Vízi Elemér: „a hit nem magánügy"
Fotó: Vízi Elemér
Virágvasárnapi olajágszenteléssel és Szent Péter téri pápai áldással kísérve beszélgettünk a római Német–Magyar Kollégium spirituálisával, a csíkdánfalvi születésű Vízi Elemér atyával.
2025. április 20., 12:322025. április 20., 12:32
2025. április 20., 15:342025. április 20., 15:34
Különösen fontos napjainkban a közösséghez való tartozás megélése – ezt átélni virágvasárnap a vatikáni Szent Péter téren összegyűlt hatalmas tömegben, felemelő és mélyen megható élmény volt. Interjúnkban többek között az elhivatottság, a szolgálat, és a hit megélésének témáit érintettük.
– Hogyan fogadta döntését a családja, hogy Isten szolgálatába áll?
– Támogató közegben nőttem fel. Kisgyermekkorom óta folyamatosan érlelődött bennem a gondolat, hogy szeretném Jézus Krisztust szolgálni. Nagyon hálás vagyok, hogy a családomban megértéssel fogadták a döntésemet. Utólag még jobban felértékelődött bennem ez a hála, mivel találkoztam olyanokkal, akiknek a szülei nem támogatták az útját.
– Életének fiatalkori szakaszában mik voltak azok az élmények, behatások, amik igazán mély nyomot hagytak önben?
– A hitem nagyszüleimen keresztül vált élővé, mivel ők neveltek hatéves koromig. Velem imádkoztak, elvittek templomba. A templomi közeg, az oltár közelsége, az ünnepek misztériuma, az isteni világ jelenléte, mind mélyen megérintettek. A faluban is sokan biztattak, jó volt tapasztalni, hogy egy közösségből jövök. Gyermekkoromban a kulturális élet szempontjából nem volt nagy választék a falvainkban, városon sokkal több impulzus, behatás éri az embereket. Nekem Isten köré fókuszálódott az életem, az érdeklődésem, a figyelmem. Emlékszem arra is, hogy gyakran játszottunk szentmiséset az öcsémmel és barátaimmal, én voltam a pap – ez is formálta bennem a későbbi elhivatottságot. Nagyanyám sokat mesélt a Jóistenről és a gonoszról is, így gyermeki világomban a láthatatlan, szellemi valóság is jelen volt. Később jött a ministrálás, az oltárszolgálat.
– Meséljen a római szolgálathoz vezető útjáról, és arról is, hogyan választotta a jezsuita rendet.
– Teológiai tanulmányaimat Gyulafehérváron kezdtem, majd Németországban folytattam. Végig az élt bennem, hogyan segíthetnék az embereknek közelebb kerülni Istenhez. Képzésem során különösen a lelkigyakorlatokban mélyültem el: önismeretben, istenkapcsolatban egyaránt. Fél évig önkéntesként Jálics Ferenc atya németországi lelkigyakorlatos házában szolgáltam, ez az időszak megerősítette bennem, hogy ilyen módon is segítsem az embereket.
A szentelések után egyházmegyés papként is tartottam lelkigyakorlatokat, itt tapasztaltam meg, mennyire fontos számomra ez a szolgálat.
Magyarországon vezettem a dobogókői lelkigyakorlatos házat, többedmagammal elindítottunk egy lelkivezető és lelkigyakorlat-kísérő képzést. Ezek mind abba az irányba formáltak, hogy lassan megérkezzek ide, Rómába. Meggyőződésem, hogy ahová kerültem, Isten szándéka szerint történt, egyiket sem én választottam – ezt sem. Még tartományfőnökként kerestük, kit lehetne kiküldeni erre a szolgálatra. Mivel beszélek németül – ami itt alapfeltétel –, részt vettem a lelkiségi munkában, egyre inkább felém fordult a figyelem. Megbízatásom lejártával szabaddá váltam, és minden körülmény összeadódott. Úgy éltem meg, hogy Isten külső jelek által vezette a lépteimet.
A Szentatyával is találkozott
Fotó: Vízi Elemér
– Összefoglalná az intézmény rendeltetését?
– Kollégiumunk sajátossága, hogy Loyolai Szent Ignác alapította 1552-ben a német nyelvterület papképzésének segítésére. Ez különösen fontos volt a reformáció idején, amikor szükségessé vált a papnövendékek lelki és szellemi felkészítése. Nem sokkal később a tridenti zsinat elrendelte a szemináriumok, papneveldék felállítását.
Összesen 33 diákunk van, akiknek nagyjából fele szeminarista, a többi fiatal pap, akik tovább folytatják tanulmányaikat. A kollégiumot mindig jezsuiták vezették. Célunk, hogy a diákjaink ne csak tudományos, hanem lelki értelemben is fejlődjenek, lehetőségük van a közép-európai nemzetköziség megtapasztalására, más kultúrák megismerésére és Róma szellemiségével való találkozásra. A házban a német a közös nyelv, de az egyetemeken olaszul tanulnak, és mivel itt élnek Rómában, sok mindent megismernek a helyi kultúrából is. Ezáltal
– Hogyan boldogul egy székely gyökerekkel rendelkező pap itt, Rómában, ebben az erősen multikulturális közegben?
– Bár Róma valóban multikulturális közeg, az én hétköznapjaim mégis inkább egy kis szigeten zajlanak ezen belül. Az intézményben németes a mentalitás, maga a ház is ezt a örökséget hordozza. Itt lelkivezetőként kísérem a papnövendékeket és az itt tanuló papokat, amit meghatározó, fontos szolgálatnak tartok. A kulturális sokszínűséget a diákjaink és az itt élő rendtársak biztosítják elsősorban. A magyar diákok mellett, akik az anyaországból és Erdélyből érkeznek, német, osztrák, svájci, holland, szlovák, ukrán, szlovén és horvát diákjaink vannak. A város valóban sokszínű, de ami számomra igazán megragadó, az a hit koncentrációja, ami itt Rómában tapasztalható.
Székelyföldről jövök, egy erősen katolikus közegből, ahol a vallás nemcsak hagyomány, de identitás is. Rómában ugyanazt az otthonosságot érzem. A katolikus liturgia, akárhol is vagyunk, ismerős – még ha más nyelven is zajlik, a szentmise ugyanaz. Számomra ez adja Róma igazi értelmét:
Fotó: Orbán László
– Rómában vagyunk, így kötelező néhány szót ejtenünk a Szentatyáról is. Mit jelent ön számára, hogy a pápa is jezsuita?
– Számomra egyfajta közelséget jelent, támogatást a szolgálatomban. Olyan ez, mint amikor székelyekül beszélgetünk – értjük egymást fél szavakból is.
Még a megválasztása előtt az egyik rendi gyűlésünk mottója az volt: „Krisztussal a határokig” – amikor Ferenc pápa megérkezett, ezt láttam megvalósulni. Meg merte törni azokat a berögzült mintákat, amelyekről azt hittük, hogy egy pápa soha nem lépheti át őket. A lelkekért képes messzire menni – ez ignáci gondolat. Megszólít olyanokat is, akik korábban távol érezték magukat az egyháztól. Emberközeli, egyszerű gesztusaival meg tudja nyitni az emberek szívét.
Már megválasztásakor, a Szent Péter-bazilika erkélyéről is erről beszélt: az egyház legyen együtt haladó közösség. A szinodális folyamat, amit elindított számunkra, európaiak számára, különösen fontos. Ebben az individualizmus uralta világban
Már gyermekként vonzotta a papi hivatás
Fotó: Orbán László
– Az önnel készült korábbi interjúkban gyakran beszélt a csendről, melynek meghatározó szerepe van az Istennel való kapcsolatában. Mit jelent ez az ön számára?
– A csend kapcsolódik a jelenléthez, nem csupán külső nyugalmat jelent, hanem egy belső állapotot is. Az ember természetéből fakadóan sokat időzik a múltban vagy a jövőben – emlékezik, tervez, aggódik. Ezek hozzánk tartoznak, de könnyen elvonják a figyelmet a pillanatról. A csend nem egy passzív állapot, hanem egy aktív figyelem, ami segít elengedni a belső zajokat, az elvárásokat, előítéleteket, és lehetőséget ad arra, hogy ténylegesen jelen legyek. Az imádság lényege nem az, hogy én mondok valamit, hanem a hogy felveszem a kapcsolatot.
Ez a szemlélődés: nem a vágyaimat vetítem a valóságra, hanem azt látom, ami van. Ebből a figyelemből születhet meg az igazi kapcsolódás – magammal, a másikkal, Istennel.
– Amennyiben nem jezsuita atya lenne, mivel foglalkozna?
– Belenőttem ebbe a szolgálatba, de biztos vagyok abban, hogy akkor is emberekkel foglalkoznék. Ahogy most a hit, a vallás és a lelki élet dimenziójában segítem az embereket Isten felé, ugyanúgy segítenék akkor is, csak talán más eszközökkel. Számomra az Istenre és az önmagamra találás szorosan összekapcsolódik – ha valaki rátalál Istenre, akkor önmagára is rátalál. Talán hittanárként, lelkigondozóként, pszichológusként vagy terapeutaként dolgoznék, mert ezek a szakterületek is az emberi lélekhez visznek közel.
Őszintén mondhatom, az én hivatásom a legszebb. A Jóistennel foglalkozunk, rá figyelünk, róla beszélünk, és vele keresünk kapcsolatot, miközben persze a saját küzdelmeinkkel is szembenézünk.
Ez az, amiért hálás vagyok.
A katolicizmus középpontjában
Fotó: Vízi Elemér
A kereszténység legnagyobb ünnepén Vízi Elemér atya a következő gondolatokkal köszönti a Székelyhon olvasóit:
Szívből kívánom, hogy a húsvét ünnepe ne csupán a hagyományok ápolását jelentse, hanem a közösségek megerősödésének és a hitben való elmélyülésnek is forrása legyen, hiszen a feltámadás örömhíre nemcsak a múlt üzenete, hanem ma is képes megérinteni és átalakítani életünket. Jézus tanítványai sem egyik pillanatról a másikra ismerték fel a Feltámadottat, hanem fokozatosan jutottak el annak bizonyosságára, hogy valóban él. Örülnék, ha mindannyian megtapasztalhatnánk a Feltámadt Krisztus személyes jelenlétét életünkben, ahogy Ő újra és újra megkeres minket az élet kisebb-nagyobb eseményeiben, és ahogyan a tanítványok is, mi is ezen találkozások után másként láthatnánk önmagunkat, a világot és egymást, mert tudjuk: a Feltámadott kapcsolatban van velünk, és Őhozzá tartozunk.
Az exit poll eredmények alapján a függetlenként indult Nicușor Dan, Bukarest főpolgármestere a szavazatok 54 százalékát, míg George Simion, az AUR elnökjelöltje 45 százalékát szerezhette meg.
Példátlanul felfokozott hangulatban zajlott az elmúlt két hét, az elnökválasztás két fordulója közötti időszak. Hamarosan kiderül, hogy miért is.
Székelyföld egyik utolsó, teljes felújításra váró erődtemplomát kikezdte az idő vasfoga, de méltóságából nem veszített. Az Árkos fölött őrködő szakrális épületegyüttes helyén már a kezdetekben is unitárius templom állhatott.
Romániai idő szerint vasárnap 18:30-ig több mint 1,5 milió román állampolgár szavazott külföldön az elnökválasztás második fordulójában – derül ki az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós idejű adataiból.
Mivel a szavazólapok mindenütt azonosak, a választók bárhol leadhatják voksukat – a következő két órában még nagyon sokan elmehetnek szavazni.
Vasárnap összesen 140 lehetséges választási incidensről érkezett bejelentés a belügyi szervekhez.
Vasárnap 17 óra 30 percig a választói névjegyzékben szereplők 53,39 százaléka, azaz 9,6 millió választópolgár szavazott az elnökválasztás második fordulójában – derül ki az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós idejű adataiból.
A számok magukért beszélnek, négy órával urnazárás előtt így áll Székelyföld a részvétellel. Összehasonlításként: Kolozs megye 55 százaléknál tart, Bukarest pedig 48 százaléknál.
Sokkal nagyobb részvételt eredményez az államelnök-választás második fordulója, mint az első. Székelyudvarhelyen is egyértelműen a szavazókedv jelentős növekedését tapasztalják a szavazóbiztosok.
Folyamatos a mozgás a háromszéki megyeközpontban a választás napján: délután négy óráig a lakosság negyvenkét százaléka voksolt. Mindeközben nagyon sokan a Sepsi OSK idegenbeli meccsét figyelik a tévében. Van ok aggodalomra.
1 hozzászólás