varázsoló, énekkel bájoló Ringató foglalkozásokon.
A szép számban érkező támogatásoknak köszönhetően hamarosan pénzadományban részesülhetnek a december közepén beomlott bentlakás lakói – olvasható a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium közleményében.
Februárban robbantja ki az általános sztrájkot az egészségügyben és a szociális ellátórendszerben a Sanitas szakszervezet, ha nem teljesíti a kormány az érdekvédelem követeléseit. Addig viszont hetente szerveznek tiltakozásokat.
A problémát talán fél évig elodázták, ám az nem vitás, hogy az egészségügyi alapellátás léte forog veszélyben, amennyiben bármikor is érvénybe lép a szaktárca költségcsökkentő terve – ezt állapítja meg a Hargita Megyei Orvosi Kollégium elnöke.
A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásának felújítása során elkövetett szabálysértések felelőseit meg fogják büntetni – áll a Hargita megyei prefektúra csütörtöki közleményében, amelyet a mai ülés után adtak ki.
A sepsiszentgyörgyi zárt hulladékgyűjtők körül szétszórt szemét okozta gond nem új keletű. A hulladékgazdálkodási vállalat próbál megoldást találni arra, hogy a gyűjtők belsejében ne legyen rendetlenség, ennek feltétele, hogy zárva maradjanak az ajtók.
Klaus Iohannis államfő eltűntnek nyilvánítását kérelmezte a bukaresti rendőrségnél a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) egyik képviselője.
Negyedik alkalommal szervezi meg a BukFeszt színházi fesztivált a Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) a román fővárosban.
Idéntől kezdődően az érettségi oklevél és a pedagógusi véglegesítői bizonyítvány QR-kódot is tartalmazni fog – írja az Agerpres hírügynökség a kormányszóvivő csütörtöki nyilatkozatára hivatkozva.
Hivatalában fogadta csütörtökön a napok óta tüntető háromszéki gazdák képviselőit Ráduly István, Kovászna megye prefektusa. A gazdaközösség 42 pontban fogalmazta meg követeléseit.
Az ónos eső és a reggeli fagy miatt az átlagosnál több személy került csütörtökön reggel, illetve délelőtt a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi osztályára.
Őrizetbe vettek egy férfit és két nőt a Maros megyei rendőrök, akiket azzal gyanúsítanak, hogy egy idős személy házába behatolva kifosztották őt. Az ellopott gyűrűket is megtalálták.
Petíciót nyújtottak be csütörtök délután a Hargita megyei gazdaszervezetek képviselői a prefektushoz – csatlakozva az országos tiltakozásokhoz –, így fejezve ki elégedetlenségüket a kormány intézkedései ellen, amelyek nehéz helyzetbe hozták a gazdákat.
Jótékonysági koncertet szerveznek a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium közösségének támogatására a budapesti gitáros kórusok a budapesti Felső-krisztinavárosi Keresztelő Szent János Plébánián február 10-én.
Világháborús lőszereket találtak Ádámoson, a Maros megyei tűzszerészek szállították el azokat a helyszínről – derül ki a Maros megyei tűzoltóság tájékoztatásából.