A Băsescu–PD-L program = a románok áldozati görbéje című bizalmatlansági indítványt 130-an támogatták és 143-an szavaztak ellene. Hatan tartózkodtak.
Liviu Pop, a Szabad Tanügyi Szakszervezet (FSLI) főtitkára kedden bűnvádi feljelentést tesz Daniel Funeriu, oktatási miniszter ellen, amiért kicserélte az érettségiztető bizottságok tagjait, pedig ezt csak az államtitkár tehette volna meg, nem a miniszter.
A betervezet összeg ötszörösébe került a gyergyószentmiklósi művelődési ház körüli zöldövezet felújítása. A Figura Társaság által pályázati úton nyert összeg mellé a polgármsetrei hivatal és helyi vállakozók bőkezűen adományoztak, de olyan segítők is akadtak, akik anyagokkal, szolgáltatással vagy éppen kétkezi munkával járultak hozzá a város egyik szégyenfoltjának szebbé tételéhez.
A marosvásárhelyi civil szervezetek által végzett forgalomszámlálási adatok azt igazolják, hogy a Somostetőn keresztül megépítendő út nem az áthaladó forgalmat szolgálná, mint ahogy a polgármesteri hivatal állítja. Sőt, a felterjesztés szerint a teherforgalmat nem is engednék rá az új útra, vagyis önmagának mond ellent a városháza.
Amennyiben a marosvásárhelyi önkormányzat azért nem nyeri el a várost kiemelt fontosságú fejlesztési pólusként megillető 15 millió eurós Európai Uniós támogatást, mert egy roppant vitatott projekttel pályázik (a Somostetőn keresztüli terelőút), úgy 2013 után felelősségre vonhatók a tanácsosok és a polgármester, illetve az sem kizárt, hogy nekik kell kifizetniük az elszalasztott pénzösszeget.
Két igazgatósággal kevesebb lesz a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóságon.
Kedden, június 1-jén délben sajtótájékoztatót tartott Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke, melyen elmondta, örül, hogy Magyarországon a Fidesz kormányra került, és parlamenti többségével elfogadtatta a kettős állampolgárság jogszabályozásának módosítását, de Markó Béla nyilatkozatával nem ért egyet.
A felröppent hírek ellenére, nincs gond a májusi fizetésekkel, a tanfelügyelőség megkapta a szükséges kiegészítést, és probléma nélkül megkapják júniusban májusi fizetéseiket a Hargita megyei tanügyi alkalmazottak – jelentette be a Hargita Megyei Tanfelügyelőség vezetősége.
Nem tud minden érintettet megmozgatni egy általános sztrájk Romániában, legalább is ezt állapítják meg a Realitatea által megkérdezett társadalomtudósok. Igazolják őket az adatok, hisz a tervezett egymillió tiltakozó helyett körülbelül négyszázezren mozdultak meg, hogy a kormány által tervezett megszorító intézkedés életbeléptetése ellen küzdjenek.
A tanügyi sztrájk ellenére Hargita megyében rendben zajlik az érettségi idegen nyelv vizsgája – közölte Ferencz S. Alpár főtanfelügyelő. A vizsga keretében június 4-ig a szóbeli próba zajlik.
Baleset történt május 31-én Újszékely mellett, ahol egy helybéli lakos megsérült, viszont a baleset okozója elhagyta a helyszínt.
A házi fagyi bármilyen hihetetlen, de lényegében két alapanyagból áll és nagyon finom: joghurt és gyümölcs. A morzsasüti meg egyfajta linzertészta, ami szintén könnyedén összedobható.
Nem a perek miatt, hanem éppen saját makacssága miatt veszítheti el a kiemelt fejlesztési pólusként neki járó 15 millió eurót Marosvásárhely vezetősége – állítják az Európai Uniós támogatások lehívásában jártas szakemberek, akik több más, hasznosabb, nem vitatott tervet javasolnak, amelyek finanszírozása nem ütközne akadályba.
Ferencz S. Alpár főtanfelügyelő arra kérte a hétfőn és kedden az országban a legmagasabb munkabeszüntetési szintet produkáló Hargita megyei pedagógusokat, hogy gondolják át a sztrájk melletti kitartást, ugyanis az országos adatok szerint a megyék többsége kihátrál mögülük.
Május 17-én lejárt az adóbevallás határideje, viszont nem mindenki élt ennek jogával, a közpénzügyi hivatalnak kötelessége ezt jelezni az illetők felé, és ha szükséges bírságolnak – közölte Kedves Imre, a Hargita Megyei Közpénzügyi Hivatal vezérigazgatója.
A feljebbviteli és semmítőszék döntése szerint visszaállt a régi köztisztviselői státusz, ezáltal visszahelyezték funkcióba azokat a személyeket, akik a két évvel ezelőtti kormányrendelet értelmében vesztették el akkori pozícióikat. Kedves Imre így ismét vezérigazgatója a Hargita megyei pénzügynek.
A feljebbviteli és semmítőszék döntése szerint visszaállt a régi köztisztviselői státusz, ezáltal visszahelyezték funkcióba azokat a személyeket, akik a két évvel ezelőtti kormányrendelet értelmében vesztették el akkori pozícióikat. Kedves Imre így ismét vezérigazgatója a Hargita megyei pénzügynek.
Rendőrautónak nem adott elsőbbséget egy lövétei fiatalember kedden, június 1-jén Székelyudvarhelyen – az ütközésben sérülés nem történt, csak kisebb anyagi kár.
Kincses Előd ügyvéd, Kincses-Ajtay Mária, a marosvásárhelyi Nap Völgye egyesület nevében június elsején, kedden iktatta a bíróságon 1797/102/2010 számmal azt a keresetet, amelyben pert indított a polgármesteri hivatal ellen a Somostetőn keresztül tervezett út miatt.