Kedden este meghibásodás történt Székelyudvarhely áramellátásában – túlterhelés miatt a város fő áramellátó állomásán felrobbant a trafóház egyik elosztóeleme. Az áramellátás szerdán délután állt teljesen helyre.
A CNSLR Frăţia szakszervezeti tömörülés Maros megyei szervezetének vezetősége úgy döntött, szombaton, június 5-én meglátogatják a kormánypártokhoz – PD-L, RMDSZ, UNPR – tartozó Maros megyei képviselőket. Azt kérdezik: hogyan szavaznak majd a kormány felelősségvállalásakor?
A brüsszeli képviseleti iroda tevékenységének szűkítéséről, a telefonközpontok számának, valamint a bérelt felületek csökkentéséről is tárgyal a június 4–6. között Szovátán ülésező Romániai Megyei Tanácsok Országos Szövetségének (UNCJR) állandó bizottsága.
Csíkszeredában néhány tanintézményben még kitartanak a sztrájkolók, másokban tanácskoznak a pedagógusok a folytatásról, ismét másokban pedig már úgy döntöttek, hogy felfüggesztik a sztrájkot és ismét elkezdik a tanítást. A szakszervezeti vezető azt mondja, minden iskolaközösség saját döntése a folytatás vagy a sztrájk felfüggesztése.
Az előző hat alkalomtól eltérően ezúttal nem Tusnádfürdő, hanem a marosfői sportkomplexum látja vendégül június 29. és július 4. között az EU-tábor résztvevőit. A szervezők ígérete szerint a megváltozott helyszín nem befolyásolja a rendezvény minőségét, továbbra is tartalmas időtöltést kínálva a középiskolás és egyetemista fiataloknak.
Húszéves születésnapját ünnepelte ma, június 2-án a Gyulafehérvári Caritas. Marosvásárhelyen a Deus Providebit Tanulmányi Házban tartott rendezvényen bemutatták a szervezet tevékenységét, felszólaltak a Caritas partnerszervezeteinek képviselői, a jelenlévők pedig ízelítőt kaphattak a Maros megyei programokból is.
A kormány felelősségvállalásáról június 15-én 10 órától szavaznak a parlamentben. Megtörténhet, hogy egy újabb Emil Boc miniszterelnök vezette testület bukik be, hisz a PSD által a népszerűtlen, megszorító intézkedéseket előrelátó törvénycsomag ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány átmehet a plénumon.
Traian Băsescu államfő a héten levélben fordult a szenátus és képviselőház elnökéhez, kéri, hogy a parlamenti ülésszak végéig fogadják el a büntető és polgári eljárási törvénykönyveket.
A Közigazgatási Szakszervezetek Országos Szövetsége (FNSA) úgy döntött, szerdán 11 órától országosan felfüggeszti az általános sztrájkot, mert a prefektusok és politikusok nyomást gyakoroltak az alkalmazottakra és elbocsátással fenyegették őket.
Az elmúlt két–három hét időjárása nagyon kedvezett a gombák növekedésének: Székelyudvarhelyen és környékén már megjelentek a gombaárusok.
Színes programot kínál az Udvarhelyi Fiatal Fórum a természetbarát fiataloknak, ugyanis a Környezetvédelmi Alap Ügyvezetőségétől (AFM) egy pályázatot nyertek, melyet főként forrásvizek megtisztítására fordítanak. A Forrásvizeink című pályázat célja a Kiruly- és Szelterszfürdő forrásvizeinek megtisztítása, a zöld tevékenységek népszerűsítése.
A házi fagyi bármilyen hihetetlen, de lényegében két alapanyagból áll és nagyon finom: joghurt és gyümölcs. A morzsasüti meg egyfajta linzertészta, ami szintén könnyedén összedobható.
Idén sem marad el a Trianon megemlékezés Sepsiszentgyörgyön a Magyar Polgári Párt szervezésében. A megemlékezést az aláírás időpontjában, délután fél hatkor tartják a központi parkban.
A régi egyeskői menedékház mintájára új menedékházat készítettek Csíkszentdomokoson. Az elemeire bontott épületet a közeljövőben a helyszínre szállítják, addig még az omladozó régi várja a turistákat.
Csíkban pénteken kezdődnek el a ballagási ünnepségek – a térség középiskoláiból és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemről több százan ballagnak el a hétvégén, illetve az azt követő héten.
Nemzetközi kiállítás és vásár szervezésébe kezdett a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal és az ECHO Vállalkozói Inkubátorház. A Dunaexpo–Budapest szakmai társszervezésével ez év őszén hozzák tető alá – Gyergyó Expó 2010 megnevezéssel – a régió legnagyobb gazdasági rendezvényét.
Nem általános fizetéscsökkentéssel szorítja meg a kormány az állami vállalatok és szolgáltatók költségvetését, hanem a fizetésalapot korlátozza.
Nem általános fizetéscsökkentéssel szorítja meg a kormány az állami vállalatok és szolgáltatók költségvetését, hanem a fizetésalapot korlátozza.
Tiltakozó megmozdulást szerveztek Sepsiszentgyörgyön a prefektúra elé szerda délben. A tüntetésen több száz szakszervezetis vett részt, de a város lakossága is szolidarizált a tünetőkkel.