Így állnak most a legnagyobb vállalatok Székelyföldön

A 2015-ös kiugróan magas, 16 százalékos árbevétel-növekedés után erős visszaesés tapasztalható a legnagyobb székelyföldi cégeknél: ötven vállalatnak összesen egy százalékkal csökkent a bevétele tavaly.

Magánterületre tervezett buszmegállók a Zsögödi Nagy Imre utcában

Továbbra sem akadálymentes a csíkszeredai Zsögödi Nagy Imre utca felújítása. Az építőknek nemcsak a terepviszonyokkal gyűlt meg a bajuk, hanem a tervek módosítását is várják az esővíz-elvezető hálózat, illetve a buszmegállók számára.

Magánterületre tervezett buszmegállók a Zsögödi Nagy Imre utcában
2017. szeptember 05., kedd

Marosvásárhely minőségileg egyelőre nem versenyképes a civil aktivista szerint

Akadozik az intézmények és a civil szféra közötti párbeszéd, legtöbb esetben kész tények elé állítja terveivel a városháza a civileket – mutatott rá Gál Sándor, a számos civil programot kezdeményező Marosszéki Közösségért Alapítvány igazgatója.

Marosvásárhely minőségileg egyelőre nem versenyképes a civil aktivista szerint
2017. szeptember 05., kedd

Lecsökkentek a bérleti díjak a Székelyudvarhelyi ANL-lakásoknál

Lényegesen kevesebb lakbért kell fizetniük ettől a hónaptól a székelyudvarhelyi ifjúsági lakások bérlőinek. Már idén tavasszal érvénybe lépett az ANL-lakások bérleti díját módosító törvény, azonban a csökkentést csak szeptembertől ültették gyakorlatba.

Lecsökkentek a bérleti díjak a Székelyudvarhelyi ANL-lakásoknál
2017. szeptember 05., kedd

Most a terménylopás megelőzése a legfontosabb, később bővül a polgárőrség feladatköre

Önkéntes alapon működő polgárőrséget hozott létre a csíkszenttamási önkormányzat, amelynek elsődleges célja – jelenleg – a terménylopás visszaszorítása. A polgárőrség három hete kezdte el működését, huszonegy tagja pedig három-négy fős csapatokban naponta járőröz a településen.

Most a terménylopás megelőzése a legfontosabb, később bővül a polgárőrség feladatköre
2017. szeptember 05., kedd

A vadállomány takarmányozásának ellentmondásai

Tévhitek élnek a lakosságban, hogy kinek kötelessége, mikor van joga és mivel etetheti a vadakat. A félinformációk mellett a törvénykezés hiányosságaival is számolni kell, például azzal, hogy nem rögzített, lakóterülettől, közutaktól milyen távolságra szabad etetni.

A vadállomány takarmányozásának ellentmondásai
2017. szeptember 05., kedd

Garat- és székletvizsgálatok: szükséges lehet, de nem kötelező

Noha néhány éve még garat- és székletvizsgálatot kértek beiratkozáskor a csíkszeredai óvodákban és napközikben, manapság a legtöbb helyen már csak a kötelező háziorvosi igazolás szükséges. A szűrésekre az esetleges közösségi fertőzések elkerülése miatt lehet szükség.

Garat- és székletvizsgálatok: szükséges lehet, de nem kötelező
2017. szeptember 04., hétfő

Medvebocsot ütöttek el, és vigyázni kellett, mert a közelben volt az anyamedve

Helyiek bukkantak rá annak a medvebocsnak a tetemére, amelyet az udvarhelyszéki Székelypálfalva határában ütöttek el. A tetemet, amelyet szakcég fog megsemmisíteni, a farkaslaki polgármesteri hivatal munkatársai szállították el a helyszínről. A vadászok óvatosságra intik a sofőröket.

Medvebocsot ütöttek el, és vigyázni kellett, mert a közelben volt az anyamedve
2017. szeptember 04., hétfő

Útlezárás a Függetlenség sugárúton

Út- és járdajavítás miatt kedd reggel lezárják a Függetlenség sugárút Győzelem és Gábor Áron utcák közötti szakaszát – jelezte közleményben Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala.

Útlezárás a Függetlenség sugárúton
Útlezárás a Függetlenség sugárúton
2017. szeptember 04., hétfő

Útlezárás a Függetlenség sugárúton

2017. szeptember 04., hétfő

Beborult, és sötét maradt

Áram nélkül maradt Székelyudvarhely néhány utcája, valamint több udvarhelyszéki falu is, miután vasárnap heves vihar söpört végig Hargita megyén. A szél fákat csavart ki, amelyek az áramvezetékekre és az úttestre estek, Pálpatakán pedig egy villámcsapás miatt leégett egy raktárépület.

Beborult, és sötét maradt
Beborult, és sötét maradt
2017. szeptember 04., hétfő

Beborult, és sötét maradt

2017. szeptember 04., hétfő

Három tanú nem jelent meg a késsel fenyegetők tárgyalásán

A székelyudvarhelyi idősebb és ifjabb P. B. ügyében már csak egy ügyvéd kezeli a védelmet, mivel értesüléseink szerint a másik visszalépett az ügytől.

Három tanú nem jelent meg a késsel fenyegetők tárgyalásán
Milyen egészségügyi problémákon enyhíthet a piócakezelés?
Megnyitás

Milyen egészségügyi problémákon enyhíthet a piócakezelés?

Székelyföldön is egyre többen fedezik fel a keleti gyógyítás ősi formáit, köztük az orvosi piócakezelést. Ez a természetes terápia évszázadok óta ismert, és máig alkalmazzák különböző egészségügyi panaszok enyhítésére – a vérkeringési zavaroktól kezdve a gyulladásokon át egészen az ízületi problémákig. Albert Zsuzsánna gyógymasszőrt és alternatív gyógyászt kérdeztük a kezelés pozitív mellékhatásairól is, valamint arról, mire kell figyelni, ha valaki ezt a terápiát választja.

2017. szeptember 04., hétfő

Mézes napot tartanak Gyergyószentmiklóson

Másodszorra szervezik meg Gyergyószentmiklóson a Méhész- és Méznapot. A Méhészek Egyesülete a Gyulafehérvári Caritas Vidékfejlesztéssel közösen állította össze a programot. A szeptember 9-i, egész napos rendezvény célja a méz és a méhészeti termékek népszerűsítése.

Mézes napot tartanak Gyergyószentmiklóson
Mézes napot tartanak Gyergyószentmiklóson
2017. szeptember 04., hétfő

Mézes napot tartanak Gyergyószentmiklóson

2017. szeptember 04., hétfő

Nyári konyhával szerelték fel a közösségi parkot

Míg a romániai falvak zöme a poros utcáit sem képes korszerűsíteni, a Maros megyei Harasztkeréken nyári konyhával ellátott kerthelyiséget létesítettek. A közösségi park számos, ünnepelni vagy egyszerűen csak találkozni vágyó társaságot vonzott a nyáron. Használata ingyenes.

Nyári konyhával szerelték fel a közösségi parkot
2017. szeptember 04., hétfő

Benőtte a gaz a Gyermek sétány zöldövezeteinek egy részét – lekaszálják

Helyenként derékig ér a gaz a csíkszeredai Gyermek sétány sportpályája körül, de a közeli zöldövezet-szigetek is elhanyagoltságról tanúskodnak. A városi kertészet ismeri a helyzetet, ígéretük szerint nemsokára lekaszálják ott is a füvet.

Benőtte a gaz a Gyermek sétány zöldövezeteinek egy részét – lekaszálják
2017. szeptember 04., hétfő

Kaufland-ügy: feljelenti a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat Sorin Susanu fogyasztóvédelmi főfelügyelőt

Feljelenti az illetékes hatóságoknál Sorin Susanu fogyasztóvédelmi főfelügyelőt és Radu Banciu újságírót a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat.

Kaufland-ügy: feljelenti a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat Sorin Susanu fogyasztóvédelmi főfelügyelőt
2017. szeptember 04., hétfő

Ötezer tüntetőre számítanak

A szerdai tüntetéshez a szóbeli engedélyeket már megkapták a szervezők, folyamatban van az írásbeli engedélyek megszerzése, amelyet mintegy ötezer fős megmozdulásra kértek – tudtuk meg a marosvásárhelyi katolikus iskola szülői közösségének egyik képviselőjétől.

Ötezer tüntetőre számítanak
Ötezer tüntetőre számítanak
2017. szeptember 04., hétfő

Ötezer tüntetőre számítanak

2017. szeptember 04., hétfő

Áram-, víz- és kommunikációs szolgáltatások nélkül a vihar után

Nagy erejű vihar söpört végig vasárnap Marosszéken – fák dőltek ki, autókat rongálva meg, néhol pedig a házak cserepeit is lesodorta a szél. Fennakadások voltak a közlekedésben, illetve sok helyen szünetelt az áramszolgáltatás.

Áram-, víz- és kommunikációs szolgáltatások nélkül a vihar után
2017. szeptember 04., hétfő

Idén nyáron elérték, hogy egyetlen gépkocsifeltörés sem volt az egyik legzsúfoltabb övezetben

A marosvásárhelyi rendőrök az idei fürdőszezonban is megszervezték tájékoztató kampányukat a Víkendtelepen és környékén a különböző, főként autóban hagyott javak biztonsága érdekében.

Idén nyáron elérték, hogy egyetlen gépkocsifeltörés sem volt az egyik legzsúfoltabb övezetben

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye