Ezt ígéri a Regionális Fejlesztési Vállalat marosvásárhelyi projektjének vezetője, Dácz Gábor a megyeközpont egyes lakóinak. Mint arról már beszámoltunk, az RFV Mureş Energy részvénytársaság nyerte a marosvásárhelyi távhőrendszer haszonbérbe adására kiírt versenytárgyalást.
A Marosvásárhelyi Rádió szerdán 12.15-kor kezdődő Miben segíthetünk? című műsorának meghívottai Ercsei Ferenc, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal adó- és illetékek osztályának vezetője, valamint Ştefănescu Éva szakfelügyelő.
Egy sáromberki roma családot telepítettek vissza Franciaországból Maros megyébe – tudtuk meg a Maros Megyei Kormánybiztosi Hivataltól. A két felnőtt és két gyerek esetében az intézmény már elindította az integrációs programokat.
A fűtésrendszer cseréjének elhúzódása miatt a csíkszeredai Kis Herceg Napközi Otthonban kérdéses volt még múlt héten, hogy elindulhat-e szeptember 13-án az oktatás.
Hargita megyében több mint ötvenezer diák számára kezdődik el szeptember 13-án a 2010/2011-es tanév. A legnagyobb izgalommal bizonyára az elsősök várták a tanévkezdés napját, a megyében 3700 első osztályos diákot köszöntenek a tanévnyitókon. Mintegy kétszázzal kevesebben mennek ötödik osztályba, és további kétszázzal kevesebben kilencedik osztályba.
Szászrégenből nevezett fa is szerepel a csíkszeredai Polgár-Társ Alapítvány által kiírt Év fája verseny 12 döntős fája között. Az először megtartott megmérettetés nyertesére október 30-ig a program weblapján, a www.evfaja.ro honlapon lehet szavazni.
Csíkszeredában lovas felvonulással emlékeztek meg szombaton kora délután a város 70 évvel ezelőtti felszabadulásáról, amikor az augusztus 30-án létrejött II. bécsi döntésnek köszönhetően Észak-Erdély visszatért Magyarországhoz. Szombat délelőtt megkoszorúzták a kivonuló román katonák által aljas módon agyonlőtt Kopacz Béla sírját a csíktaplocai temetőben.
Bár világszerte elismert találmánynak számít, hozzánk csak most érkezett el a tűzoltó golyó, amely egyszerűen és gyorsan képes megfékezni a tüzet.
A természetes személyek nem írathatnak be forgalomba az Európai Unión belülről származó új járműveket az áruforgalmi adó kifizetésének igazolása nélkül, a használt autók esetében pedig olyan igazolás felmutatása szükséges, mely szerint nem kötelesek azt kifizetni.
Júniusban a nyárádszeredai tanács jóváhagyta a helyi kórházi intézmény átvételét, így a bezárandó intézmények listáján szereplő kiskórház megmarad és tovább működhet, bár szerkezeti átalakítások is várhatók. A város egyik magyarországi testvértelepülése is segítséget ajánlott fel az intézménynek.
A Rotary Klub jóvoltából a Tamási Áron Gimnázium bentlakásában felújítottak egy termet, így 8 vidéki tanulónak – a korábbiakhoz viszonyítva – kényelmesebb szállása lesz. Szeptember 10-én adta át a 48-as hálót az iskola vezetősége, a székelyudvarhelyi Rotary Klub tagjainak jelenlétében.

Házi készítésű hústermékek és pálinkák versenyét szervezi immár negyedik éve egy lelkes fiatalokból álló tordaszentlászlói csapat, jó húsz kilométerre Kolozsvártól.
Júliusban és augusztusban Hargita megyében is bevételnövekedés történt az előző hónaphoz képest, de mindez csalóka, hisz több cég ilyenkor fizeti be a negyedéves adót.
Hargita megyéből összesen 149 középiskolás pályázott A jövő magad vagy! elnevezésű tanulmányi ösztöndíj 22 helyére. A Dr. Verestóy Attila Alapítvány kuratóriuma a pályázatok elbírálása után tegnap hirdetett eredményt.
Zsúfolt napjuk volt csütörtökön a háromszéki forgalmi rendőröknek: Dálnok és Kézdivásárhely között pár óra leforgása alatt három baleset történt. Riasztani kellett a SMURD helikopterét is.
Székelyudvarhelyen szeptember 15-én kezdik el feltölteni a városi távfűtéshálózatot, ami után a lakószövetségek kérhetik a melegítés beindítását.
Begyógyíthatatlan lelki sebek, egy életet megkeserítő, válasz nélküli, önmarcangoló kérdések, fájdalom, szenvedés – ez gyötri egy életen át azokat, akiknek hozzátartozójuk öngyilkosságot követett el.
Az áfa 24 százalékra történő emelése miatt a székelyudvarhelyi tanintézmények közös levélben kértek engedélyt az étkeztetési árak emelésére a Hargita megyei tanfelügyelőségtől. A középiskolák étkezdéiben 9-ről 11 lejre nő a napi háromszori étkezés ára, a bentlakásárak sehol sem egyeznek, annak ellenére, hogy a tanintézmények vezetői úgy tudják, ezeknek mindenhol egységeseknek kellene lenniük.
A vasárnap benyújtott óvások kivizsgálása után is csak néhány tizeddel nőtt az átmenési arány az idei pótérettségin Hargita megyében. Összesen 236 dolgozat eredményét óvták meg, a többségnek ennek ellenére sem sikerült a pótérettségije.