A marosvásárhelyi Petru Maior Egyetem a legmagasabb bizalmi pontszámot érte el az ARACIS (Román Felsőfokú Oktatás Minőségét Biztosító Ügynökség) kiértékelésén.
Hétvégén két autó gyulladt ki Sepsiszentgyörgyön a törvényszék előtt. Az autók majdnem teljesen kiégtek, a tűz oka pedig üzemanyagszivárgás volt.
Minden előzetes értesítés nélkül látott hozzá az útjavításnak az országos útügy Gyergyószentmiklóson.
A körforgalom közelében, a Salamon Ernő Gimnázium előtti részen kezdték az út feljavítását a munkások, a tervek szerint egészen a megyehatárig gödörmentesítik az utat.
Több fellépős segélykoncertet szervez az udvarhelyi Dr. Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola a leégett épületrész újjáépítésének érdekében.
Amíg hideg az időjárás, addig fűtenek a gyergyószentmiklósi lakónegyedekben. A Közüzemek anyagi helyzete nem javult és nem romlott a tél folyamán, az adósságok és a kintlévőségek is az ilyenkor megszokottak.
E jelszóval szervez pénteken fenyőfa-ültetési akciót Hargitafürdőn Tófalvi Ernő és Lőrincz Romeo. Akárcsak tavaly, idén is egy hektárnyi területet szeretnének erdősíteni, remélik, lesznek önkéntesek, hiszen már beszerezték a mintegy négyezer darab facsemetét.
Több mint ötven szociális segélyben részesülő gyergyószentmiklósi látott neki a város főbb útvonalain a takarításnak. A polgármesteri hivatal által szervezett akció célja a tél folyamán kiszórt csúszásgátló homok felszedése.
Visszakerültek a szászrégeni bíróságra azok a perek, amelyekben a grófok leszármazottai mintegy 130 000 hektárnyi erdőt kérnek vissza a Maros és a Görgény-völgyi védett területekből. Ez Maros megye erdeinek 80%-a, amelyet foggal-körömmel véd a prefektúra.
Brassó és Kovászna megyék faiparát szilárdították meg Sepsiszentgyörgyön a Pro Wood Klaszter alapító okirat aláírásával. A különböző területeket összekötő hálózat iratait önkormányzati, vállalkozói, tanügyi és faipari szakintézmények képviselői írták alá.
A Demokrata-Liberális Párt Maros megyei állandó bizottsága legutóbbi ülésén úgy döntött, nemcsak az üres és nekik járó alprefektusi tisztségre, hanem a megyei tanács egyik alelnökségére is igényt tart.
A székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal értesíti a Rózsa és Szent János utca lakóit, hogy a helyi önkormányzat által elfogadott idei 32-es számú határozat alapján 2010-ben tervben van ezen utcák korszerűsítése.
A marosvásárhelyi VIBE Fesztivál nemcsak buliról, hanem közösségről, hangulatról és magyar identitásról is szól – legalábbis ezt mondják azok a fiatalok, akik ott voltak. A belépés utáni első lépés? „Valamit enni”, „jól érezni magam” – hangzik el többször is. De a legnagyobb vonzerő a közös nyelv és a barátságos légkör: „magyarul szólnak a koncertek”, „itt vagyunk otthon”, „ez egy magyar fiatalnak jó opció”. No és mit tartalmaz a kötelező tárgyak listája? Videónkból az is kiderül.
A gyergyói tűzoltók önkéntesek segítségével oltották ki a Gál-patakán lángoló tüzet. A feltehetően felügyelet nélkül hagyott tarlóégetés nyomán 10 hektárnyi területet vált a lángok martalékává.
Terepszemlét tartott múlt héten Lövétén a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum két munkatársa, Nyárádi Zsolt és Sófalvi András. A két régész látogatása a helyi önkormányzat által támogatott kutatómunkának a kezdete, melynek keretében adatokat gyűjtöttek a szeptember elején kezdődő ásatás helyszínéről.
Hétfő délutáni ülésükön hozták meg a végleges döntést a Tanügyi Szabad Szakszervezeti Szövetség Csík körzeti megbízottai arról, hogy csatlakoznak az április 22-re meghirdetett országos sztrájkhoz. A döntés értelmében csütörtökön Csíkban is zárva lesznek a tanintézmények.
A marosvásárhelyi Transilvania repülőtér igazgatója szerint szombattól hétfőig a légtérzárlat miatt 7 járatot töröltek, az intézkedés megközelítőleg 500 utast érintett.
Idén is folytatja az Országos Lakásügynökség (ANL) programja keretében épülő lakások kiosztását a sepsiszentgyörgyi önkormányzat. Az igénylések nyilvántartása és elemzése céljából hoznak létre egy bizottságot, erről döntött a városi testület.
Megújul a Szabadság tér, a Majláth Gusztáv tér, a Petőfi utca, a Központi park és a Csipike napköziotthon épülete egy olyan 42,7 millió lej értékű nagyszabású tervnek révén, amelyre az EU Regionális Operatív Programjának keretében pályázott Csíkszereda.
A 18 kisebbségi képviselő és a hatalom közötti szimbiózis az „adok, hogy kapjak” elven alapszik, a képviselők viselkedése pedig olyan, mint az RMDSZ-é, az érdek számít mindenek fölött – áll abban a Mediafax által megszerzett dokumentumban, amely a PSD vezetőinek hétfői tanácskozását tartalmazza.