
Dolgoznak a jeddi úti temetőben. Halottak napjára készülnek
Fotó: Haáz Vince
Sokan takarítják a sírokat, virágokat ültetnek, készülnek a halottak napjára a marosvásárhelyi köztemetőkben. Marosvásárhelyen a város tulajdonában négy térfigyelő kamerákkal ellátott temető van, ahonnan a halottak napjára készülve gyakrabban hordják el az összegyűlt szemetet.
2018. október 30., 21:492018. október 30., 21:49
Hétfőn ellátogattunk a marosvásárhelyi Jeddi úti temetőbe, amelynek mindkét bejáratánál kis parkoló van, akkor még szabad helyet is lehetett ott találni. Az egész temető gondozott volt, tiszta, a szeméttárolók környéke is rendezett.
Két helyen sírkeretet öntöttek, szorgosan dolgoztak, hogy kész legyenek november első hétvégéjére, amikor az ortodoxok emlékeznek elhunyt szeretteikre. Az új sírhelyeket a kerítés mellett alakították ki, közvetlenül a bejárat mellé.
Pár éve némi aggodalommal figyelte a város szakosztálya, hogy gyorsan fogynak a sírhelyek a legnagyobb köztemetőben, a marosszentgyörgyiben. A jeddi úton levőben is sokan temetkeztek, de az nem volt olyannyira zsúfolt. A volt szegények temetőjét, a Somostető alatti Nyár utcában levőt is megnyitották, s kibővítették a remeteszegit is, újabb földterületek megvásárlásával.
Mint Mircea Moldovan, a szakosztály vezetője érdeklődésünkre elmondta, az igazi áttörést a helyek gyors fogyását illetően az jelentette, hogy csak különleges esetekben lehet előre sírhelyet igényelni. „Megszüntettük azt az eljárást, hogy aki vásárhelyi, függetlenül a korától, sírhelyet igényelhetett a városi temetőkben.
Pár éve azt hittük, hogy hamarosan telítődik a Marosszentgyörgy határában levő köztemető, de nem ez történt. A házaspárok egy sírba temetkeznek, sőt, néha más rokoni szálakkal összekötött személyek is, hiszen jól kialakított sírhelyek esetében négy személyt is lehet egy helyre végső nyugalomra helyezni. Így jelenleg nincsenek sírhelygondok” – nyilatkozta Mircea Moldovan.
A szakosztályvezető elmondta, hogy
Hozzátette, a Remeteszegi köztemetőben új pumpát vásároltak, hogy ne akadozzon a vízellátás. Az irodákban is hosszított program szerint dolgoznak, hogy azok, akik ritkán, csak a halottak napja környékén mennek a temetőkbe, azok is törleszteni tudják a vízdíjat, vagy meghosszabbíthassák a sírhelyek bérlését.
Ami a viráglopásokat illeti, Mircea Moldovan kiemelte, hogy
„Korábban megtörtént, hogy egyik sírról a másikra átvittek cserepes virágokat, vagy a vágott virágot összeszedték, de most már mindenki tudja, hogy kamerával megfigyeljük a területet, így nagyon ritkán fordul elő lopás” – mondta Moldovan.
Tisztában voltam azzal, hogy egy szürreális filmre vettem jegyet, amikor úgy döntöttem, hogy megnézem az A24 új horrorfilmjét, a Hátsó szobákat.
Vasárnap nyújtja be a parlamentnek Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök a szakértői kormány névsorát és programját. A tervek szerint a kabinet 18 tagból állna: 15 miniszter és három miniszterelnök-helyettes kapna helyet benne.
Országszerte 59 személyt őrizetbe vettek, 96-ot hatósági felügyelet alá, nyolcat pedig előzetes letartóztatásba helyeztek június 8. és 12. között az úgynevezett Jupiter művelet keretében.
Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének, a párt szombaton Budapesten megtartott 32. tisztújító kongresszusán. A küldöttek titkos szavazáson 737 érvényes voksból 729-cel erősítették meg tisztségében az egyetlen jelöltként induló pártelnököt.
A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.
A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.
Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.
Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
szóljon hozzá!