A dolgozatok óvások utáni újrajavítását követően 0,1 százalékkal 74,5 százalékra nőtt azoknak a nyolcadikosoknak az aránya, akik elérték a legalább 5-ös átlagot az országos képességfelmérő vizsgán – tájékoztatott kedden az oktatási minisztérium.
A tizenegyedik alkalommal szervezett családias hangulatú fesztivál, a Vásárhelyi Forgatag küldetése ugyanaz mint tíz éve: szerepet vállalni a város és térségének kulturális életében.
A Székely Figyelő Alapítvány a román vizsgán sikertelenül teljesítő diákokat kér arra, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságához forduljanak. Szerintük egyértelműen diszkriminatív helyzet az, hogy a magyar diákoknak kettővel több vizsgát kell tenniük.
A közösségek összetartozását erősítő programok megszervezésére hirdetett pályázatot a marosvásárhelyi városháza. Idén késett a pályázati kiírás és sokkal kevesebb összeget osztanak szét, de más korlátozások is vannak.
Lángok csaptak fel egy zeteváraljai fűrésztelepen kedden délelőtt, az esethez hivatásos és önkéntes alakulatokat is riasztottak – adja hírül a Hargita megyei tűzoltóság sajtóosztálya.
Újabb három tömbház, összesen 132 lakás épül a székelyudvarhelyi Fortuna Parkban, ezúttal pedig egy úszómedencét is kialakítanak, hogy még komfortosabb legyen a környezet a lakók számára.
Közel negyven udvart és több pincét árasztott el a víz hétfő este Maroshévízen. A károk felszámolásán Hargita és Maros megyei tűzoltók egyaránt dolgoztak – adja hírül a Hargita megyei tűzoltóság sajtóosztálya.
Dübörög az esküvőszezon, lakodalmi vendégként is mélyen a zsebünkbe illene nyúlnunk, de ha épp a miénket tervezzük, akkor nem árt felkészülni arra, hogy az árszint az egekben jár. Az árak nyilván függenek az ifjú pár igényeitől.
Ha a pozitív eredményt produkáló drogteszt elvégzésétől számított 72 órán belül nem kapják kézhez a hatóságok a vérmintán végzett laborvizsgálat eredményét, a sofőr visszakapja a bevont jogosítványát.
Jelentős károkat okozott a hétfő esti vihar Maroshévízen, hiszen udvarokat és pincéket árasztott el az esővíz – közli a Hargita megyei tűzoltóság.
Nem igazán változott a sikeresen érettségizők aránya a gyergyószéki magyar, vagy részben magyar nyelvű középiskolákban a 2023-as évhez viszonyítva. Idén is a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnáziumban teljesítettek a legjobban a diákok.
A marosvásárhelyi VIBE Fesztivál nemcsak buliról, hanem közösségről, hangulatról és magyar identitásról is szól – legalábbis ezt mondják azok a fiatalok, akik ott voltak. A belépés utáni első lépés? „Valamit enni”, „jól érezni magam” – hangzik el többször is. De a legnagyobb vonzerő a közös nyelv és a barátságos légkör: „magyarul szólnak a koncertek”, „itt vagyunk otthon”, „ez egy magyar fiatalnak jó opció”. No és mit tartalmaz a kötelező tárgyak listája? Videónkból az is kiderül.
Főleg az egészségbiztosítással nem rendelkezők számára hoz újdonságokat az egészségügyi keretszerződés júliustól érvénybe lépett melléklete: bizonyos körülmények között ők ugyanolyan, állami pénzből finanszírozott ellátást kaphatnak, mint a biztosítottak.
Mintegy 113 ezer embert látott vendégül idén a marosszentgyörgyi Vibe Fesztivál. Videós beszámolónkban fesztiválozókkal beszélgettünk, és megörökítettük a Vibe legérdekesebb mozzanatait.
Lakóházba csapott a villám hétfőn este Maroshévízen, a tűzoltók a helyszínre siettek – közli a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Villámlásra, jégesőre és heves széllökésekre figyelmeztet a Hargita megyei katasztrófavédelem – elsősorban a megye északi része érintett, a narancssárga jelzésű riasztás este fél kilencig van érvényben.
Noha országosan az elmúlt 15 év legnagyobb átmenési arányát sikerült elérni, Kovászna megyében a tavalyinál egy százalékkal kevesebb végzősnek sikerült átmennie. Többen érzik úgy, hogy a magyar nyelv és irodalom írásbelin szerzett jegy rontott az átlagon.
A szovátai Teleki Oktatási Központban nyitották meg hétfőn délután a Kárpát-medencei magyar pedagógusok egyik legnagyobb fórumát, a Bolyai Nyári Akadémiát, amely a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének szervezésében július 1–26. között zajlik.
Javítási munkálatokra készülnek, így szerdán reggel kilenc és délután két óra között szünetelni fog az ivóvízszolgáltatás két csíkszeredai utcában – közli a Harvíz Rt. szolgáltató.