
Fotó: Vatican News
Szászrégenben a hét elején már nekifogtak legyártani azokat a székeket, amelyeken a bukaresti Szent József Katedrálisban fog ülni a Romániába látogató Ferenc pápa és kísérete. A görög katolikus családból származó cégvezető szerint nagy megtiszteltetés számukra a megrendelés és emlékezetes marad számára ez a felkérés.
2019. május 09., 14:462019. május 09., 14:46
A Szászrégenből származó, Bukarestben élő Mircea Grama dizájnert kérte fel a Bukaresti Római Katolikus Püspökség, hogy tervezze meg az ülőalkalmatosságokat, amelyeken helyet foglal majd május 31-én Ferenc pápa. A dizájner, aki rendszeresen együttműködik a szászrégeni Mobila Dalin bútorgyárral, nagy megtiszteltetésként értékelte a felkérést. Mint elmondta,
A Szent József katedrális oltárán látható keresztmotívum is helyet kap a díszítőelemek között.
Ilyenek lesznek a Szászrégenben készülő székek
Fotó: Mobiladalin
A kárpitozott székeket készítő szászrégeni cég vezetője, Dan Cotoi elmondta, hogy ő egy görög katolikus családból származik, s visszaemlékszik, hogy gyermekkorában sokat meséltek szülei arról, hogy az ő vallásukat betiltották. „Nem vagyok gyakorló keresztény, de 2013-ban úgy döntöttünk feleségemmel, hogy a templomban is házasságot kötünk, s gyermekünket görög-katolikusnak kereszteljük. A szentatya és kísérete székének elkészítése nagy megtiszteltetés számunkra, s biztos vagyok benne, hogy unokáink száz év múlva inkább erre fognak emlékezni, s nem a profitra, az üzleti adatokra. Azt remélem, hogy Ferenc pápa Romániába tett látogatása közelebb hozza egymáshoz az ortodoxokat és a görög katolikusokat, hiszen 30 év után is érződik egy ellentét a két közösség között.”
A szászrégeni bútorgyárban 50 darab széket fognak legyártani, ezek között vannak azok, amelyen a szentatya fog ülni, s a két egyházi főméltóság mellette. Miután az ünnepi szertartás lejár, az ülőalkalmazottságokat egy múzeumba fogják vinni, s ott maradnak kiállítva.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
2 hozzászólás