Kigyulladt egy kémény Udvarhelyen

Lángokra kapott egy kémény Székelyudvarhelyen a Dózsa György utcában, május 18-án 20 óra körül.

Bukarestben tüntetnek a Hargita megyeiek

Szerdán hajnalban több száz tiltakozó szakszervezetis indul Hargita megyéből Bukarestbe, hallatni hangját a kormány tervezett megszorító intézkedései ellen.

Bukarestben tüntetnek a Hargita megyeiek
2010. május 18., kedd

Pál Imre ügy – tettesek még nincsenek

Addig nem lesz nyugalom Alfaluban, amíg kézre nem kerülnek a Pál Imrét saját házában brutálisan összeverő személyek, és ki nem derül, hogy kik lehettek a felbujtók. A nyomozás folyik, de az eredményekre még várni kell.

Pál Imre ügy – tettesek még nincsenek
2010. május 18., kedd

Domokos Géza emlékének adóztak

Emlékszobát avattak kedden Zágonban a Domokos Géza tiszteletére. A Mikes-Szentkereszty kúriában található állandó kiállítás a közéleti személyiség sokrétű munkásságát életét illusztrálja fénylépekkel, korabeli plakátokkal.

Domokos Géza emlékének adóztak
Domokos Géza emlékének adóztak
2010. május 18., kedd

Domokos Géza emlékének adóztak

2010. május 18., kedd

Egyre közelebb céljukhoz a Mária Úton érkező pünkösdi zarándokok

Hargita megyébe érkezett az a magyarországi zarándokcsoport, amelynek 15 tagja a Mária Út Egyesület, a Gyulafehérvári Caritas és az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) irányításával gyalogosan zarándokol Csíksomlyóra a Mária Úton – tájékoztatott Péterfi Attila-Csongor, a Gyulafehérvári Caritas gazdasági ágazatvezetője.

Egyre közelebb céljukhoz a Mária Úton érkező pünkösdi zarándokok
2010. május 18., kedd

Városházi replika Szász Jenőnek

„Városunk alpolgármestere, volt polgármester az MPP önkormányzati frakciója nevében tartott sajtótájékoztatón félretájékoztatta a közvéleményt” – közli a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal sajtóirodája.

Városházi replika Szász Jenőnek
Városházi replika Szász Jenőnek
2010. május 18., kedd

Városházi replika Szász Jenőnek

2010. május 18., kedd

A lecketerv többet ér, mint az iskolai kirándulások

Minden tanév végén a pedagógusok úgynevezett önértékelő tesztet töltenek ki, melyben saját éves tevékenységüket pontozzák. Ezek alapján kapják meg az évi minősítéseiket, melyeknek szeptembertől nagyobb tétjük lesz az elbocsátásoknál, mint eddig valaha.

A lecketerv többet ér, mint az iskolai kirándulások
2010. május 18., kedd

99 ezer eurót veszítettek az udvarhelyi gazdák

A polgármesteri hivatalt okolja Sebestyén Csaba, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének vezetője, amiért nem vették figyelembe az RMGE igényeit, amit már márciusban jeleztek nekik.

99 ezer eurót veszítettek az udvarhelyi gazdák
2010. május 18., kedd

Folytatják a közvilágítás felújítását

Sepsiszentgyörgy közvilágításának felújításáról már döntött a városi tanács, kedden a munkálat megvalósíthatósági tanulmányának jóváhagyásáról is döntöttek. Az ülés most sem volt vitamentes.

Folytatják a közvilágítás felújítását
2010. május 18., kedd

Újra lesz középiskolai tanítóképzés Udvarhelyen

Középiskolai óvó- és tanítóképző osztályt indíthat a 2010–2011-es tanévtől a székelyudvarhelyi Benedek Elek Líceum.

Újra lesz középiskolai tanítóképzés Udvarhelyen
2010. május 18., kedd

A lebontott garázsok helyén parkolókat alakítanak ki

A csíkszeredai önkormányzat részéről egy garázssor lebon(ta)tása akkor kerül sorra, ha a szóban forgó területet a város rendezni kívánja. A lebontott garázsok helyén parkolókat alakítanak ki.

A lebontott garázsok helyén parkolókat alakítanak ki
Cukkini krémleves buggyantott tojással és pirított magokkal | Falaton túl
Megnyitás

Cukkini krémleves buggyantott tojással és pirított magokkal | Falaton túl

Üdítően friss, krémesen lágy – ez a cukkini krémleves a nyár zöldfűszeres lelke egy tányérban. Egy leheletnyi citromfű, bazsalikom és petrezselyem fonódik össze a selymesen turmixolt zöldségekkel, míg a pirított magok ropogása és a buggyantott tojás tesz emlékezetessé minden kanalat. Könnyű, tápláló, mégis izgalmas: a hétvégi ebéd vagy egy elegáns vacsora tökéletes nyitánya.

2010. május 18., kedd

A kormány szociális alap létrehozásáról tárgyal

A kormány egy szolidaritási szociális alap létrehozását fontolgatja, ahová minden saját jövedelemmel rendelkező állami vállalat évi forgalmának 1 százalékát utalná. A pénzt a nyugdíjasok támogatására használnák.

A kormány szociális alap létrehozásáról tárgyal
2010. május 18., kedd

A kormány szociális alap létrehozásáról tárgyal

A kormány egy szolidaritási szociális alap létrehozását fontolgatja, ahová minden saját jövedelemmel rendelkező állami vállalat évi forgalmának 1 százalékát utalná. A pénzt a nyugdíjasok támogatására használnák.

A kormány szociális alap létrehozásáról tárgyal
2010. május 18., kedd

Nem állhat helyre a hitelezés, ha nem osztják meg a kockázatot

A hitelezés nem áll helyre, amíg a bankok és a kis- és középvállalkozások nem értik meg, hogy meg kell osztaniuk a kockázatot, nem pedig egymásra hárítaniuk – nyilatkozta kedden Aurel Şaramet, a Kis- és Középvállalkozásoknak szánt Hitelek Garanciaalapjának (FNGCIMM) elnöke.

Nem állhat helyre a hitelezés, ha nem osztják meg a kockázatot
2010. május 18., kedd

Lehet igényelni a vízszintes elosztású rendszer bevezetését

A marosvásárhelyi egységes fűtési zónában található lépcsőházak bejáratainál megjelentek az Energomur plakátjai, melyeken a vállalat a vízszintes elosztású rendszer előnyeit taglalja. A legfontosabb az, hogy a fogyasztók akkor sem maradnak szolgáltatás nélkül, ha a lakótársulásnak nagy az adóssága a vállalattal szemben.

Lehet igényelni a vízszintes elosztású rendszer bevezetését
2010. május 18., kedd

Dorin Florea megmagyarázta a fizetéseket

Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere elmagyarázta a sajtó képviselőinek, miért van akkora különbség az alkalmazottak fizetései között, illetve, hogy egyeseké miért olyan magas. Az ok egyszerű: a bíróság nekik adott igazat, és megítélte számukra az elmúlt 3 évben visszatartott járulékokat.

Dorin Florea megmagyarázta a fizetéseket
2010. május 18., kedd

"Sosem kaphatja meg az alpolgármester a kitüntetést"

Claudiu Maiort, Marosvásárhely alpolgármesterét terjesztené fel Pro Urbe díjra Dorin Florea polgármester. Erről azonban hallani sem akar a marosvásárhelyi tanács RMDSZ frakciójának a vezetője, Kolozsvári Zoltán.

2010. május 18., kedd

A taplocai borvízkút történetéből

A csíktaplocai Rét utcában található borvízforrás vizét sokan fogyasztják, de történetét kevesen ismerik.

A taplocai borvízkút történetéből

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye