A fővárosi rendőrség hivatalból eljárást indított, miután a vasárnapi bukaresti utcai tüntetés során bántalmazták az egyik televízió munkatársát.
Ingyenesen adhatják le a hulladékaikat a Csíkszeredaiak a hétfői nap folyamán az Eco Csík hulladékgazdálkodási cég udvarán – olvasható Bors Béla alpolgármester bejegyzésében.
Számos utcában áramszünet várható a keddi nap folyamán Székelyudvarhelyen – adja hírül közleményében Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala.
Mindössze 554 parkolási bérletet váltottak ki Székelyudvarhelyen az elmúlt évben, amely a városban bejegyzett autók számát tekintve elenyésző mennyiségnek számít ugyan, mégsem mondható negatív eredménynek, hiszen úgy tűnik, minden a tervek szerint alakul.
A sikeres ejtés okozta férfias örömökből elég kevés jut manapság a vadászoknak, de legalább a biodiverzitásra nem lehet panaszunk – Demeter Jánossal, a bodoki vadásztársaság alelnökével beszélgettünk.
Nem nő az áfa – írta Tánczos Barna pénzügyminiszter a közösségi oldalán vasárnap.
Vannak felújításra szoruló iskolák, de egyikük állapota sem veszélyezteti a gyerekek biztonságát – tudtuk meg a Kovászna megyei közegészségügyi igazgatóságtól. Egyedül a sepsikőröspataki iskolában vannak gondok, de onnan már kiköltöztek a tanulók.
A versenyképes fizetésen túl a jó munkaközösség és a stresszmentes környezet, a stabilitás és a biztonságérzet, a változatosság és a fejlődési lehetőség járul hozzá ahhoz, hogy hosszú távon egy adott munkahelyen maradjanak a munkavállalók.
A Dolji Gazdasági Bűnözés Elleni Nyomozószolgálat szakosított rendőrei a megyei határőrség támogatásával vasárnap több mint 55 ezer különböző márkájú, adójegy nélküli cigarettát foglaltak le.
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem pszichológusai egy átfogó kutatás alapján arra mutattak rá, hogy a háborúval kapcsolatos szorongásaink – noha hasznuk is lehet – pszichológiai értelemben sérülékennyé tesznek.

Közös ének, tánc és gyerekzsivaj töltötte meg szombaton a csíksomlyói nyerget.
Razziát szervezett a Kovászna megyei rendőrség Bereck és Kézdiszentlélek községekben a hétvégén. Az akciók során 16 szabálysértési bírságot szabtak ki a háromszéki rendőrök mintegy 24 ezer lej értékben.
Rövid ideig maradtak épek Marosvásárhelyen a tavaly kihelyezett textilhulladék-konténerek, már nincsenek is ilyenek a városban. Fenntartható megoldás hiányában nagy dilemmát okoz környezettudatosan megszabadulni a hulladékká vált textíliától.
Az orbaiszéki Gelence műemlék temploma Székelyföld egyik legismertebb építészeti kincse, idegenforgalmi nevezetessége. A 13. század első felében, nem sokkal a tatárjárás után épült (újjá), azóta dacol az idő és a történelem viharaival.
Az elmúlt 24 órában 448 gépjárművezető jogosítványát vonta be a rendőrség, ebből ötvenet alkohol, hetet drog hatása alatti vezetés miatt.
A marosszentgyörgyi Márton Áron utcában két lakóház is kigyulladt vasárnap reggel. A marosvásárhelyi tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre.
A Richter-skálán 3,3-as erõsségû földrengés volt vasárnap 1 óra 49 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben - közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Vannak helyek a földkerekségen, amelyeket nem érdemes nyáron felkeresni, mert az állandó tumultusból adódóan amúgy sem tudnánk semmit élvezni az ott tapasztaltakból. Ilyen Olaszország híres Amalfi-partja, amit viszont télen kényelmesen bejárhatunk.